Zárszó.

Full text search

Zárszó.
Kilencz éve múlt, hogy e munka I. fűzete a közönség előtt megjelent *; azóta lankadatlan, sőt állithatom, fokozott buzgalommal mostanig ennek megirásával voltam foglalatos, minek kővetkeztében ime az most teljesen befejezve áll.
Már 1857. évi január 11-én az akkori „Pesti Napló“ magyar könyvészeti rovata is hirdette már megjelentét. Lásd azon évi 8-ik számában.
A munka czélját kijelölte az első kötet mellett álló Előszavam; szükségét okadatolják a külföldiekkel összehasonlított irodalmunk e téren feltűnő szegénysége, koparsága; korszerűségét az állami átalakulásnak ősiségi törvényeinkbe mélyen beható ujabb intézményei és az elhullott virtualis jogok után többé nem féltékenykedhető levelestári nyilványosság mellett, az ál-democratismussal takarodzó visszatartozkodással pedig szemben, igazolja azon magasabb nézpont, mely a nemzet történelme érdekében az egyes szereplő családok behatását mélyebben felfogva, öntudattal bir azon hivatásról, mely a nemzetségek történetét a nemzet életével szerves viszonylatba hozta és fentartja. Ide vonatkoztak – egy, e munka tíz év alatt egyetlen birálatszerű ismertetőjének * következő szavai is: „avagy nem piritó szégyen-e ránk nézve – ugymond, – hogy kik eddig minden büszkeségünket családaink történeti eredetében, kiváltságos állásában, hatalmas aristocratiánk, egy szóval azon nemességünkben helyeztük, mely máig a nemzetet képviselte, és sorsának intézője volt, még csak közönséges családi névtárakkal, vagy csak amollyan „Adelslexikon“ féle gyüjteményekkel sem birtunk, minőkkel bár mely zugtartomány rég anachronismussá vált jelentéktelen nemessége is számos és fényes ki adásokban dicsekedhetik.“ –
„Pesti Napló“ 1857. évi 176–185. számokban.
Nem számitva azon előzményeket, melyek ifjú koromban történelmi buvárkodások közepette adatok gyűjtésére szolgáltak, e munka jelen szerkezeti állapotában közel tizévi fáradalmam eredménye. Nem hallgathatom el, hogy a munka derék összeállitása közben lelkes barátok, és egyes ügytársak sok becses, érdekes közleményekkel voltak segítségemre, egyes családi küldemények is tetemesen szaporíták készletemet, feldolgozandó anyaghalmazomat, a mint azokért itt alább névszerint elismerő hálamat nyilvánitani el sem mulasztandom; mindazáltal ezen egész munka jelen alakjában, melynél nem a törvényszéki, hanem hivatásomhoz képest a történelmi critica szabályai szerinti hitelesség volt irányadóm, a kútfők és egyes közlemények feldolgozása tekintetében teljesen sajátom, miért is a történelmi oldalon a felelősség is egyedűl reám nehezedik és azt el is vállalom.
Már Előszavamban elmondtam, hogy e munka sem teljes, sem tökéletes, (azaz hézagtalan) annál kevésbbé hibátlan nem lehet. Ugyanott az okokat is kijelöltem. Az okadatolt útbaigazitásokat, felvilágosításokat mindég szívesen elvártam, most is szivesen fogadom. A nyegleség nem kenyerem. A csalhatatlanság nem riadóm. Ezt azoknak, kik ez okon keresnek rést az ostromra, figyelmökbe ajánlom. Ama be vallott árnyoldalakat nem egyes korlátolt erő, és emberélet, de egész társaság vállvetett hatalma sem birta volna elkerűlni.
Hanem a munka beosztásánál, illetőleg a feldolgozás rendszerénél irányúl fogadott nézeteimet kell tüzetesebben kifejtenem. Hogy a történelmi iskolák melyikéhez tartozom, az, eddigi dolgozataimból tudva lehet, azt e munkám is megmutatja, arról szólnom ez alkalommal fölösleges.
Munkám egy, lehetőleg teljes Stemmatographiáját kivánta adni a magyar nemzetnek, azaz származási kimutatását és hiteles történetét Magyarország összes nemes családainak. Hogy miért épen csak a volt kiváltságos osztálynak, azt Előszavamban elmondtam, itt is már érintettem. A „nemes“ szót munkám czímére nem függesztettem, ennek oka az, mert munkám magán vállalat, nem hívatalos kiadvány, e czímet pedig a közéletben csak a törvényes hatóság szava jelölheti kétségtelen-nek; e munka pedig magán természeténél fogva jogi tekintetben igazolási érvénynyel nem birhat; ki ezek alapján jogokat követel, azok mellett igazoló hiteles okmányokat kell felmutatnia. Továbbá állami közéletünk a nemességet két alakban ismeri, a) kétségtelen, és b) gyakorlatban élő nemes családok által. E munkának sem jogokat adni, sem elvenni nem lehetett hívatása, mind ez felmaradt a hatósági intézménynek. Lehet vélemény, mely a kihalt történelmi, és most élő nevezetesebb főcsaládaink mellett a kevésbbé ismeretes, nem szerepelt, alsóbb sorsú nemes családok fölvételét kárhoztatja. Ez ellen érdektekintetében felhozhatám a vállalat anyagi megállhatásának oldalát is, de nem szükséges, mert a fölebbiekben czélom és ebeli nézeteim már fel vannak tüntetve. Én egyetemes családtörténeti gyűjteményt kívántam adni, milyent igyekvő irodalmunk, szemben más irodalmakkal, már rég megkivánt. A történelmi családokat és főleg azok szerepét másunan is megismerhetjük, azok egyes monographiákban is lelhetnek emlékezetet, és közrebocsátást; a most talán jelentéktelen, de egykor szintén fontossá emelkedhető többiek pedig csak ily gyűjteményekben lelhetik jogosúlt helyeiket. Hogy pedig átalakulási vajúdásaink, melyek a családtörténet terén végtelen elmosodásokat idéztek elő, és fognak még eléidézni, épen sürgetőleg intettek az időpont felhasználására, melynek elszalasztása után még nagyobb zür lenne tisztázandó, mindenki belátja, ki az önérdekből szerkesztett, criticát kerűlő családfaszerkesztések szövevényes bonyodalmait ismeri, hol hasonnevű család, más hasonnevű családok őseit eltulajdonítja, a kihalt családokat más hasonnevű családok ivadékaiban ügyes és ügyetlen kapcsolódás által feltámasztja; mikre már is annyi példa van hazánkban úgy, mint azon kivűl.
A rejtett családfai ambitio meg van ott is, hol az eféle aristocraticus szinezetű szellem ellen democratiát emlegetnek. Mert nem mind szabadok azok – mint Lessing mondja – a kik lánczaikat gúnyolják. Úgy volt hajdán, úgy van most is. Istvánffy Miklós, a történetiró, ki 1615-ben halt meg, irja történeteiben 1): „Ea est quorundam… nostrae aetatis ambitionis quaedam vanitas, ut quamquam primordia generis in obscuro, incertoque habeant, ea tamen ad splendissimam atque imperatoriarum familiarum origines… falsa veris miscendo referre, haud erubescant,… tametsi illustres illas et principales familias, omnem que earum virilem progeniem tum longinquitate e vetustate temporum, tum Turcarum crudelissima tyrannide stirpitus excisas deletasque esse manifestum sit.“ etc.
Mindezekre és hasonlókra nézve munkám szerkesztésénél nekem is dús tapasztalataim voltak. Nemcsak a már forrásokúl használandó kiadott, vagy kézirati munkáknál, de egyes családi közlemények és küldeményeknél is, melyek segély helyett csak nehezíték állásomat és szaporiták fáradalmaimat. Nincs különben a családi hagyományokkal sem. A családi hagyományok egyik hamis neme az, midőn a család egyik őse vagy tagja felkapott (vagy költött) egy adatot, az átmegy az utódokra jó hiszeműleg, kik azután bona fide követelik a hagyomány kiváltságait, és nehezen esik elvetni, még ha hiteles ellenadatokkal begyőzetnek is, mert az előttök ,hagyomány'. Az álokmányokról is szólhatnánk; külömben szép, régi eredettel dicsekedő családaink egynémelyike is bir hasonló (szerintök, ha úgy volna is, senkinek nem ártó, csak a történeti igazságot tapodó!) férczekkel. Hogy ily esetekben résen kivántam állani, hogy birtam érzéketlen lenni az efélekben gyönyörködő mesés feltálalásoknál, utánnéző voltam a gyakran aprólékosságnak látszó gyanús hívatal és méltóság osztogatásoknál, – a munkát forgató értelmes olvasó belátandja. Részre hajlatlan és elfogulatlan igyekeztem lenni mindenütt. Örömmel beismerem azonban azt is, hogy számtalan családtól nyertem elfogulatlan egyenességű adatokat is. Csekély résznél egyes körűlményeknek, néha az alapitó (ujabb nemes) levelek kelteinek elhalgatása, mutatott kevesebb nyiltságot, őszintéséget.
Ezeket tekintve, nem csoda, ha munkám nem mindenütt népszerű. Ama gyengeségeknek nem lehetett áldoznom. Én nem hiú elogiumok, nem kétes mesék eléadására, hanem hiteles történetirásra vállalkoztam. Nem a Góthai Almanach irányát követtem, hová minden beküldött közlemény változtatás, megrostálás nélkűl utat találhat. De én azt hiszem, a jobbak, az értelmesbek elismerését igy is, s csak is ily eljárással nyerhetem meg; és ez elengendő arra, hogy egyes álgyengédkedők nehezteléseit kárpotolja.
Az előttem fekvő családfákat mind igyekeztem megbirálva adni, hol eligazodnom nem lehetett, kételyeimet kijelölni; a hol ez is ne tán elmaradt, nem az akaraton, hanem gyarló elnézésen múlhatott. A beküldött, főleg kisebb (kevésbbé terjedelmes) családfáknál ezt kevesbé lehetett tenni, de azoknál a szerkezet, némi, e részbeni ismerettel párosulva, könnyen kimutatá a hitelesség bélyegét. Több családfánál, melyek perekből vétettek, megtörtént szokás szerint, hogy a nevek mellett álló évszámok nem a személyek korszakát, hanem az oklevelek kelteit, melyekben azon személyek említetnek, jelölik. Ezt is figyelembe kell venni, valamint azt is, hogy a családfáknál a nevek sora nem mindég jelöli a testvérek közti születési sorrendet, ezt gyakran a táblázatoknál a sajtó alá könnyebb beosztás végett megtartani nem lehetett; és a nők rendesen fiúk után állanak.
A mi a forrásokat illeti, a kiadottakat (kinyomottakat) mind felhasználtam tárgyamhoz mérve kisebb, nagyobb mértékben; ezeket elősorolnom nem szükséges, mert különben is maga helyén mindegyikét idéztem. A nyomott források között a kevés szakmunkán kivűl legilletékesb forrásokúl tüntekfel a családok származási leirását tartalmazó halotti beszédek, milyeneket alkalmam volt nagy mérvben használhatni, és óvatosan használtam is, kijelölve és idézve ezeket mindenütt, hol belőlök merítettem.
Saját genealogiai gyűjteményemen kivűl, melyeket az előtt évek óta megyei nemesi bizonyságlevelekből, zálog- és más jogperekből gyüjtöttem, főleg a nemzeti muzeum könyvtárának következő kéziratait használtam, melyek közléseért azon könyvtár tudós őrének Mátray Gábor úrnak itt köszönetet mondok.
1. Genealogiae authenticae (?) nonnullarum illustrium ac nobilium Familiarum Hungariae in ordinem alphabeticum redactae czím alatt.
Codex. Saec. XVIII. Gr. Széchenyi gyűjteményéből Fol. lat. nro. 207. két kötetben. A kézirat 1781–3 év tájban készűlt; perekből és másunnan gyűjtött genealogiakat tartalmaz, ezek közt azonban feltünőleg koholmányok a következők az I. kötetben. Alagi, Almásy, Antalfy, Aradi, Bors (mely a világ teremtése 3381. évén kezdi a szakadatlan nemzékrendet) Bott, Császár, Dagor, Endrédy, Foky (az egyik, mely 1130-on kezdi és 1687-en végzi) Gemesey, Gug, Guth, Hidvéghy, Hollókői, Hosszútóthy, Izdenczy, Kadicha, Kenesei, Keve, Laky, Oláh, Dragula, Ozoli, Pataki, Pázmán, Raiky, Reveczky, Sarmasági, Somlyay, Székely, Szokoly, Tardy, Toldy, Udvardy, Ujlaky, Valpó, Várda, Várday; melyekre egy tekintet elég, hogy álságukat és képtelenségüket fölismertesse. Ezek egyébiránt azon koholt családfák, melyek egyéb hasonló kézirati gyüjteményekbe is bejutottak. A többi, itt elő nem sorolt családfákon is vannak hibák és tévedések, de azok – mint meglátszik az egész szerkezetből – nem önkénytesek, és annál fogva más adatokkal egybevetve, használhatók.
2. Collectanea genealogica per Mich. Adami. Kézirat a nemzeti muzeumban lat. quart. nro 182. mely több fő családról, főleg a grófság és báróság keltére nézve, érdekes adatokat szolgáltat.
3. Adami, Scuta gentilitia illustrium ac nobil. Familiarum Hungariae coloribus distinctae. Quart. lat. nro 190. jegy alatt 14 kötetben. Megbecsülhetetlen gyűjtemény, melytől külön áll kötve a rézre és fára metszett czímerek gyüjteménye két kötetben.
4. Collectanea heraldica Hungariae, quibus descriptiones complurium scutorum nobilitarium plurimum e Libro Regio extractorum comprehenduntur. Fol. lat. nro 227. Szintén Adamitól, mely a 3-ik szám alatti 14 kötetes gyűjteménynek mintegy szövegét képezi, magában foglalván a nemes levelekből a czímer-leirásokat, és pedig 1685-től 1770-ig a királyi könyvekből nagyobbára mind, vagy mind azokat, melyek nevezett könyvekbe bevezetve találtattak. Csak a következő 1704. 1729. 1730. 1731. 1742. 46. 48. 49. 1750. 51. évekről nem találunk czímereket; tán nem is adattak. Végre tartalmazza leirás nélkül azon nemes czímerek névsorát, melyek 1790–1803-ig kiadattak. E páratlan gyűjteményt egészen felhasználtam.
5. Caroli Wagner e Soc. Jesu, Mssptorum Tomus LXX. a nemzeti muzeumban fol. lat. nro 225. E gyűjtemény a családtörténeti tudós és tisztviselői egykori elődöm Wagner Károly genealogiai gyűjteményét képezi, 328 lapon, a mint azokat részint másoktól kapta, részint maga is leirta. Találtatnak benne Pray, Fejérváry és Rajcsányi által másolt táblázatok is. Használható halmaz.
6. „Tabellae Genealogicae Familiarum I. R. Hungariae, Transylvaniae, Dalmatiae, Croatiae, studio Caroli Wagner e S. J. elaboratae“ czímű muzeumi kézirat fol. lat. nro. 226. jegy alatt, legnagyobb részben Wagner által 61 táblára irt gyűjtemény, teljes és töredék családfákkal; az előbbeninél becsesebb és a gyűjtő által – mennyire lehetett – oklevelekkel és forrásokkal összevetett és ez okból több helyen igazitott családfák tára.
Ezek azon gyűjtemények, melyeket a m. nemzeti muzeum kézirataiból többi közt tüzetesen használtam.
7. Előttem volt a m. kir. Egyetem könyvtárából Hevenesi kéziratainak XXVIII. kötete is, mely Genealogiae Regum et Familiarum czímet visel, és melyet az Alagi, Almási, Aradi stb. családoknál ismertetve idéztem is, mely azonban többnyire azon koholt családfákat tartalmazza csak, melyeket itt mint az I. szám alatti muzeumi kézirat I. kötetében állókat megjelöltem. Ezt ennélfogva használnom nem lehetett.
Saját gyűjteményemben áll egy idetartozó kötet, melyet háromszáznál több, nagyobb részint eredeti czímeres levelek kivonása által gyüjtöttem, és Liber Regius névvel látván el, az I. II. kötetben e czím alatt idéztem is.
Másik használt darabja kézirati gyűjteményemnek egy Codex a mult századból, mely a királyi könyvekből, (Libri Regii) nevezetesen a XVI. és XVII. századbeliekből a királyi adománylevelek kivonatait tartalmazza, az eredetiek lapjaira utalva. Egy nagy becsű vastag kötet 2-rétben.
Munkám derekán túl jutottam végre Rajcsányi Ádámnak, 1750. körűl m. kir. kincstári tanácsosnak, két ivretű derék kötetben összeirt Deductiones genealogicae czímű, minden kézirati gyűjtemények közt legértékesebb családfai autograph gyűjteményéhez, mely a legjobb forrásokból, elfogulatlanúl és birálva jegyzé össze egy pár száz család nemzedékrendjét, melyeknek azonban már csak is az utóbbi kötetekben vehettem hasznát; a többinek felhasználását netalán egy Pótlékkötet kiadásákor veendő igénybe.
Mely családok küldték be származási táblázataikat? azt mindenütt forrásúl kijelöltem, még ott is, hol már ugyanazt más úton már gyűjteményem birta. Átalában, – noha e munka fűzeteinek boritékain a Családokhoz a családfák és adatok közlése végett folytonos felszólitásom és kérelmem szólt, aránylag igen kevesen voltak, kik ezt tenni sziveskedtek. Néhol még magán levélben tett felszólitásom is eredménytelen maradt. E részben még a közönbösség és egyéb okok legyőzhetlenek. Mindamellett, ha a családfa hézagosan és tévesen megjelent, a neheztelés el nem maradt. Sokán úgy vélekednek, hogy csak a munka irójának, nem egyszersmind a családoknak is állt érdekében, hogy a teljes és hiteles adatok megszerezhetők legyenek, mintha az 1. füzettől kezdve kilencz éven át folytonos nyilvános felszólitáson kivűl itt közönbösség, amott részvetlenség ellenében egyéb mód léteznék több eredmény eléidézésére.
Voltak azonban egyes tudós hazafiak, buzgó ügybarátok, kik fáradhatlan szivességgel igyekeztek az egyes családok közönbösségét közleményeikkel kipótolní; és mindegy munkatársakúl szegődni. Első ezek között tisztelt barátom iglói Szontagh Dániel, kir. tanácsos és ker. táblai ülnök, kinek nevével a VI. kötettől kezdve sűrűn találkozhatik az olvasó, és ki a felső megyék, nevezetesen azonban Árva és Trencsín vármegyék családaira nézve roppant mérvű és hiteles kútfökből (a megyék és családok levéltáraiból) merített adatainak önzetlen, nemes lelkű közlése által munkámnak mintegy fő munkatársává avatta magát, és hasonló szivességgel egy, netaláni Pótlékkötet számára az I.–V. kötetbe sorozandó adatokat is rendelkezésemre bocsátá.
Hasonló fáradhatlan buzgóságot és hazafias szivességet tanúsitott munkám iránt szentléleki Hodor Károly, Doboka vármegye leirásának tudós szerzője, ki véghetetlenül lankadatlan erélylyel folyton gyüjtött, összevetett, főleg az erdélyi családokra vonatkozó, terjedelmes adataival kivánt segélyemre lenni, és mi több, a megjelent egyes füzetekben éléforduló hiányok registrálásával és egyes hibák vagy variansok kijelölésével is.
A Szatmár megyei családokra nézve benedekfalvi Luby Károly barátom sziveskedett munkámat becses gyűjtéseivel gyarapitani; – a szilágysági élő és kihalt családokra nézve Décsey Miklósban leltem lelkes ügybarátot.
Erdélyből a nagyérdemű hazafiú, volt kormányszéki fő levéltárnok Mike Sándor teljesité szives készséggel kérelmeimet. Ugyanonnan kadicsfalvi Török Antal nehány családfa közlése mellett nagyobbára az erdélyi Schematismusból fáradhatlanúl kiirt jegyzetekkel igyekezett munkálkodásomat könnyiteni.
Szendelaki Szende Béla a Krassó megyei családokról azon megye jegyző könyveiből nyujtott hiteles adatokat, idősb Mogyoróssy János nehány családfán kivűl Arad és Békes megye nemeseinek hiteles névsorát közlötte velem. Nagy-réthi Darvas Lajos egy egész kötet genealogiai gyüjteménynyel járult anyagkészletemhez. Szilágyi István m. szigethi tanár egy pár jól dolgozott család leirással érdekesbité munkámat.
Végre Barna Mihály, Petrovay Ákos és Kolosy Miklós kezdték meg érdekes családfai küldeményekkel vállalatom buzgó elémozditását, azonban ez utóbbiak már nagyobbára elkésvén, csak is egy Pótlék kötetben lennének felhasználhatók.
Mind ezekért a megnevezettek, és Mindazok, kik bármily csep adattal mutatták e vállalat iránti szívességöket, fogadják hazafiui őszinte köszönetemet és hálámat.
Végre nyilván köszönetet kell mondanom Ráth Mór buzgó kiadóm-nak is, azon mindvégig csüggedetlen hazafiúi kitartásért, melylyel a roppant vállalatot anyagi áldozattal is irodalmunk számára létesiteni és befejezni törekedett. Igen is áldozatot kelle hoznunk, irónak, kiadónak egyaránt, hogy e munka annyi más irodalmi vállalat sorsát elkerűlvén, befejezve foglalhasson helyet irodalmunkban. Miért ámitanók magunkat? Az indokokat nem vizsgálva, egyszerűen bevalljuk a tényt, miszerint a vállalat törzs előfizetőinek alig elegendő száma is a munka derekán már oly csekély számra apadt, hogy a nyomatási költségeket alig fedezé. A legjobb nevek, melyek részére példányok voltak számíthatók, családaik leirásának megjelenése után elmaradtak. A legtöbb csak is a családját tartalmazó füzetet szerzé meg. Az 1200, majd utóbb már csak 800 példányban nyomott munkának a kiadó raktárában fenmaradt tetemes része mindezekről hangosan tanúskodik. Többet e tárgyról érintenünk fölösleges.
A munka belső beosztása és berendezése egyes részleteiről kell még számot adnom. A családleirásoknál igyekeztem mindenütt a kellő arányt megtartani, hol ez nem sikerűlt, az adatok hézagosága okozta. Hol a családeredet története az eddig irodalmilag ismert adatoktól eltért, történet criticai nyomozás eredményének tekintendő.
Életrajzokat adni nem e munka hivatása volt. Itt csak az életpályák főbb mozzanatainak évszámilag kijelőlése jöhetett tekintetbe. Ismert történelmi szereplők könnyen gyüjthető biographiáival a másra szükséges tért elfoglalni, ezek aránytalan halmazával a munka megjelentét hátráltatni és nehezíteni (sőt a végtelenségekbe sodratva, lehetetleniteni) számitásnélküli czéltalanság lett volna. Ez nem lehetett családtörténeti mű feladata. Ily biographiák jól tervelt Életrajzi gyűjtemények körébe tartoznak. Ez okbúl a történelmi szereplő nevezetesb, vagy ismertebb személyekről csak a legrövidebb évszámi adatok állanak tájékozásúl. Csak mintegy rájok mutattam inkább, azon hallgatag meggyőződéssel: ime ezek azok, kiket jól ismertek. * De a hol kellett, idézetileg biographiájokra vagy ehez való adatokra a jegyzetekben mindenütt utasítottam az olvasót. Azon családtagoknál azonban, kikről más kiadványokban nem találhatni ismertetést, vagy kik szakszerint lexicalis életrajzi ismertetése nem számithatnak, családtörténeti tekintetben azonban mint családjaikra nézve fontosabb tényezők tekintetet igényeltek, szívesen ereszkedtem bővebb ismertetésbe, hogy másutt fel nem található biographiai adataik legalább e műben tartassanak fel az utódok számára.
1856 évi decemberben jelent meg az I. fűzet, a kellő készűltség nélkűl megindított, de aránytalanúl kiterjeszkedő, ennélfogva nem egy, de legalább három életkort igénylő és már e tekintetben is hely s számítás nélkűl tervelt és igy a 7-ik füzettel csak hamar el is akadt „Magyarok Életrajzai“ czímű gyűjteményből, mely kiadójának néhai Magyar Mihálynak ,Kalauz' czímű kevéssé ismert lapja 1857. (dec.) és 1858. (febr. april.) folyamában munkám ellen egy, kötelezett tollal irt reclame-ot, jobban mondva: árúhirdetést adott ki, és abban jelen Családtani (genealogiai) munkámat amaz Életrajzi (biographiai) fűzetekkel illetéktelenűl összehasonlitani igyekezett; mely öndicsérő, úgynevezett ismertetésnek azonban mindvégig hangoztatott egyedűli czélja ez volt: „ime az én munkám jobb, ezt vegyétek, nem amazt.“ Ezen malitiosus ismertetés többi közt azt is felhozta munkám ellenében az ővé előnyére, hogy míg az én munkámban Báthori Erzsébet a csejthei ösmeretes szörnyről csak 6 sor van, ama Életrajzi füzetekben arról 26 lapon olvashatni. Szánakozó mosolyra gerjesztő megjegyzés! – Ama hat sorban megvan mondva veleje az egész dolognak és ahoz még idézve a források, honnan, kinek a tárgy tetszik, bővebb ismeretet meríthet. És mivel már az idézett munkám fűzetei a megjelenésben megelőzték ama gyüjtemény illető fűzetét, annak iróját is az én idézeteim vezethették ama forrásokra. – Hát még az, ha forrásokat mások után idézünk, melyeket nem láttunk, Szalay idézte egy helyütt Bethlen Farkast, és tollhibából az idézet hibássá lön. „A Magyarok Életrajzai“ források helyett a könnyebb végét fogván a dolognak, kiírja azt Szalay munkájából, és oda veti Bethlen munkáját is idézetűl, hadd ragyogjon ott az is, de felsűlt vele, mert a tollhibát is átírva, hűtlen eljárását elárulta. Lásd Magyarok Életrajza I. füz. 49. lapon az 1) jegyzetet, hol Bethlen VI. 461. vagy IV. 461; holott Bethlen II. 477. kell állania, mert csak ott találhatni azt, a mi a szövegben mondatik. Ezer ilyent lehetne felhoznom, de nem ide tartozik.
