Tóth Árpád: Obulus
Tóth Árpád: Obulus
Ó vén Odysseus, víg szimbolum, te boldog
S merész, ezer viharban derűsen szállni révbe,
Ki életem hajóján már csüggedezve bolygok,
Szemem ma hadd merítsem a drága dal vizébe,
S merész, ezer viharban derűsen szállni révbe,
Ki életem hajóján már csüggedezve bolygok,
Szemem ma hadd merítsem a drága dal vizébe,
Mely híres útaid körül gyöngyözve árad
S feledjem, hogy hajómon patkányok raja rág,
A szennyes, vaksi gondok s hogy édes Ithakámat
Távol ködökbe rejti ez örvényes világ.
S feledjem, hogy hajómon patkányok raja rág,
A szennyes, vaksi gondok s hogy édes Ithakámat
Távol ködökbe rejti ez örvényes világ.
Most hadd higyjem, sziget jön: egy óra, napsütéses
S az összehajló percek susognak, mint a hársfák
S közülük idegen királylányként az édes
S az összehajló percek susognak, mint a hársfák
S közülük idegen királylányként az édes
Öröm lebeg felém és ajkamnak, a búsnak
Árkába becsókolja békítő kacagását,
E zengő, halk ezüstpénzt, halotti obulusnak.
Árkába becsókolja békítő kacagását,
E zengő, halk ezüstpénzt, halotti obulusnak.
