Babits Mihály: Őszi harangozó
Babits Mihály: Őszi harangozó
Az idén korán kilelt az ősz
széltől ludbőrzik saraink puhája:
siess harangozó! az alkony megelőz.
széltől ludbőrzik saraink puhája:
siess harangozó! az alkony megelőz.
Morc pityergős már az ég orcája
mint gyermeké, ki mécset tör feléd,
mert elveszett aranyos lapdája.
mint gyermeké, ki mécset tör feléd,
mert elveszett aranyos lapdája.
A durva szél a fáknak levelét
söpri, söpri, melankolikussan
mint holmi durcás, duzzogó cseléd.
söpri, söpri, melankolikussan
mint holmi durcás, duzzogó cseléd.
Én nem tudom, hogy útam merre fussam
s a nagy vágytól lábam csak ténfereg:
mennyi rossz szem néz már rám gyanussan!
s a nagy vágytól lábam csak ténfereg:
mennyi rossz szem néz már rám gyanussan!
Nem merek s unom, hogy nem merek
dacból előttük levetkezni pőrén
s szemetektől megkopni, emberek!
dacból előttük levetkezni pőrén
s szemetektől megkopni, emberek!
Mint bakfislány éjjel letolja dőrén
paplanát, ingét, hogy Isten szeme
korcsolyázzon legalább sima bőrén:
paplanát, ingét, hogy Isten szeme
korcsolyázzon legalább sima bőrén:
perverz lelkem épúgy tolja le
takaróit az utolsó szálig
mikor maga van (Isten látja-e?) –
takaróit az utolsó szálig
mikor maga van (Isten látja-e?) –
más előtt nyakára húzza állig
mint a szemérmes vénleány, a Föld,
fehér paplant von magára nyárig,
mint a szemérmes vénleány, a Föld,
fehér paplant von magára nyárig,
amint levedlik testéről a zöld. –
Máris messzebb járja a régi táncos
körül, a Nap körül a régi kört,
Máris messzebb járja a régi táncos
körül, a Nap körül a régi kört,
hogy az ne lássa, hogy a bőre ráncos
a sártól s szeme nemsokára holt
üveges lesz a fagytól, régi lángos
a sártól s szeme nemsokára holt
üveges lesz a fagytól, régi lángos
napbanéző tekintete zord
(nem a napé már, hanem a halálé)
s fürte ollyan egykettőre ősz
(nem a napé már, hanem a halálé)
s fürte ollyan egykettőre ősz
mint siralomházban bukott királyné. –
Siess, harangozó! A halál megelőz.
Siess, harangozó! A halál megelőz.
