Borsod megye látszik fészkeül lenni azon Bárány családnak, melly debreczeni előnevet használ, talán régiebb szülőfölde Debreczen emlékeül. És igy e családhoz lenne számitandó Bárány László, ki Debreczenben született 1729-ben, Belgiumban és Szászországban tanult, és Magyarország chorographiáját magyarul nyomatta ki Hálában 1759-ben*. E családhoz kell számitanunk Bárány Pétert is, ki viszont Borsod megyében Miskolczon született. Kegyesrendi szerzetessé lett, és egy magyar psychologiai pálya munkájaért a mult században arany érdempénzzel tüntettetett ki. Forditotta ezután Campe psychologiáját, midőn gróf Széchényinél titkár volt. 1792-ben pedig „a talált gyermek“ czimü németből forditott szindarabját nyomatta ki*. Legismertebbé lőn a család Ágoston által, ki a debreczeni előnevet használta. Született ez Miskolczon 1793-ki dec. 29-kén. – 1821-ben ügyvédi vizsgálatot tett. – Azután Torontál megyében viselt megyei hivatalokat, többi közt levéltárnokságot. A Minerva, tud. gyüjtemény és egyéb folyóiratban több, leginkább történeti értekezéseket közlött. „Torontál megye hajdan és most“ czimü monographiát is adott ki. A magyar academia levelező tagjai közé emelé. – A család több tagja katonai pályát választott. Péter a 34. számu, Sándor az 52. sz. m. gy. ezredben alhadnagy. (1846.) – János őrnagy a 3. számu huszár ezredben 1846.
Horanyi Nova Mem. 285.
Horanyi Nova Mem. 282.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.