4.
4.
Aki nagyon él, mindig közel van a halálhoz. Minél erősebben exultál az élet, annál jobban hallszik a halál. A tettben tomboló erő mellett Berzsenyi mindig ott látja a megsemmisülést:
Míg szólunk, az idő hirtelen elrepül,
Mint a nyíl s zuhogó patak.
Mint a nyíl s zuhogó patak.
Innen költészetének másik fő vonása; az elégia. Természeti leírásaiban – mint Vörösmartynál is igen sokszor – mindig van valami elégikus vonás. Mintha a természet szépségét a halál árnyékolná szemében láthatóbbá.
És az érczengésű ódák szerzője csodálatosan finom, szelíden fájó ritmusokban érzi meg az elmúlást:
Ott egy nyárfa alatt lett temetőhelyök.
Egy szép gerlice pár jött ki porokból, és
E csendes ligetek sátoriban leszállt.
Gyakran látni sötét éjjeleken fejér
Fátyolban lebegő lelköket e helyen.
Gyakran hallani itt lassú melódiát
Éjjel, mint valamely gyenge furulyaszó
Messzünnen kihaló gerlicehangjait.
Egy szép gerlice pár jött ki porokból, és
E csendes ligetek sátoriban leszállt.
Gyakran látni sötét éjjeleken fejér
Fátyolban lebegő lelköket e helyen.
Gyakran hallani itt lassú melódiát
Éjjel, mint valamely gyenge furulyaszó
Messzünnen kihaló gerlicehangjait.
Vagy:
Dencsid keserged, amidőn az ősz
Lehelletével hervad a virág
S előtted íntve sárga lombja hull.
Lehelletével hervad a virág
S előtted íntve sárga lombja hull.
