CSALÁDJA, IFJÚSÁGA

Full text search

CSALÁDJA, IFJÚSÁGA
A „Tátra alji lapályon”, Nagyszalókon született 1810. március 12-én német földmíves családban. (A Pallas Lexikon tévesen augusztus 10-ét említi a születés dátumaként.) Elődei szász jobbágyok voltak, akik a közeli Hunsdorf községben éltek, s a Hunsdorfer családnevet is erről a Késmárk szomszédságában fekvő faluról kapták. Apját Nagyszalók jobbágyai elöljárójuknak választották, s a község az ő vezetésével váltotta meg magát a jobbágysorból 72 ezer forint és sok-sok pereskedés árán. A Csáky grófokkal folytatott pereskedés éveiben a több nyelven beszélő s a latinban sem járatlan községi vezető Pestre, sőt Bécsbe is eljutott a közösség képviseletében. Nagyobbik fiát a késmárki evangélikus líceumban taníttatta tovább, mert Pál tehetsége korán megnyilvánult. Jánost, akiből majdan a földrajz professzora lett, eredetileg iparosnak szánta. A tanító és a lelkész azonban rábeszélte kisebbik fiának taníttatására is.
Hunsdorfer Pál 1823 őszén, 13 esztendős korában került Késmárk városába, s ott elvégezte a gimnázium négy osztályát. Kitűnő latinista volt, szépen haladt a francia nyelvben, s már kisdiákként forgatni kezdte a német egyetemek kiadványait. Emlékezéseiben megírta, hogy például a frankfurti egyetem által kiadott értekezések német nyelvét alig értette, magyarul pedig még egyáltalán nem tudott.
1827-ben Miskolcra adták „magyar szóra”, s az ottani evangélikus gimnáziumban végezte az 5. vagyis a retorikai osztályt. Tanára javaslatára a következő osztályt a reformátusok miskolci líceumában járta, ahol kitűnő tanárai voltak. E két év alatt kellő jártasságot szerzett a magyar nyelvben, de lelkében ekkor még nem érzett közösséget a magyarsággal. Miskolcon a magyar és francia mellett a görög nyelvben is nagy haladást ért el, talán ekkor támadt vonzalma a görög filozófia iránt.
Késmárkra 1829-ben visszatérve folytatta és befejezte filozófiai tanulmányait, majd beiratkozott a főiskola jogtudományi tanfolyamára. Azt befejezvén, teológiai tanulmányokat folytatott ugyanott, minek során alapos jártasságra tett szert a héber és az arab nyelvben is. Főiskolai éveiben egyre többet olvasott a kortárs magyar irodalomból. Berzsenyi, Kisfaludy, Kölcsey, de különösen Széchenyi írásai révén kezdte megérteni és megérezni milyen célok fűtik a reformkori magyarság legjobbjait. Szeretett volna Pestre kerülni, hogy jogtudományi tanulmányait befejezze és ügyvédi vizsgát tehessen. Erre azonban egyelőre nem nyílt lehetősége; alighanem anyagiak hiányában. Ugyanis 1832-ben öccse is a késmárki líceumba került, és kettejük további iskoláztatására a családnak már nem volt elég ereje. Az ekkor 23 éves fiatalembernek mielőbb kereső foglalkozás után kellett nézni. Kínálkozott is megoldás, mert a késmárki tanárok őt ajánlották nevelőnek báró Podmaniczky Károly fiai mellé. Szegényebb sorsú fiatalemberek megszokott „pályaválasztása” volt a nevelőség a XIX. században. Hunfalvy esetében az állás vonzerejét tetézte, hogy az esztendő egy részét a főrangú család pesti házában és aszódi birtokán töltötték. 1834–1838 között a két Podmaniczky fivér, Frigyes és Ármin Miskolcon, az evangélikus liceumban végezte tanulmányait. A nevelő kérésére a Podmaniczky család hozzájárult, hogy öccse, János is velük éljen Miskolcon és járja a gimnáziumot. Ez az együttlét mindannyiuk számára kellemesnek és hasznosnak bizonyult. A két Hunfalvy szorgalma, fegyelmezettsége, kitartása jó példa és ösztönzés volt a Podmaniczky fivérek számára. A miskolci évek alatt János is megtanult magyarul, Pál pedig akkorra már érzelmeiben is magyarrá vált. Egyre gazdagodott az országról és a magyarságról alkotott képe, tágult látóköre. Hozzájárult mindehhez az is, hogy özvegységre jutott úrnője képviseletében – mint absentium legatus – részt vehetett a pozsonyi országgyűlésen. Közvetlen közelről láthatta és hallhatta az ország vezető politikusait, azonosulhatott a polgári haladást és a nemzet jogait követelő ellenzék eszméivel.
