JELENTŐSÉGE
JELENTŐSÉGE
A 20. század második felében Hadrovics László volt a széles értelemben vett szlavisztikának a leginvenciózusabb és legeredményesebb magyar művelője. A magyar szlavisták hagyományait folytatva ugyancsak értékes művekkel gazdagította a magyar nyelvre irányuló vizsgálatokat. Lexikográfusként az alapművek egész sorát hozta létre, és orosz–magyar, szerbhorvát–magyar stb. szótárai ismertté tették a nagyközönség előtt is. A délszláv filológia mestereként kimutatta az elveszett ómagyar Trója-regény és Nagy Sándor-regény nyomait a délszláv irodalmakban. Nevéhez fűződik a horvát költészet eddig ismert legrégibb emlékének, a Cantilena de sabatho (Nagyszombati ének) filológiai vizsgálata, olvasata és művészi magyar fordítása. Maradandót alkotott a délszláv művelődéstörténetben is. Szerteágazó etimológiai vizsgálatai során sokoldalúan tárta fel a szerbhorvát nyelvre a történelem folyamán gyakorolt magyar hatást. A maga idején a szakemberek szűkebb tábora számára valóságos tudományos szenzációt keltett „A funkcionális magyar mondattan” című monográfiája. Új utakat nyitott a történeti jelentéstan és a frazeológia terén is. Jelentősen gazdagította ismereteinket a magyar Huszita Biblia előzményeiről.
Tudományos érdemeit itthon és külföldön egyaránt elismerték és jutalmazták. Erről tanúskodik a Sámuel–Kölber-jutalom (1942), az Állami Díj (1985), a Pais Dezső-díj és emlékérem (1988), az Arany koszorúval díszített Jugoszláv Zászlórend (1989), a Magyar Köztársaság koszorúkkal díszített Csillagrendje (1990), a Südosteuropa-Gesellschaft (München) Josef Konstantin Jireček-emlékérmének arany fokozata (1991), az Akadémiai Aranyérem (1993), a Horvát Filológiai Társaság (Zágráb) Vatroslav Jagič-díja (1995, ő volt az első Jagič-díjas). Tiszteleti, illetőleg levelező tagjává választotta a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia (Zágráb, 1974), a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia (Újvidék, 1985), a Matica srpska (Újvidék, 1987). 1966-tól tagja volt a Nemzetközi Szlavisztikai Komiténak. A szegedi József Attila Tudományegyetem díszdoktorává avatta (1996).
A hivatalos kitüntetéseken, díjakon túl mindenkor élvezhette elfogulatlan pályatársai megbecsülését, tanítványai és tisztelői kivételes ragaszkodását. Bizonyossággal remélhetjük, hogy emlékét megőrzik s műveit olvasni fogják jövő nemzedékek is.
