XI. FEJEZET (A kihallgatás.)

Full text search

XI. FEJEZET
(A kihallgatás.)
Kléner úr a címer-terem felé irányozta lépteit összes kíséretével, s megállván a halott fejénél, így szólott a doktorhoz ünnepélyes hangon:
– Íme, dr. Szirupka úr, ezennel önre bízom őméltóságát.
Azután Kamuti felé fordult.
– A tiszttartó úr fog kihallgattatni legelőbb. Jegyző úr, ön végzi e kihallgatást, miután úgysem várok tőle semmi fontos részletet. Én addig kimegyek az udvarra a nép közé. A nép véleményében és pletykáiban fogom fölszedni azon magvakat, melyekből ki fog csírázni a mi vetésünk, ama kender, mely a fonalat adja e dologhoz. Íme, megint egy eredeti gondolat, doktor! Elég élesek az ön kései?
A vizsgálóbíró egy csipet burnótot szítt fel, azután még egy pillantást vetvén a hullára, melyet utoljára lát ezúttal egydarabban, kiment a folyosóra s szóba ereszkedett a parasztokkal.
– Sajnálják a méltóságos urat, ugye?
– A nagy uraknak is csak meg kell halni, tekintetes uram, – válaszolt alázatosan a törvénybíró Belindek-Kukacz Márton uram.
– Ki hitte volna e szörnyű katasztrófát – toldá odább a társalgást Kléner úr.
– Előre vetette már az az árnyékát, tekintetes uram. Furcsa istenteremtése volt a gróf úr már a világ elejétől fogva. Régen gondoltam én, hogy nem jó vége lészen.
– Miről gondolta kend? – kérdi élénken a bíró.
– Hát az anyjukom mondta – böffenté ki szórakozottan a törvénybíró.
– Mit mondott a kend anyjukja?
Belindek-Kukacz Márton uram most kezdte megsajnálni, amit mondott, s megkísérté a tisztességes hátrálást.
– Asszonyok beszédje, hiábavaló pára és füst… Nem éri az azt meg, hogy a tekintetes uram füle végighallgassa. Igenis, kérem alásan.
– De tudni akarom ám – mondá Kléner úr némi szigorral.
– Igenis, kérem alásan. Hát biz az asszony annak a mondója, hogy őméltósága az ördögökkel lett volna cimboraságban. Ő egyszer keresztülment éjjel a récskai erdőn, mikor odajárt a Bajmokra férjhezment leányomnál, aztán az eső útközben feltartóztatta, úgyhogy éjjel jött haza a szegény Zsuzsim. Amint megy, mendegél a récskai erdőn, egyszer csak hangokat hall; valaki beszél, folyton beszél és senki sem felelget neki. A méltóságos gróf volt egyedül és valami láthatatlan szellemnek felelgetett… Aztán az Avar Mátyás is tudja azt. Nemegyszer látta és hallotta ott éjjel láthatatlan szellemekkel szóbeszédbe eredve urunkat.
– Nagyon jól van, – mondá Kléner úr – rendelje be ebéd utánra a feleségét és Avar Mátyást. Most pedig küldjön el azért a gyerekért, aki a holttestet föllelte.
– Azt azóta a hideg leli, tekintetes uram. Igenis, kérem alásan. Lidércek nyomják a gyomrát szegénynek. Meglehet, hogy az ördögök bosszúja…
– Kend ostoba ember, Belindek Márton.
– Igenis, kérem alásan. De hát mit tegyen a szegény ember? Én csak azt tudom, amit beszélnek.
– Nos, mi egyebet beszélnek még?
– Azt, hogy az ördöggel volt a méltóságos gróf úrnak kontraktusa, lekötötte magát, írást adott magáról a cseppentett véribe mártott tollheggyel, hogy a mostani Kisasszony-napja előtti péntek éjjelen a mélységes poklok zsákmányaul adja át magát. Aminthogy igenis úgy lett, kérem alásan…
Kléner úr egészen dühbe jött, nem is a babona végett, hanem inkább azért, hogy öngyilkosságnak nézik azt, amit az ő fantáziája tekervényes bűnügynek festett, és sebes léptekkel sietett vissza domine Krupicsekhez.
Az már akkor egészen készen volt a kihallgatási okmánnyal.
– Nos domine, van-e valami érdekes benne?
– Tessék átnézni! – jegyzé meg Krupicsek félvállról. – Én nem találok benne semmit.
Kléner úr feltette pápaszemét s morogva olvasni kezdé:
Jegyzőkönyv
Fölvétetett Majornokon gróf Teléry László ügyében 1851 szeptember 10-én.
– Tanú neve és életkora?
– Kamuti János, 64 éves.
– Vallása?
– Róm. kat.
– Nős-e?
– Nem.
– Volt-e már büntetve?
– Nem.
– Mit tud ön Teléry Lászlóról?
– Huszonkét éve szolgálom a grófi familiát. László grófot gyermekkora óta ismerem. Mogorva, rideg fiatalember volt, senkivel sem barátkozott, a kastélyba senki sem járt, ő sem járt sehova, könyvei közt ült folytonosan.
– Minek tulajdonítja tanú a gróf halálát?
– Nem tudom, nem bírom elképzelni az okot. Legvalószínűbb az életuntság.
– Mikor látta tanú legutoljára a grófot?
– Csütörtökön délután, mikor a vadászatra ment.
– Egyedül ment ki?
– Nem; Teléry Mihály volt vele, aki távoli rokona a grófi-ágnak. A nemesi ág igen el van szegényedve, s Teléry Mihály nem egyszer jött át Majornokra a székvárosból gyalog, puskával. A gróf csütörtökön, ami nem volt szokása, elkísérte hazafelé és szinte puskát vett magához, s midőn Mihály úrfival mellettem átment a folyosón, a következőket méltóztatott megjegyezni hozzám: »Ma nagy kedvem van kissé a vadak után nézni, Kamuti úr; megint később jövök haza«. Általában a legutóbbi napokban sokat kimaradt a gróf még éjszakákon át is, úgyhogy éppen nem volt szokatlanul feltűnő, hogy tegnap reggel nem találtam itthon. Azt hittem magamban: »Nos, alkalmasint egy kis édes kaland…« A gróf is csak ember, kivált ha még csak harmincéves, mint amennyi idős őméltósága volt.
– Ah! Oh! – kiáltá Kléner – ez nem éppen érdeknélküli. – Aztán kettőztetett élénkséggel odább olvasta a jegyzőkönyvet.
– Mit tud még tanú?
– Őméltósága még délben sem jött haza. Kissé nyugtalankodni kezdtem már, midőn a borzalmas esemény híre fülembe ért. Nyomban befogattam s elhoztam a holttestet, melyet arccal a földnek fordítva találtunk. Puskája egy lépésnyi távolban hevert a fűben. Minden körülmény odamutat, véleményem szerint, hogy öngyilkos lett.
– No persze! Hogyisne? – dörmögött közbe Kléner úr és elhajítá a jegyzőkönyvet, amelyben úgysem volt a felsoroltakon kívül semmi egyéb már, mint a szokásos »Kelt m. f.«

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi