TRAGIKUS ÉLETÚT – KORSZAKJELKÉP
TRAGIKUS ÉLETÚT – KORSZAKJELKÉP
Egy olyan kitűnő tehetség életkudarca, egy olyan tiszta fejű ember öngyilkossága, egy olyan gazdag lélek magányossága, mint Péterfyé: e három sorselem közül elegendő magában mindenik, hogy komolyságra intsen, s távol tartson hamar tűnő elméletek és hivalkodó koncepciók alkalmazásának ingerétől.
Életútját szembesíteni kell a korral, műveit életútjával. Nehéz feladat. A lélektan segélyével megoldani magában nem is lehet. Gondolkodónak készült, s a gondolkodó alkati feltételei szellemi életünk történetében alig voltak még egy tehetségben oly mértékig adva, mint az övében. Kettős tragédiájában a másodikat, az önként vállalt halált közvetlenül lélektani okok is magyarázhatják; az elsőt, amely a másodikat is szülte, a tehetség és személyiség teljessé valósulásának lehetetlenné válását azonban nem. A tragédia mivoltáról maga fejtegette: nem a halál tényében, hanem e lehetetlenülésben rejlik az. Így az ő öngyilkossága valóban azáltal nyerte el igazán mély, egy korszakot jelképező tragikus értelmét, hogy e megvalósulás meghiúsultának, reménytelenségének belátását és bevallását jelentette. Tudták ezt kortársai, tudták barátai. Tudták, hogy művei – bár legtöbbjükön ott a klasszicitás bélyege, s értekező irodalmunknak így is a legjavához tartoznak – alatta maradtak vágyainak, tehetségének és személyisége méreteinek. Talán ezért is beszéltek dolgozataik túlnyomó hányadában egyre személyiségéről, s szóltak röviden munkáiról. Úgylehet, megérezték, hiányzott a megnyugtató megoldáshoz a szemléleti distancia; akik tragédiájára rezonáltak, többé kevésbé ugyanannak a szemléletnek a megtestesítői és foglyai voltak, mint ő maga. A mai utód feladata, hogy a maga másfajta szemlélete alapján elvégezze e kettős szembesítést, műveiből bontsa ki, világítsa meg tragédiája okait.
Erre a feladatra ez a nagyon is korlátolt terjedelmű dolgozat nem vállalkozhat. De ha egy-két szálat sikerül fölfejtenie e tragédiát burkoló gondolati szövevényből, talán már az is létjogot adhat neki.
