ERDEI FERENC
ERDEI FERENC
KULCSÁR KÁLMÁN, 1988
KULCSÁR KÁLMÁN, 1988
Erdei Ferenc (Makó, 1910. dec. 24. – Bp., 1971. máj. 11.): agrárközgazdász, politikus, szociográfus, tudományszervező, az MTA tagja (l. 1948, r. 1956), Kossuth-díjas (1948, 1962). Erdei Sándor író bátyja. Majláth Jolán történész férje. Apja kisparaszti-törpebirtokos hagymakertész volt, anyja gazdalány. Elemi és középisk.-it Makón végezte, közben rendszeresen végzett otthon paraszti munkát, 1929-ben Szegeden folytatta tanulmányait az egy. jogi és államtudományi karán, de érdeklődése mindinkább a közgazdaságtan és a szociológia felé fordult. Első szociográfiája (Királyhegyes községről) a Századunkban jelent meg (1931). 1930-tól részt vett a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának falukutató munkájában, ezen keresztül kapcsolatba került a csehszlovákiai Sarlóval, az Erdélyi Fiatalokkal, a munkásmozgalommal és hozzá hasonló gondolkodású írókkal (Veres Péterrel, Féja Gézával) is. 1932 őszén katonaként letartóztatták a fennálló társadalmi rend elleni izgatás vádjával és héthónapi fogházra ítélték. 1934-ben egyhónapos gyalogtúrát tett Sándor öccsével Ausztriában. Az egy. elvégzése után (1934) könyvelő lett a hagymatermelők szövetkezetében, 1935-ben tanulmányutat tett Hollandiában, Németo.-ban, Svájcban. Részt vállalt a makói politikai életből, 1936-37-ben a hagymaszövetkezet ügyvez. ig.-ja volt. Ekkor már rendre jelentek meg cikkei a Válaszban és a helyi lapokban. A Duna-Tisza-közi parasztság életét vizsgáló szociográfiája, a Futóhomok, a Magyarország felfedezése sorozat második köteteként jelent meg (Bp., 1937). A könyv nagy visszhangot váltott ki, Erdei a falukutató írók csoportjának tagja lett. Gyakran utazott a fővárosba és vidéki városokba, végül apjával együtt Szigetszentmiklóson telepedett le, de egy ideig még a makói hagymanemesítő kísérleti telepen is dolgozott. Megírta Parasztok (1938) c. munkáját. 1939-ben egyike volt a Nemzeti Parasztpárt megalapítóinak. Kapcsolatot tartott az egy.-i ifjúsággal. Közel került Móricz Zsigmondhoz, Sárközi Györgyhöz, Veres Péterhez és Mód Aladárhoz. Munkatársa volt a Válasznak, a Kelet Népének. Közben rendre jelentek meg társadalomkutató munkái: Magyar város (1939), Magyar falu (1940), Magyar tanyák (1942), Magyar paraszttársadalom (1941), a magyar szociográfiai-szociológiai irodalom úttörő alkotásai. A Márciusi Front balszárnyához tartozott. A II. világháború alatt dolgozott a Népszavának. Fontos szerepe volt a Györffy Kollégium munkájában, egyik főelőadója volt a népi írók 1943-as szárszói konferenciájának, ahol Németh Lászlóval vitázva a baloldal álláspontját védte. Részt vett a Szabad Szó c. lap szerkesztésében is. 1944 őszén Szegeden felvette a kapcsolatot a MKP-tal, s ettől kezdve aktívan részt vett az ország újjászervezésében, az új élet megindításában. 1944-ben az ideiglenes ngy. képviselője, a debreceni ideiglenes kormány belügyminisztere (1944. dec. 22. – 1945. nov. 15.) volt. Kiemelkedö szerepe volt a földreformtörvény és a földművesek földhöz juttatásáról szóló rendelet kidolgozásában. Részt vett a Nemzeti Paraszt Párt irányításában. 1945-től 1949-ig a párt alelnöke, majd főtitkára volt. Támogatta a mezőgazdaság szocialista átszervezésének beindítását, mint a nagyüzemi gazdálkodás híve. Későbbi éveiben sokat tett az erőltetett kollektivizálás során szerzett tapasztalatok tanulságainak általánosítása érdekében. 1948. szept. 9-től 1949. jún. 11-ig államminiszter, 1949. jún. 11-től 1953. júl. 4-ig földművelésügyi min. 1953. júl. 4-től 1954. okt. 30-ig az igazságügymin.-i tárcát töltötte be, 1954. okt. 30-tól 1955. nov. 15-ig ismét földművelésügyi min., 1955. nov. 15-től 1956. okt. 31-ig a Minisztertanács elnökh.-e volt. 1956. nov. 3-án a szovjetekkel tárgyaló küldöttség tagja volt. 1957-től tudományos munkája került előtérbe; az MTA Agrárgazdasági Kutató Intézetének ig.