A MENEKÜLÉS

Full text search

A MENEKÜLÉS
A ferbli csak folyt, egyre folyt, nagy összeütközések voltak, négy király négy alsó ellen (irtóztató csata), megtüzesedtek a kedélyek. A fejedelmi utód összegöngyölgetett egy forintos bankót, máslit kötött belőle – ezt hívják a székelyek »csikónak«. A csikó állhatatlan jószág, egy gazdánál meg nem marad, aki megnyeri, a zsinórból a regula szerint kénytelen vizibe tenni, s vándorol tovább-tovább, nagy lendület és forgalmat csinálva.
Katánghy szórakozottan játszott, nem érdekelte a pénz (elég szerencséje volt most nagyobb dologban), azonfelül zúgott a feje, kápráztak a szemei az álmatlanságtól. De a szerencse szeszélyes istenség, nem merjük istenasszonynak mondani (mert ha valamelyes asszonyi volna benne, nem szegődik a legkimerültebb emberhez). Valóságosan belecsimpeszkedett Katánghyba, egyre nyert, bolondul nyert. Kézzel-lábbal igyekezett visszaveszteni, amit nyert (mert a jelöltnek, úgy mondják, jobb, ha veszt), hasztalan, a könnyelműen eldobott piculák minduntalan visszakerültek a zsinórból, egy falka idegen hatost hajtva maguk előtt.
Vagy ötven-hatvan forint nyeresége volt tizenegy óra táján, midőn kip-kop, megcsörrent az ablak.
Szó nélkül fölkelt. A háta mögött egy szeplős képű úr ült, mint gibic, annak nyomta kezébe a kártyáját.
– Vedd át, kérlek, egy kicsit, míg kimegyek. A vizit már beadtam.
A ragyás emberen nagyon látszott a megtiszteltetés, ami érte, leült, szétnézett diadalmasan, hogy látják-e, ki helyett játszik ő most – majd a távozó Katánghy után kiáltott:
– Kóstáltatnak! Adjam?
– Amint neked tetszik.
Ezzel kiment, semmi gyanút sem keltve, mintha csak egy pillanatra távoznék, a küszöbön még egy pillantást vetett az érdemes helynökre, akit nem ösmert és akit talán sohasem fog látni.
A pitvarban a kis Zsuzsi ült egy ládán, sárga agyagtálban tejhabot verve (mert persze a vacsora csak azután lesz).
– No, Zsuzsika, az Isten áldjon meg!
Egy forintot próbált a markába csúsztatni.
Leeresztette a tálat a ládára, hátra tette a kezét.
– Nem fogadok el pénzt.
– Hát mit adjak?
Zavartan sütötte le a szemeit.
– Semmit. Oh, semmit. De ha mégis eszébe jutnék, küldjön inkább… inkább…
– No, ugyan mit küldjek? Talán szeretőt?
– Kell is nekem.
Kétszer is megakadt, míg kinyögte.
– Küldjön Brassóból, a fuvarostól, egy stangli szagos szappant.
– Igazad van, kis Zsuzska. Előbb a szappan. Ez a sorrend. A szagos szappanhoz majd megjön a szerető.
Durcás arcot vágott s a tejhabos kanállal megfenyegette.
– Ugyan menjen már, mert mindjárt megfreccsentem.
Ment is már, de ugyancsak lassan mehetett, szuroksötétség volt künn, alig bírt kibotorkászni az udvarból. Egy csillag se ragyogott fent az égen, s a kis házikók ablakából nem fénylett már gyertyavilág. Egész Borontó aludott, a föld is mintegy pihenni látszott fehér takarója alatt, a zúzmarás fák az altató dalt zizegték fölötte.
Csak a hó fehérlett a nagy feketeségben, meg a templom fala. Menyus éles szeme nagynehezen vette ott észre eleven lények mozgását. A lovak lehelete folyvást szürkébbé tette egy darabkán a sötétséget. A szekeret inkább csak sejteni lehetett, mint látni.
Közelebb érve a toronyhoz, szoknyasuhogást hallott. Ahá! Ez bizonyosan Borbála, a szemvesztő piros ajkakkal, a villogó szemekkel. Bolondos éjszaka, hogy még ezek a szemek se bírnak átragyogni a feketeségen!
Csak a ruhasuhogás jelezte, hogy ő is ott vár Menyusra a kocsi mellett, bizonyosan a levelekkel. S a szoknyasuhogás az éjben varázslatos, ingerlő, valóságosan ellenállhatlan.
– Hol a fuvaros?
– Itt vagyok, instálom – felelt egy tompa férfihang.
– Mehetünk?
– Mehetünk.
– Látja-e majd az utat?
– Ahogy az út lát engem, instálom, úgy én is látom őtet, instálom.
– Hát a bunda itt van-e?
– Itt van, instálom.
Ezalatt közel jött a női alak és Menyus kezébe csúsztatta a leveleket.
Egy pillanatig érezte keze érintését, s vére felforrt. A saját fantáziája megrészegítette, kiegészítvén, teljessé tevén Borbála szépségét, rárakott az éj átláthatatlanságán keresztül annyi varázst, amennyinek nem lehet ellentállni. Egy démoni vágy kényszeríté hirtelen átkapni a derekát s ajkaihoz szorítani ajkát.
– Oh, jaj – sikoltott fel. – Ne bolondozzon, mert összetöri a pápaszememet.
Katánghy kezei fagyosan estek le ettől a hangtól és ettől a szótól.
– Miféle pápaszemet?
– Ami a szememen van.
Idegenszerű, csúf, sziszegő hang volt hang volt ez, melyet Menyus még sohasem hallott.
– Hát ki maga? – kérdé bosszúsan.
– Én a Varga Mihályné anyja vagyok. Borcsa nem ért rá a levelekkel eljönni, tőlem küldte. Elmehetek, instálom?
– Akár meg se álljon kend a Gellérthegyig!
Káromkodott, toporzékolt mérgében, de nem volt igaza. A kártyabeli szerencséjének okvetlenül kellett valami szomorú következésének lenni a szerelemben.
*
Így végződött a borontói kaland. Mit mondjak még?
Három óva múlva beérkezett hősünk Brassóba.
Három hónap múlva egyhangúlag megválasztott Borontó országgyűlési képviselőjének.
Eddig terjednek kutatásaim. Ez életének az a része, amit a politikai körökben nem ösmertek; most az a része következik, melyet a nagy közönség nem ösmer, – amiről azonban köztünk eleget súgnak-búgnak, szóval, ami kulisszatitok.
Hogyan tett nagy vagyonra szert? Ne gondolják, hogy a ragyás gibic nyerte, akit otthagyott Borontón tovább játszani maga helyett, s akit – mint a folyosón szokta elmondani – még most is úgy képzel, hogy ott ferblizik örökkön-örökké, míg egy szép napon, talán húsz vagy harminc év múlva, előtoppan megöregedve, megőszülve és így szól:
– Meguntam már az urat várni, instálom, hát fogja a pénzét, ehol van ni, éppen egy millió forint.
Ej, nem. Egészen más úton lett ő gazdaggá, nagybirtokossá, s a többi választásai szinte egy-egy regény.
Egy vicinális vasút juttatta vagyonhoz s egy új, még körmönfontabb csíny újra mandátumhoz – de ezt majd újabb munkáinak bevezetésében fogom esetleg elmesélni.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi