Pásztor Árpád: Alkony felé
Pásztor Árpád: Alkony felé
Nem sok, ami időmből hátra van,
Szeress, szeress!
Kezed simítsa lágyan a hajam,
Szelíden, gyöngén, hosszasan.
Nem sok, ami időmből hátra van.
Szeress, szeress!
Kezed simítsa lágyan a hajam,
Szelíden, gyöngén, hosszasan.
Nem sok, ami időmből hátra van.
A rózsák útja már virágtalan,
Szeress, szeress!
Győzelmes fényét veszti már nyaram,
Felhőtlen kékje gyorsan oda van…
Már a rózsák útja virágtalan.
Szeress, szeress!
Győzelmes fényét veszti már nyaram,
Felhőtlen kékje gyorsan oda van…
Már a rózsák útja virágtalan.
Jön a sötétség, szine bár arany,
Szeress, szeress!
Az alkonynak csodás, mély pírja van,
Az éj sötétje mégis ott fogan…
Jönnek a felhők, szinük bár arany.
Szeress, szeress!
Az alkonynak csodás, mély pírja van,
Az éj sötétje mégis ott fogan…
Jönnek a felhők, szinük bár arany.
Nem sok, ami időmből hátra van,
Szeress, szeress!
Már a rózsák útja virágtalan,
Jön a sötétség, szine bár arany…
Simítsd, simítsd hát lágyan a hajam.
Szeress, szeress!
Már a rózsák útja virágtalan,
Jön a sötétség, szine bár arany…
Simítsd, simítsd hát lágyan a hajam.