-ja. 1957–64-ben majd 1970–71-ben az MTA főtitkáraként tudományszervezői tevékenységet folytatott. 1964-től 1970-ig az MTA alelnöke, a Hazafias Népfront Orsz. Tanácsának főtitkára, 1965-től az Elnöki Tanács tagja volt. Elsősorban a termelőszövetkezeti üzemszervezés kérdései foglalkoztatták, erről gyűjtötte egybe a hasznosítható ismereteket (A mezőgazdasági üzemszervezés néhány elméleti és gyakorlati kérdése, Mezőgazdaság és szövetkezet stb.). Az 1967-es első termelőszövetkezeti kongresszuson beválasztották a Termelőszövetkezetek Orsz. Tanácsába. Jelentős részt vállalt az egységes szövetkezeti törvény megalkotásában. A Magyarország felfedezése sorozatban jelent meg utolsó műve, a Város és vidéke (Bp., 1972), amelyben Csongrád m. öt városának 1945 utáni életét, fejlődését vizsgálta. – F. m. A makói tanyarendszer (Makó, 1933); A makói parasztság társadalomrajza (Makó, 1934); A makói hagyma iskolája (Makó, 1941); Parasztságunk legújabb alakulása (Kolozsvár, 1942); A magyar társadalom (Kolozsvár, 1945); Szövetkezetek (Bp., 1945); A paraszti jövendő (Bp., 1948); A szövetkezeti úton (válogatott cikkek és beszédek, Bp., 1956); A mezőgazdaság belterjessége (Bp., 1958); A magyar tudomány helyzete és fejlesztésének főbb irányai (Bp., 1958); Mezőgazdaság és szövetkezet. A mezőgazdasági és szövetkezeti fejlődés kérdései (Bp., 1959); A mai agrárgazdaságtan főbb irányai és hazai fejlődése (Bp., 1961); Nagykőrös város mezőgazdasági fejlesztése (Bp., 1962); A termelés területi elhelyezkedése és a termelőszövetkezetek szakosítása Szolnok megyében (Bp., 1963); A mezőgazdaság helye a nap alatt (Bp., 1967); Néprajzi ínyesmesterség (Bp., 1971); Parasztok (Bp., 1973); Válogatott írásai és beszédei (Fehér Lajos előszavával, Bp., 1973); Emberül élni. Egy életút mérföldkövei (Bp., 1974); Agrárgazdasági tanulmányok (összegyűjtött művei, szerk. Fekete Ferenc Bp., 1976); Futóhomok (Bp., 1977); Művekkel élő társadalom. Írások, beszédek irodalomról, művészetről, művelődésről (szerk. és utószó: Erdei Sándor, Bp., 1978); Szövetkezeti írások (szerk. és utószó: Fekete Ferenc, Bp., 1979). – Irod. Bibó István: E. F. munkássága a magyar parasztság válságának irodalmában (Társad. tud., 1940. 4. sz.); Paku Imre: E. F. (Sorsunk, 1945); Móricz Zsigmond: E. F.: Futóhomok. Irodalomról, művészetről (Bp., 1959); Karsai Elek: Történelem hangszalagon (Valóság, 1965. 4. sz.); Csák Gyula: E. F. köszöntése (Élet és Irod., 1970. 52. sz.); Mocsár Gábor: E. F. 60 éves (Tiszatáj, 1970); Emlékezés E. F.-re: Annus József, Gál István, Szabó Ferenc, Rácz János írása (Tiszatáj, 1971. 8. sz.); Erdey-Grúz Tibor: Búcsú E. F.-től, Köpeczi Béla: Megemlékezés a közgyűlésen (Magy. Tud., 1971. 6. sz.); Lettrich Edit: E. F. (Földr. Közl., 1971 1. sz.); Tóth Endre: E. F. (Alföld, 1971. 6. sz.); Csák Gyula: Búcsú E. F.-től (Élet és Irod., 1971. 20. sz.); Diószegi András: E. F. (Kritika, 1971. 5. sz.); Bognár József: E. F. a közgazdász és szociológus. Előadás az MTA Erdei-emlékülésen (Bp., 1972); Nyers Rezső: E. F.-ről (Forrás, 1973. 2. sz.); Ortutay Gyula: E. F. (Fényes, tiszta árnyak; Bp., 1973); Lázár Vilmos: E. F.-ről (Egy emlékirat lapjaiból, Bp., 1976); Huszár Tibor: E. F., a politikus és a tudós (Forrás, 1977. 2. sz.); „Futóhomok” szociográfiai tanácskozás E. F.-ről (Forrás, 1977. 2. sz.; 1978. 7. sz.); Kulcsár Kálmán: Tudomány és politika E. F. munkásságában (Tiszatáj, 1978. 7. sz.); Huszár Tibor: A protestantizmus és a romantika E. F. pályakezdő írásaiban (Világosság, 1979. 1. sz.).
TUDÓS ÉS POLITIKUS KELET-EURÓPÁBAN
ERDEI FERENC ÉS A MAGYAR TÁRSADALOM MODERNIZÁCIÓJA (A tudós és politikus életútja)
ERDEI FERENC, A TÁRSADALOMKUTATÓ (Eredmények, dilemmák)
AZ ÉLETÚT ÁLLOMÁSAI
HIVATKOZOTT IRODALOM*
BIBLIOGRÁFIA ERDEI FERENC MŰVEI
