A DEMOKRATA • 1887

Full text search

A DEMOKRATA •
1887
Valahányszor a mi demokrataságunkról van szó valahol, rendesen el szoktam beszélni a Kállay Ákos történetét. De most már annyira nincs is szó a magyar demokrataságról, hogy többé el sem beszélhetem a históriámat, átadom hát az utókornak ad akta. Hogyha netalán még valaha szó találna lenni a demokráciáról, szolgáljon részint elrettentő, részint illusztráló példának ez az eset.
Kállay Ákost bizonyosan önök is ösmerték. Ő volt a legnagyobb demokrata a Házban, valamikor a szélsőbalhoz tartozván. De még a demokrataságánál is nagyobb volt a sárgás kanári-szín bajusza, mellyel, ha kedve tartja, körülcsavarhatta volna a fülét, s mely szépen, szeretetteljesen összeolvadt hasonló színű szakállával.
Éppen a kerületébe utazott az öreg úr a választások előtt, midőn a szerencsi indóházban összejöttünk. Valami baja támadt a vonatnak, ott vesztegelt vagy két óra hosszat.
Kállay csöndes borozgatásban várta az indulást a suitjével és egészen belemerült a demokrácia magasztos tanainak magyarázatába. Apró szemei lázasan csillogtak, heves gesztusokkal szidta a kormányt.
E pillanatban két zempléni paraszt sompolygott be az étterembe, kik az üvegajtón át már eddig is kíváncsian kukucskáltak be a borozgató utasokra.
Az egyik odaállt sunyi képpel Kállay elé, s miután végignézegette, így szólt:
– Tekintetes uram, valami kérésem volna.
– No, mi az? – kérdé Kállay Ákos nyájasan.
– Hát abban van a dolog, hogy mi a komámmal, Sós Istvánnyal fogadtunk odakünn két pengő forintba.
– No, és aztán? Hát én döntsem el?
– Az ám. Mert el sem döntheti azt más emberfia.
– Hát mibe fogadtatok, édes fiam?
– Azt mondja a komám, hogy a tekintetes úr bajusza nem igazi bajusz; hogy azt mondja, hamis bajusz.
– Most is amondó vagyok – erősítgette Sós Istvány.
– Én pedig azt mondom, hogy igazi ajakos bajusz a tekintetes úré… Hát melyikünk nyert mármost?
– Te nyertél, édes fiam! – mondá Kállay Ákos egy kicsit röstelkedve a téma miatt.
– No, lássa, kend – rikkantott fel vidáman a nyertes paraszt. – Ide azzal a két »Zsofkával«. (Zemplénben úgy hívják a forintost, mert hajdan a Zsófia főhercegasszony arcképe volt a forintosokon.) – De nem addig a, Maszlag koma! Zsákban levő macska egeret nem foghat. Nem addig, míg én meg nem nézem azt a bajuszt. Ide azzal a bajusszal, hallja az úr!
S ezzel odaugrott Ákos bácsihoz Sós Istvány, hogy a bajuszát megmarkolja.
Kállay összerezzent, a vér arcába tódult és nagy bosszankodásban habozott egy percig, mit csináljon, mígnem valaki a környezetéből beleszólt:
– Már csak engedd, bátyám, mert ez is hozzátartozik a demokráciához.
Ez a szó megszelídítette Ákos bácsit, türelmesen nyújtotta oda az ábrázatát, mint egy bárány.
– Jól van, jól. Nézegessétek meg, édes gyermekeim, és győződjetek meg róla.
Erre aztán neki szabadult a bajusznak Sós koma: külön választotta a szakálltól, megnézegette balról is, jobbról is, először összevéve, azután külön szálankint, hogy melyik szál hova tartozik, ez a bajuszhoz, amaz a szakállhoz, miközben éktelen káromkodásokban tört ki:
– Nini, aki árgyélusa van, hát csakugyan bajusz ez végig? Egye meg a kutya, hogy mitől nőtt ez!… Kép pengőm siratja meg. – De nem, mégse lehet az. Ki van ez toldva valahol.
Megmorzsolgatta a kezei közt, megvakarta a fejét: »Ejnye, ejnye, de cudar egy jószág«.
Egy keserveset köpött a pádimentumra: »No, engem ugyan megtett az úr«.
Eközben egy mentő gondolata támadt Sós uramnak: hogy hátha mégis hamis a bajusz és csak oda van valamivel ragasztva az orra alá, nosza hamar egy nagyot rántott a félbajuszon.
Kállay fölszisszent.
– Mit csinál?
De oda se hallgatott a kárvallott Sós koma: neki Kállay nem is egzisztált, csak mint fogadási alany és azon gondolkozott, hogy ha a bajusz nem hamis, hát netalán tán a fej lesz hamis. S miután figyelmesen körülnézegette, nekifogott, megtapogatni a váll-lapockáknál, nincs-e valahol hozzá toldva a törzshöz.
De már erre aztán felugrott Kállay nagy dühösen, vérbe borult a szeme, halántéka lüktetett és a két kezével megragadta Sós koma nyakravalóját.
– Mindjárt megfojtlak, te hitvány paraszt – hörgé –, megöllek akasztófáravaló! Hát tudod te, kivel beszélsz?
– Bátyám, bátyám – gúnyolódtak vele a kísérői. – El ne feledje, hogy demokrata!
Erre még bőszebb lett az öreg.
– Nem vagyok én demokrata. Nem kell sem testemnek, sem lelkemnek. Hazudtam. Arisztokrata vagyok. Megfojtlak, kutya – ordítá. – A börtönben rothadsz meg. Megmutatom, hadd tudják meg az unokáid unokái is, mi az egy Kállayt megbosszantani.
A Sós koma ámult-bámult, mi nem lelte a tekintetes urat. Hiszen ő nem tett semmi rosszat, hiszen csak a fogadásról van szó, s ő alaposan akart meggyőződni a bajusz mibenlétéről a saját modora szerint – ennyi az egész.
Kállay Ákos ettől a naptól kezdve sohasem vallotta magát többé demokratának.
– Kiábrándultam a népből – szokta mondani.
Pedig igazán nagy demokrata volt, de hiába, minthogy a bajusza még nagyobb volt a demokrataságnál, a nagyobb megölte a kisebbet.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi