Filológia

Full text search

Filológia
1951 után egy véletlen térítette vissza Hadrovics Lászlót kedvelt munkaterületéhez, a délszláv filológiához. Ebben az évben Allan Ringheim svéd kutató kiadott egy ószerb szöveget, amely a trójai háború regényes történetét bemutató Trója-regény középkori változata volt. Ezt Hadrovics László ismertetni akarta. De ismertetés helyett két nagyszabású tanulmányt írt, amelyekben két középkori alkotást adott vissza a régi magyar irodalomnak. Minthogy az ezeknek szentelt tanulmányaiban Hadrovics László lényegében azonos módszert alkalmazott, figyelmemet elsősorban a Trója-regényről szólóra összpontosítom. Ebben Hadrovics László – elsősorban nyelvészeti okfejtéssel – azt bizonyította be, hogy a középkori Trója-regény déli szláv (horvát, szerb, bolgár) változatai végső soron egy latin nyelvű ősszövegre mennek vissza, amely az Anonymusként emlegetett P magisternek, (III.) Béla király jegyzőjének tollából keletkezhetett főleg Ovidius alapján, a 12. század második felében. Anonymus említi is gesztája előszavában, hogy külföldi tanulmányai idején latin Trója-regényt írt. E latin ősszövegből a középkor folyamán egy magyar ősszöveg, majd ennek filiációjával több magyar változat származott, s ezeket a magyar változatokat fordították szerbre és horvátra. A regény bolgár változata horvátból vagy szerbből van átírva, az orosz változat pedig a bolgárból van átdolgozva. A déli szláv változatok a tulajdonnevek hangalakjában, számos hungarizmusukban, magyaros szóhasználatukban, csak a magyarból érthető szövegromlásaikban stb. magukon viselik a magyar közvetítés bélyegét. Hadrovics László nagy tényanyag felhasználásával igazolta, hogy a déli szláv szövegekben a tulajdonnevek a magyarországi latin kiejtésnek megfelelő hangalakban fordulnak elő, az a-val vagy e-vel kezdődő tulajdonnevek a magyar határozott névelő vagy mutató névmás téves elvonása következtében gyakran csonka alakban szerepelnek, a jelzős szerkezetekben számos hungarizmus található stb. Feleletet adott Hadrovics arra a nyugtalanító kérdésre is, hogyan lehet az, hogy a nagyszámú megőrződött szláv változat mellett egyetlen magyar szöveg sem maradt fenn? Hadrovics magyarázata a következő. A középkori kis magyar Trója-regény a világi magyar irodalmi műveltség gyermekkorában keletkezett, s ennek megfelelően a nagy hírű trójai háborúnak csak igen szerény feldolgozása volt. Keletkezése idején talán jól kielégítette a kor irodalmi igényeit, de idővel, az irodalmi műveltség izmosodásával ezek az igények megnőttek. Mindennek folytán egy olyan szerény kis prózai mű, mint amilyen a középkori magyar Trója-regény lehetett, elvesztette jelentőségét, kiment az irodalmi divatból. Nyelve is elavult, nemigen olvashatták többé, s így lassanként feledésbe merült és elkallódott. Meglehet azonban, hogy a 16. századi magyar énekszerzők egy-egy mondatában, egy-egy jellegzetes kifejezésében a régi Trója-regény egy-egy foszlánya őrződött meg. Eszerint tehát a középkori mű mégsem tűnt el nyomtalanul a magyar irodalomból sem, hanem későbbi irodalmi alkotásokban is felszínre törhetett mint valami bujkáló hegyi patak. – A részletes tanulmány először magyarul jelent meg 1954-ben, majd német változatban a frissen alapított Studia Slavica első évfolyamában (1955). A hazai elismerés egyhangú volt, a külföldi fogadtatás vegyes. – Hasonló filológiai munkát végzett Hadrovics László a délszláv Nagy Sándor-regény feldolgozásával is. Erről főleg tárgyi alapon, a latin nyelvű magyar krónikák egyes részleteivel való egyeztetés alapján ugyancsak bizonyítani lehetett, hogy köze volt az udvari magyar történetíráshoz. Eligazító mozzanat volt például a kunok szerepeltetése Nagy Sándor korában, sőt a kun vezér neve a délszláv szövegekben (Atlaniš) és a latin nyelvű krónikákban (Athlanos). E tanulmány 1960-ban jelent meg magyarul.
Hadrovics László nevéhez fűződik a horvát költészet eddig ismert legrégibb, 14. századi emlékének, az Ómagyar Mária-siralomhoz hasonló Cantilena de sabathónak (Nagyszombati ének) filológiai vizsgálata, olvasata és művészi magyar fordítása. 1979-ben az Országos Széchényi Könyvtár tulajdonába került egy latin nyelvű kéziratkötet, amelynek utolsó oldalán Vizkelety András egy kéthasábos idegen, szlávnak gyanítható szöveget talált. Hadrovics László beható vizsgálattal megállapította, hogy a Cantilena pro sabatho feliratú szöveg nem más, mint egy tengermelléki horvát nyelvjárású siralmas ének (planctus) a 14. századból. Egy 1385. évi bejegyzés szerint a kézirat tulajdonosa Paulus de Sclavonia ferences szerzetes volt. Ez a Paulus azonos azzal a Paulus de Sibinicóval, akiről tudjuk, hogy 1364 és 1390 között különböző tisztségeket töltött be rendjében, számos kéziratnak volt a birtokosa, a többi között annak, amelyben egy óhorvát litánia, az Oracio pulcra et devota ad beatam Virginem Mariam volt feljegyezve. A két szöveg paleográfiai, helyesírási és szövegkritikai elemzése azt igazolta, hogy az óhorvát litánia és a most felfedezett Cantilena scriptora ugyanaz a személy, Paulus de Sibinico volt. A szerző nem ő volt, de másolata nagyon közel állt az ősszöveghez. A Cantilena-másolat keletkezésének időpontja 1385 és 1390 közé tehető. Mindeddig csupán későbbi variánsokból volt ismeretes, amelyek közül éppen a legrégebbiben, az 1468-ból származóban súlyos torzulások vannak. Az újonnan felfedezett, az ősszöveghez nagyon közeli variánssal a horvát irodalom nagy értékű költői művel gazdagodott. Jelenlegi ismereteink szerint a Cantilena a horvát költészet legrégibb verse. – Az 1984-ben német és horvát nyelven közzétett tanulmányt horvát tudós körökben nagy lelkesedéssel fogadták.
