Budapesti tudományos munkásságának első szakasza
Budapesti tudományos munkásságának első szakasza
Hevesy György 1912/13-ban több tudományos cikket is közölt magyar folyóiratokban. Ezek többnyire külföldön végzett kísérletein alapultak, de habilitációja előtt jónak látta itthon is bemutatkozni. Mindenesetre a magyar szakirodalmat világszínvonalú közleményekkel gazdagították.
Az egyik, eléggé technikai jellegű írása az aktíniumemanáció méréséről szólt, melynek nehézségét az igen rövid felezési idő okozta. A téma jelentősége abban állt, hogy emanációméréssel meg lehetett határozni az ásványvizek rádiumtartalmát. A másik publikációjában az aktíniumemanáció oldékonyságát határozta meg. Itt az okozott nehézséget, hogy a bomlási sebesség nagyobb, mint az oldódási sebesség, ezért kidolgozott egy dinamikus módszert: meghatározta, hogyan csökken az oldószeren keresztül vezetett emanációtartalmú levegő aktivitása.
A korszakból származó másik két cikke a radioaktív elemek elektrokémiájával foglalkozott. Hevesy érdeklődése azért fordult efelé, mert az aktív elemek kémiai tulajdonságait a szokásos módszerekkel igen nehéz volt vizsgálni: a reakciók nem sztöchiometrikusak, és adszorpciós folyamatok is végbemennek. Ebben a munkában (amelyről hazafelé Fajansszal beszélt) bizonyára kémiai érveket keresett a kidolgozás alatt álló eltolódási szabályhoz is. Megállapította, hogy bizonyos radioaktív elemek (Ra-B, Th-B, Ac-B stb.) elektrokémiailag hasonlók. Eredményeiből arra következtetett, hogy „…az anyag átalakulási viszonyai kétségtelenül szervesen összefüggenek ennek felépítési viszonyaival. Hasonló – írta –, sőt talán még mélyebbre ható jelenség ez, mint amellyel az elemek periodikus rendszerének felállításakor találkozhatunk.” Ez a Bohr-modell alapfeltevését is magában foglaló állítás kétségkívül a legmodernebb strukturális nézet, mely a Magyar Tudományos Akadémián mindaddig elhangzott.
Az elektrolitok diffúziójáról írt közleményében a radioaktív elemek vegyértékét diffúzióállandójuk segítségével határozta meg. Mindezek az írások mintegy háttérül szolgálnak ahhoz a munkához, melyet közben Panethtal közösen végzett Bécsben, és amely a radioaktív indikációs nyomjelzéshez, tehát végül is a Nobel-díjhoz vezetett.