A mi a Czímertant illeti, az nálunk mint tudomány, szabatosan kevéssé ismeretes, és saját viszonyainkhoz alkalmazva bővebb tárgyalást igényelne, hogy az itt ott felkapott laikus fogalmaktól, mesés állítmányoktúl megmeneküljünk. De ez nem e Zárszó hívatása.
Munkámnak e téren úttörő nehézségekkel kellett küzdenie. A czímerekhez kötött regéket elég volt néhol csak érintenem. Sok képtelen mesét el kellett hallgatnom. Czímertani műszavaink sincsenek megállapitva; ezeket még teremtenünk kell. Innen a czímerleirásoknál a nem mindenütt szabatosan sikerűlt visszaadása az eredetinek, és ama habozás, mely a német balken, latin fascia műszót, hol csikolat, hol szelemen, sőt néhol tán szalag kitétellel is adá. A Laciniae mindég foszladéknak van forditva. Azt is meg kell jegyeznem, miszerint a czímerleirásoknál a rövidséget, a mennyire lehetett, tekintettem, innen van, hogy a mit a tan átalánosabb szabályai szerint tudni lehet, ki nem irtam, példáúl hogy a nemesi czímer paizsok fölött a sisak mindég jobb felé van forditva, úgy a czímer udvaraiban lévő képletek is, ha csak különösen meg nem jegyeztettek, mindég arczczal jobb felé képzelendők, példáúl, a vitéz, az oroszlán és egyéb álatok.
Hátra van még szólnom az előszóban is megpendített Pótlékkötetről. Hogy erre szükség volna, mondanom sem kell. Hogy ama roppant anyaghalmazt, mely most már felhalmozva birtokomban van, és terjedelemre magát az anya-munkát is felül haladná, kiadni számitásnélküli terv lenne, én legjobban tudom. Ez nem is czélom. Hogy azonban egy valóságos Pótlék-kötetet, mely a felötlőbb hiányokat, és a már mintegy ezt megkeresőleg igénylő családok leirását tartalmazná, és igy mintegy szükséges, kiadni lehessen, arról a közönség fog határozni. Erre nézve a föltételes Fölhivás e munka utolsó füzetének boritékán is olvasható.
Ezzel elmondtam mindent, a mit szükségesnek tartottam.
A mű be van fejezve. A „nonum prematur in annum“ gyakorlata, itt az emberi életkor rövidsége tekintetéből elmaradt. Fáradozásaimért élvezetet meritettem gyöngyeiből ama forrásoknak, melyek a nemzet virágait képező ősöknek eredetét felmutatják; áldozatomért egyedűli jutalmam: azon önérzet, hogy a mit megkezdtem, befejezve is láthatom.
Pesten, jul. 5. 1866.
Nagy Iván.
 
 
Kiigazítandók a XII. kötetben
LaponSorbanHelyettOlvasandó
1826.RadmoczájaRadnótfája
1319.FarkasPéter
82a jegyzetbenlett volnavolt
8436.VI. György 1833.1835. nov. 17.
1002.I. brahámÁbrahám
116a táblánkora 33.kora 23.
11825.somtelekisomkereki
37534.Eugén 1849.Eugén 1848.
39128.1849-ben1848-ban

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages