Erdélyi Viktor: Bebel
Erdélyi Viktor: Bebel
Katona akart lenni. Katona volt az édesapja, az újoncokat ráncbaszedő, hangos szavú poseni altiszt, a mostohaapja, a branveileri komor börtönőr és anyja – a két katona hitvese, a volt wetzlari cselédlány a katonaéletről mesélt a serdülő gyermeknek. Erről az életpályáról álmodozott nyomorúságterhes gyermekkorában, a katonaságban látta a megváltást, a szabadulást a szegénységtől, a felemelkedést a megalázkodásból. Amikor a kardokat köszörülték a reakció szolgálatára, a fiatal iparoslegény az osztrák sorozóbizottság elé sietett, és felajánlotta karját-vérét. De nagyon sok volt az ajánlkozó, nem is jutott volna fegyver valamennyinek, és Bebelt elutasították. Poroszországba sietett, és újra a mérce alá állott, de újra csak nem vált be. Amikor harmadszor állott sor alá, és harmadszor is elutasították – most már végérvényesen –, befejeződött pályafutásának első része. A katonakorszak. Eltemette első álmait, és visszatért az esztergapad mellé.
Azután vándorolt. Sorra járta a legényegyleteket, és megtanulta a polgári demokrácia jelszavait. Jól megtanulta. Mint polgári demokrata tört felfelé, és csakhamar szembekerült a radikálisabb gondolkozásúakkal. A katona fia tudta, hogy csak kétféle ember van – olyan, aki parancsol, és olyan, akinek parancsolnak. És a fiatal Bebel nem akart az engedelmeskedőkhöz tartozni. A hangadókhoz húzódott, hozzájuk simult, és szembehelyezkedett munkástársaival, szembehelyezkedett a Lassalleánusokkal, a demokratikus választójoggal. A jutalom nem is maradt el, a lelkes fiatalembert a birodalmi tanácsba küldték, és Bebel úgy érezte, hogy kiemelkedett a nyomor-megaláztatásból. De tévedése nem tartott sokáig, csakhamar meggyőződött arról, hogy a nagy eltolódás nem jelenti a lényeg változását. Ezután is függő helyzetben maradt, a polgári demokrácia nyárspolgár vezetői szolgálatokat vártak tőle, és Bebel lassanként tudatára ébredt annak, hogy eltévesztette az utat.
A homályos kétkedést, útkeresést Liebknecht világította meg. Csak a Liebknecht-tel való barátság idejében ösmerte fel Bebel a helyzetet, és mohón vetette magát az ellenkező végletbe. Most már szembehelyezkedik az opportunus Lassalleanusokkal, szembehelyezkedik a közhangulattal, és megkezdődik a tombolás korszaka, amelynek végére a várfogság tesz pontot. Következik a nyár, az eszmeérlelés korszaka.
Különös – érdekes a börtön hatása. Kiragadja a fogoly lelkéből az ellentmondásokat és egységgé, harmóniává olvasztja. A börtön csendjében meghal a dolgok éle, szenvedélye és minden összeolvad. És Bebel még tanult is a börtönben, agya feldolgozta, megemésztette a képzeteket, rendszerbe szedte a tapasztalatokat. Az igazi Bebel a várfogságban született meg, és a régi Bebel lelkének összeolvadt ellentmondásai alkotják az új Bebel lelkét. Kiszabadulva újra kezdi a vándorlást, de most már nem mint gondtalan mesterlegény, hanem mint üldözött ember. És ez az üldöztetés váltja ki benne a keserű radikalizmust. „Béke a kunyhóknak, de harc a paloták ellen” – hirdeti, és csak lelkének alaphangja az oka annak, hogy nem lett igazi forradalmárrá. Mert Bebel forradalmisága mélyén mindenütt ott rejtőzik a nyárspolgári vonás. Küzd a militarizmus ellen, de nem antimilitarista, hanem csakis a militarizmus „kinövéseit” ostorozza. És ezzel a koncesszióval más kérlelhetetlenül ostoroz. Küzd a sovinizmus ellen, de csak fenntartásokkal. Ezek a koncessziók, fenntartások magyarázzák meg óriás népszerűségét, ezeken keresztül emelkedhetett mestere, Liebknecht fölé. A nyárspolgárok, reakciósok kibékülve hallgatták a fenntartásokkal ostorozó forradalmárt, és az ő bizalmuk segítette elő azt, hogy Bebel közben nyugodtan szervezhette a forradalmár tömegeket. És ez a különös forradalmiság jellemzi Bebelt és korszakát.
Hogy a kapitalizmus elleni harcai alatt fejlődött naggyá a német kapitalizmus, hogy „antimilitarista” propagandájával párhuzamosan nőtt nagyra a német hadsereg, hogy az agrárizmus ellenében sem ért el komoly eredményeket, az mind csak természetes. Bebel úttörője volt – előkészítette a talajt egy utána következő forradalmárnak, mondjuk, megszerezte annak a polgárjogot. Ő maga nem volt forradalmár, hanem egy a tömegből kiemelkedett proletár, aki hasznos szolgálatokat tett a tömegek, amelyet képviselt.