A kaj-horvát nyelvjárást jelenleg nagyjából azon a területen beszélik, amelyet annak idején nem ért el a török hódítás: Varasd, Zágráb és Belovár-Kőrös megyében, valamint a Muraközben. Egykor Szlavónia nagy részére is ez a nyelvjárás volt jellemző, de onnan fokozatosan kiszorította a što-nyelvjárás. A nyolcszáz évig (1102–1918) tartó magyar–horvát államközösség folyamán a magyarság ezen a kaj területen hagyta a legmélyebb nyomokat. Erős magyar hatásról tanúskodó kaj-horvát regionális irodalmi nyelv keletkezett, amely a 16. század második felétől 1836-ig, a što jellegű egységes irodalmi nyelv győzelméig töretlenül fejlődött. Ám a 20. században néhány horvát költő művében a couleur locale kedvéért újra életre kel az „édes szavú kaj (naš slatki kaj). Hadrovics László antológiában gyűjtötte össze a kaj-horvát regionális irodalom jellegzetes alkotásait a Werbőczy István 1517. évi Tripartitumát Weres Balázs 1565. évi kivonatos magyar fordítása alapján kaj-horvátra fordító, de itt-ott a latin eredetit is figyelembe vevő Ivan Pergošičtól (1529–1592) a második világháborúban elesett Ivan Goran Kovačičig (1913–1943). A bevezetővel, megjegyzésekkel és glosszáriummal kísért antológiát wiesbadeni német kiadó jelentette meg 1963-ban.
Nagyszabású monográfiában dolgozta fel Hadrovics László az egykori nyugat-magyarországi (ma túlnyomórészt burgenlandi) horvát szórványtelepülések regionális irodalmának és irodalmi nyelvének 18. és 19. századi történetét. E szórványtelepülések lakosai a 16. század első évtizedeitől kezdődően, a nagy horvát diaszpóra idején költöztek mostani lakóhelyeikre. Menekültekként érkeztek a törököktől elfoglalt vagy fenyegetett területekről. Nem könnyű dolog közelebbről is meghatározni eredeti hazájukat. Ma mindhárom horvát nyelvjárás, a ča, što és kaj képviselve van a – népiesen szólva – vízi horvát vagy krobót településeken, de legtöbben a ča nyelvjárást beszélik. Ez volt a betelepülők eredeti nyelvjárása. Ennek a nyelvjárásnak az alapján már a 16. században is születtek nyelvemlékek, s a 18. század közepe táján egy regionális horvát irodalmi nyelv kezdett kibontakozni, amelynek termékei vallásos tartalmúak voltak (evangéliumfordítások, katekizmusok, imakönyvek, lelki kalauzok stb.), s a katolikus hívők használatára voltak szánva. Minthogy ez a nyugat-magyarországi horvát irodalmi nyelv idegen nyelvi közegben, magyarok és németek közé zárva fejlődött, erős magyar és német hatás észlelhető benne. Megfelelő bibliográfia híján Hadrovics Lászlónak magának kellett összekeresgélnie a vizsgálata tárgyául szolgáló irodalmi műveket hazai és külföldi könyvtárakban, valamint a nyugat-magyarországi horvát értelmiség magánkézben levő gyűjteményeiben. Fáradozásait egyebek között olyan felfedezés jutalmazta, mint egy 1732-ből való evangéliumos könyv, amelyről a kutatóknak korábban nem volt tudomásuk. A monográfia nagyobbik felét a felkutatott emlékek nyelvészeti feldolgozása teszi ki. Tömörsége ellenére is különösen informatív a helyesírásról szóló rész. A horvát helyesírás történetére vonatkozólag Hadrovics László már korábban is végzett önálló kutatásokat. A legtöbb újat a mondattani fejezetben nyújtotta. Ezt azért is hangsúlyozni kell, mert a szerbhorvát történeti dialektológiában a mondattant korábban teljesen elhanyagolták. Hadrovics azokat a mondattani elveket alkalmazta a nyugat-magyarországi horvát irodalmi nyelvre, amelyeket néhány évvel korábban „A funkcionális magyar mondattan alapjai” című könyvében lefektetett. A szókinccsel foglalkozó fejezetben áttekintést ad a származási rétegekről, és glosszárium formájában bemutatja azokat a szavakat, amelyek valamilyen szempontból érdeklődésre tarthatnak számot. A könyv törzsszövegét szövegmutatványok és címlapfakszimilék egészítik ki.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi