Pásztor Árpád: Jégzajlás
Pásztor Árpád: Jégzajlás
Mílyen súrlódás, zengés, zizegés,
Nagy jéglapok egymás hegyén, fokán,
Egy nyugtalan fehérség az egész,
S mégis oly néma, messzi csöndbe vész
A hidak távolán.
Nagy jéglapok egymás hegyén, fokán,
Egy nyugtalan fehérség az egész,
S mégis oly néma, messzi csöndbe vész
A hidak távolán.
A partokra zord összevisszaság,
Egymásba fagyott torlódás borul,
Sosem látott jegecek, figurák,
Jégsziklákon csipkézett jégvirág
Nyit mozdulatlanul.
Egymásba fagyott torlódás borul,
Sosem látott jegecek, figurák,
Jégsziklákon csipkézett jégvirág
Nyit mozdulatlanul.
Dermedt partok közt a súgó folyam
Egyetlen, fehér ravatalt emel.
Megenyhítő nyugalmas komolyan,
Lendülés nélkül jő, megy és suhan
A messzeségben el.
Egyetlen, fehér ravatalt emel.
Megenyhítő nyugalmas komolyan,
Lendülés nélkül jő, megy és suhan
A messzeségben el.
És holt remények mult vágyak körül, –
Lent, messze lent megáll a jégmező,
Mozdulatlan, mély csenddé tömörül,
Partot és vizet egy síkba törül …
Mint emlék és idő.
Lent, messze lent megáll a jégmező,
Mozdulatlan, mély csenddé tömörül,
Partot és vizet egy síkba törül …
Mint emlék és idő.
