Bálint Aladár: A Nemzeti Szalon tavaszi tárlata
Bálint Aladár: A Nemzeti Szalon tavaszi tárlata
Megkapó módon groteszk, nevetésre egyben bosszankodásra ingerlő valami a Nemzeti Szalon tavaszi képvásárja. Nem a képek, mert azok olyan jelentéktelenek, hogy értékük harmad- vagy negyedrangúságát csak műcsarnoki mértékkel lehet felmérni, hanem az elhelyezésük, az úgynevezett berendezés.
A „Kéve” imént bezárult kiállításáról ottrekedt vendégfalakat – mintegy százötven összeválogatott képre, néhány szoborra felépített, azok tartalmára és külső jelentkezésére kitűnően összehangolt interieuröket – raktak tele rogyásig ötszáz képpel, szoborral, zagyván, értelmetlenül, tekintet nélkül a felhasznált területre, a képek egymásmellettiségére.
Aki oda belép, elszédítik az összevissza kiabáló színfoltok, az egymás mellé erőszakolt, összezsúfolt, ellenséges indulatú vásznak tömege.
A kiállítás fő eseménye: a Horvai-kollekció, közötte a készülő budapesti Kossuth-szobor három teljes nagyságú szoborcsoportja. Aki Horvai Jánosnak a vidéki Kossuth-szobrok körül elkövetett bűneit ismeri, előre tisztában lehetett azzal, hogy Budapest sem kerülheti el a sorsát, ha Horvaira bízzák a fővárosban felállításra váló Kossuth-emlék elkészítését.
Előttünk a szomorú valóság. Monumentalitás teljesen hiányzik a szoborcsoportból. Anyagérzés nyomai sem lelhetők fel bennük. Ezek bármiben nyerik végleges anyagukat, sohsem lesznek egyebek, mint gipsz.
Szentimentális, férfiatlan ellágyulás, festői hatásokra való törekvés, zsánerszerű elgondolás hatja át a kompozíciót. Még egyet. Senki sem várja Horvaitól, hogy éppen ő mellőzze az allegorikus vonatkozásokra utaló, szobor alatt lábatlankodó mellékalakokat. Ily hallatlan merészséget, értelmet nem tételezhet fel róla senki sem, különösen, ha külön megfizetik érte, hogy az ellenkezőjét csinálja, de azért mégis szomorú, hogy éppen neki kellett ezt a szobrot megcsinálni. Szomorú, mert egy rossz szoborral több lesz. Mintha nem lenne elég ebből a fajtából.
*
Balog Irén kézimunkáinak kvalitása nem áll arányban azzal a túlságos termékenységgel és buzgalommal, mellyel eláraszt minden elképzelhető kiállítást.
