Az utolsó évek publikációi
Az utolsó évek publikációi
Zsirai igazi alkotó korszaka a II. világháború végével lényegében lezárult. Élete végső szakaszának ismeretében nincs mit csodálkoznunk ezen. Új témába már nemigen fogott. A finnugor nyelvtudományban zajló újabb nyelvészeti kutatásokat (például Steinitz és Itkonen hangtani vizsgálatait) már nem tudta a rá jellemző alapossággal követni. Amiből publikált, az korábbi témáinak, munkáinak volt a folytatása, így a „Reguly-Könyvtár” második kötetének a kiadása, a Sajnovicsról és Gyarmathiról készített tudománytörténeti kismonográfia és a magyar népnév magyarázata. Ebbe a sorba tartozik „A finnugorság ismertetése” címmel előbb bölcsészkari jegyzetként (1951-ben), majd az Egyetemi Magyar Nyelvészeti Füzetek című sorozatban tankönyvként (1952-ben) közzétett, több kiadást is megért, lényegre törő összefoglalása, amely a „Finnugor rokonságunk” azon fejezeteinek a tankönyvi célzatú, újabb adatokkal fölfrissített summázata, amelyek az egyes finnugor nyelvek és népek elnevezéseivel, elhelyezkedésével, történetével és kultúrájával foglalkoznak.
Terveit megvalósítani, sorozatait befejezni sem ereje, sem ideje nem volt már. Egyre zsugorodó számú cikkeiben megszaporodtak a korábbi munkáiból vett szó szerinti átvételek, ismétlések. Remek stílusa azonban mindvégig megmaradt. Ami munkásságában új témát jelentett, az erősen kor- és helykötöttségű volt. Sztálin nevezetes cikksorozata a marrizmustól szorongatott valamennyi kutatóból Zsiraiból is – őszinte örömöt váltott ki: Sztálin „a nyelvtudományt kiszabadította a kuruzslók karmai közül”, „a tisztítótűzben elpárolgott a marrizmus talmi nimbusza, fennhéjázó arakcsejevjeink is siettek megjuhászodni” – írta (A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei 1952: 8, 16). Tudománytörténeti hattyúdalaként Simonyi Zsigmondról tartott előadást 1953 áprilisában a Simonyi-centenáriumon („Simonyi Zsigmond emlékezete”: A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei 1954: 465–481). Utolsó nyelvtudományi megnyilatkozása az 1953-as őstörténeti vitaüléshez kapcsolódott, s 1955-ben jelent meg („Megjegyzések Molnár Erik őstörténeti munkájáról”: Nyelvtudományi Értekezések 6. sz. 4–7). Ebben visszafogottan, de így is bátorságra valló módon világos érveléssel mond ellent Molnár Erik történésznek, s veszi védelmébe a nyelvészetnek az őstörténeti kutatásokban való szerepét s a nyelvi paleontológia vallomásának fontosságát, számon kérve Molnár Eriken a „megállapították”, „kimutatták”-féle kijelentések személyhez, helyhez és időhöz kötésének feltűnő hiányát. Hogy a Molnár Erikkel szembeszálló finnugor nyelvészeknek nem esett bántódásuk, abban valószínűsíthetően része volt Zsirai határozott kiállásának és védelmet nyújtó tekintélyének is.
