Helvécziából eredt, onnan átszármazott Karinthiába, hol állitólag 300 évig a nemesek sorában állt. Tagjai többnyire katonai pályán szolgáltak.
Közűlök János-Lajos ezredes volt III. Ferdinánd király alatt. János-Mihály százados a franczia háborúban. János-Lajos 1707-ben I. József császár által a csehországi lovagok közé emeltetett, ennek fia György-Bernát kamarai belső tanácsos, 1719-ben római birodalmi báróságra, 1721-ben pedig magyarországi grófságra emeltetett,* kiben a család kihalt. Legalább most gróf Mikosch-t nem ismerünk.
Adami, Mss. Mus. 4-rét lat. nro. 182. Nem áll-e itt hibából grófság, báróság helyett? nem tudjuk.
Czímere – melyet a bárósággal nyert – négyfelé osztott paizs, az 1. és 4. osztály arany udvarában néger mellkép látható, ezüst függőkkel, és nyakgyőngyel; a 2. és 3-ik osztály kék udvarában fehér grif ágaskodik. A paizst grófi korona födi, és azon két koronás sisak áll, a jobb oldaliból egy kék ruhás, fehér öves szőke angyal emelkedik ki, jobb kezével vállánál egy kivont pallóst, kinyujtott bal kezével piros szívet tartva; a baloldali sisak koronájából a leírthoz hasonló fehér grif emelkedik ki. Foszladék jobbról arany-fekete, balról ezüst kék. A paizst telamonok gyanánt jobbról egyszarvú, balról tigris őrzi.*
Adami Scuta gentil. tom. VII.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.