Az 1836-ik év legnagyobb részét a Podmaniczky család kíséretében Drezdában tölthette. Ottani tartózkodásának élményeit, benyomásait dolgozta fel első publikációjában, a Drezdai levelekben, amelyet 1839-ben közölt le az Athenaeum, Bajza, Vörösmarty és Schedel (Toldy) Ferenc lapja. Nem útirajzot írt, hanem – Szily Kálmán szavaival – írása „egy magyar lélek bánatos reflexiói a külföldi viszonyok megismerése közben”. Podmamiczky bárónő apja Szászországban államminiszter volt, akinek a környezetében valaki barbároknak nevezte a magyarokat valami választási verekedés, haláleset hallatán. Megírja Hunfalvy, mint öntötte el az indulat az igazságtalan, sértő jelző miatt, hogyan védte csapkodó érvekkel a magyarságot. Drezdában ekkor átélte mindazt a keserűséget, amit a haladottabb nyugati életforma láttán, s az otthoni elmaradottság ismeretében, minden művelt magyar utazó érzett abban a korban.
1838-ban a Podmaniczky fiúk befejezték tanulmányaikat a miskolci líceumban és nevelőjükkel együtt Pestre kerültek, Hunfalvy János pedig Eperjesen tanult tovább, ahol tagja lett a magyar irodalmi diáktársaságnak. Végre Hunfalvy Pál számára is elérkezett a pillanat, hogy ügyvédi gyakorlatot szerezzen és vizsgát tegyen. 1838-ban megszerzi az ügyvédi képesítést, de nem lép jogi pályára, hanem még négy évig, 1842-ig megmarad nevelőnek a Podmaniczky családnál. Ezekben a pesti években állandó munkatársa volt már az Athenaeumnak. Figyelmét saját tanulmányai kötötték le, s már munkált benne a szándék, hogy életét a magyar kultúra és tudomány ügyének fogja szentelni.
Magyarrá válásáról – ami ekkor már végérvényesnek tekinthető – maga vallott 1841-ben Emlékezés Késmárkra című cikksorozatában: „Nyíltan megvallom, mi a magyart igen távolról néztük s olly világban, a melly hasonérzelmet korántsem gerjeszte. A magyar állapot idegen volt előttünk. Ellenben a német irodalom ígéret földje vala, hová reményünk, vágyunk fordula”. A magyar nyelv megtanulása, a két első miskolci esztendő még nem fért a lelkéhez. Először Széchenyi szavaira rezzent meg: „Ki kavicsban drága kőre találna, nem lepetnék meg örvendetesben, mint mi Széchenyi Világától. Mint idegen, ki a jónak mindenütt örül, úgy becsültük előbb az új életet; majd közelebbnek is találtuk magunkhoz. Elővettük a Hitelt, elő Berzsenyit, Kisfaludyt, Kölcseyt, s mintha fiúl fogadtattunk volna, buzgóság gerjede bennünk a magyar művelődésért … Magyar társaságot is alkottunk, a melly, mint gondolhatni, a németet nem éré utól, mivel a bimbó nem irág; csecsemő társaságunk pedig annál inkább bimbó vala, mert a született magyar ifjaknál alig talált részvétre.” Soraiból nyilvánvaló, hogy késmárki főiskolásként fordult először a magyar kultúra felé. A Podmaniczky családnál töltött 9 év, az újabb miskolci, majd a pesti évek alatt pedig ténylegesen is, testestől, lelkestől magyarrá vált.
Amikor az Athenaeum szerkesztői bevonták a folyóirat munkatársai közé, s egyre-másra közölték írásait, teret kapott, hogy cselekvőleg hozzájáruljon a magyar kultúra fejlesztéséhez. Irodalmi dolgozatai, fordításai, ismertetései között korán feltűntek néprajzi vonatkozásúak is. 1840-ben folytatásokban közölte a lap Bölcs Lokmán meséit, amelyeket Hunfalvy arabból fordított. Hamarosan bevonta a lap munkatársai közé öccsét is, az akkor még Eperjesen diákoskodó Hunfalvy Jánost. E munkálkodásának köszönhette, hogy Bajza 1841-ben az Akadémia levelező tagjául ajánlotta, s úgy mutatta be, mint „több jeles philosophiai és philologiai értekezések íróját, a görög és keleti nyelvekben jártas ifjú férfit, kinek az Akadémia nagy hasznát fogná venni a szótármunkálatokban is”. A javaslatot aláírta Pulszky Ferenc és Teleki József gróf, az Akadémia elnöke. Megválasztásával inkább nyelvtudását, széles körű műveltségét ismerték el, mint addigi irodalmi, tudósi működését. A „szótármunkálatok” emlegetése is arra vall, hogy előlegezett volt a Tudós Társaság bizalma. Hunfalvy még 1841. december 12-én megtartotta székfoglalóját Thukydides jellemzése című, ókortudományi tárgyú értekezésével.
Beválasztása a Magyar Tudományos Akadémiába megérlelte elhatározását, hogy érzéseinek megfelelően, német hangzású családnevét magyarra változtassa. Csatlakozott hozzá öccse, az eperjesi joghallgató is. 1841-ben a két Hunsdorfer testvér közös levélben kérvényezte Pest-Pilis és Solt t.e. vármegyénél, hogy régi neve helyett a Hunfalvi családnevet vehesse fel. Az udvari kancellária 1842. február 17-én kelt engedélye is ebben a formában adta meg az engedélyt. Ámde később ők maguk Hunfalvyra módosították, s az utókor is ez utóbbi írásmódot fogadta el.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi