SZARMÁZASA, CSALÁDJA
SZARMÁZASA, CSALÁDJA
Az első Duka Görögországból, feltehetően a 12. század végén, királyi kíséret tagjaként került Magyarországra, az első írásos emlék a Váradi Regestrum 1214-ben kelt 96. (322) számú okirata, amely egy „pristaldus Duca”-t (hites tanút) említ. II. Endre Sáros és Zemplén vármegyében udvari embereinek birtokokat adományozott, ekkor létesült Dukafalva is a Tapoly felső völgyében. A tatárjárás után, feltehetően csak a 14. század végén tértek vissza Makedónfából vagy Epiruszból a Dukák, s Duka Fülöp 1408-ban új adománylevelet is nyert. A család egyik ága Dukaházán, Zemplén megyében, a másik Dukafalván, Sáros megyében telepedett le. 1490-ben Duka György volt Sáros megye alispánja és Sáros vár kapitánya. A távolabbi rokonságba tartozott Duka Péter táborszernagy (Eszék 1756 – Bécs 1822), aki az osztrák hadsereg Duka ezredének parancsnoka, a Temesi Bánság parancsnoka, majd 1815től az államtanács tagja volt.
A Duka család nemesi címerén, a pajzs talpán zöld gyepen kivont kard fekszik. Efölött arany mező közepén sisakos emberfej, tőle jobbra nyíl, balra íj. Sisakdísz: cölöpösen kiemelkedő vörös mezű kar, nyilat tartva. Foszladék jobbról: ezüst-vörös, balról arany-kék. (1578)
Duka Tivadar édesapja dukafalvi és kucsini Duka Ferenc (1794–1871), evangélikus vallású kisbirtokos, „hétszilvafás” nemes volt, jogi végzettséggel, de azt nem gyakorolta. Később Dukafalváról felesége közeli, Zemplén megyei, pelejtei birtokára költözött át. Édesanyja Szeghy Johanna (1803–1863) a tapoly-bisztrai Szeghy Ferenc lánya volt. Hét gyermekük született, Tivadar volt a legidősebb.
Egyik öccse, Ferenc (1832–1914) szintén honvédtiszt volt a szabadságharcban, 1878-tól a Függetlenségi Párt képviselője, majd Brassóba, később Budapestre került. Duka Tivadar vele tartotta a legszorosabb kapcsolatot, neki írta a halála előtti napon utolsó levelét is.
