JELENTŐSÉGE
JELENTŐSÉGE
„Valamelly vélemény, melly boldogít,
felér az igazsággal, melly minket földhözsújt”
(Kállay Ferenc bejegyzése Fáy András emlékkönyvébe, 1834)
felér az igazsággal, melly minket földhözsújt”
(Kállay Ferenc bejegyzése Fáy András emlékkönyvébe, 1834)
E sajátos aforizma jegyében leélt és végigdolgozott élet és sors Kállay Ferencé. Véleményéhez mindhalálig ragaszkodva, többször is földhöz sújthatta az igazság, a helyes úton mégis ő járt, a messzi múlt és a távoli jövő személyében kapcsolódott össze, s véleményének érvénye maradandóbb, mint a múló napi szentenciáké.
Kállay Ferenc méltatlanul mellőzött, jelentős alakja a magyar tudománytörténetnek, a reformkor művelődéstörténetének. Pályáját – ismert kortársaihoz képest is – nagy késéssel kezdte, e megkésettség árnyat vet egész munkásságára, még úttörőnek számító műveire is. Legalább egy nemzedékkel fiatalabb szakmabeli kollégái éppoly idegenkedve néztek a túl sok témával foglalkozó, fellépésében és modorában is kissé vidékies, emberileg nyilván nehezen hozzáférhető társukra, miként ő is mozgékonyabb, az aktualitásokhoz jobban igazodó, simulékonyabb környezetére.
Rehabilitációja, a korábbi részkísérleteknél teljesebb, az utókorra hárul. Azzal együtt is, hogy nem elsősorban alkotó, intuitív, önálló felismerésekben gazdag, kutató típus, hanem kiemelkedő fontosságú, összegező munkákat elvégző tudósa korának.
Megítélésem szerint a múlt század első felében épp az ilyen Kállay-féle, a meglévő, de időben és helyileg, műfajilag szétszórt eredményeket szintézisekbe összefoglaló, mindezeket magyar nyelven hozzáférhetővé tevő tudós típus volt a hasznosabb, a szükségesebb, a továbblépéshez ő teremtette meg a feltételeket.
Tevékenységének rendkívül széles, színes területe a hungarológia, az őstörténet, illetve az uralisztika témaköreit öleli fel, ezek pedig egymástól szétválaszthatatlan, szervesen összefüggő kérdéskörök. Mivel pedig az egésznek az uralisztika a meghatározó kiindulópontja, e portréban is leginkább uralisztikai működését emeltem ki. Változatlanul úgy látom, hogy a magyar uralisztikát megteremtő nagy triásznak Sajnovics és Gyarmathi mellett ő a harmadik tagja, de míg az első kettő főként nemzetközi viszonylatban vált ismeretessé, Kállay ennek a komplex tudománynak a magyarországi meghonosítója – elődeinél sokkal nagyobb tudatossággal, huzamosabb munkálkodással, viszont lényegesen csekélyebb ismertséggel, elismertséggel. Pedig tudósként, közéleti emberként is jelentékenyebb személyiség elődeinél, a magyar élet és művelődésügy úgyszólván teljes területén tevékenykedett, az elmélet mellett a gyakorlatban is sokat tett az egész magyar élet, tudomány és kultúra fellendítéséért. S mindebbe szervesen beépítette az uralisztikát is.
S mégis, mindennek ellenére a magyar uralisztika története úgy alakult, a személyi konstellációk úgy formálódtak, hogy a szakma hierarchiájába Kállay Ferenc nem kerülhetett, nem illett bele – napjainkig.
Ideje végre annak, hogy ez a tudományszak is számot vessen magával, múltjával, mindazzal, ami szemléletében elavult, érvényét vesztette. Egyebek mellett periodizációjával is, szűkös és elfogult névsorával. A számbavétel számos elfelejtett név és mű felvételével újraírandó, a nem helytálló értékrend felülbírálandó.
A megindult munkához szerény hozzájárulás e fenti portré.
