Térey Sándor: Öreg asszonyok
Térey Sándor: Öreg asszonyok
Nem is tudom: ez arcok hová tünnek?
Egyszerre csak nem látom már az utcán
A vén leányt, ki feketében, tisztán
A városkertben Jane-Eyre-t olvasott.
- Sok öreg asszonyt csipkefejkötőben,
Akik, mintha mély titkuk volna sok,
nagy, átható szemekkel tudtak nézni
és szótlan ülni egy meghitt sarokban,
mint rozzant gálya elhagyatott kikötőben…
Egyszerre csak nem látom már az utcán
A vén leányt, ki feketében, tisztán
A városkertben Jane-Eyre-t olvasott.
- Sok öreg asszonyt csipkefejkötőben,
Akik, mintha mély titkuk volna sok,
nagy, átható szemekkel tudtak nézni
és szótlan ülni egy meghitt sarokban,
mint rozzant gálya elhagyatott kikötőben…
(Óh, mert a nők minden házban keresnek,
- mint férfiak élet-kérdésre választ -
egy szögletet: hű társat, néma támaszt,
hol órákhosszat, megkulcsolt kezekkel,
a szőnyeg egy sávját követve szemmel,
hagyják hullni, hullni a perceket,
mint szirmokat, kik fonnyadtan leesnek.)
- mint férfiak élet-kérdésre választ -
egy szögletet: hű társat, néma támaszt,
hol órákhosszat, megkulcsolt kezekkel,
a szőnyeg egy sávját követve szemmel,
hagyják hullni, hullni a perceket,
mint szirmokat, kik fonnyadtan leesnek.)
Az arcuk ráncos, furcsa, reszketeg.
Mégis, - e vén szemek (ám ezt senki se látja)
néha egy szóra, képre meglobbannak.
Éjfélkor így világosul egy ablak
- magános emberé - s ragyog sötét utcákra.
Csókok, sírások s a csendek ölében
gyüjtötték ezt a tiszta lángolást,
mint kagylók őrzik a tenger öblében
alélva, fáradtan a drága gyöngyöt…
Mégis, - e vén szemek (ám ezt senki se látja)
néha egy szóra, képre meglobbannak.
Éjfélkor így világosul egy ablak
- magános emberé - s ragyog sötét utcákra.
Csókok, sírások s a csendek ölében
gyüjtötték ezt a tiszta lángolást,
mint kagylók őrzik a tenger öblében
alélva, fáradtan a drága gyöngyöt…
Óh, e szemekből könnyek gyöngye ömlött
s szivárványa ívlett a boldog tűznek.
De már nem ösmernek, csak látomást,
mert befelé fordultak s vissza néznek,
csak ó szavuk van, azt is félve adják
kézről-kézre, mint a nászi kendőt
vagy régi csipkét eldugott fiókból.
Sokan hiszik, belátják a jövendőt
s arcuk pergamentjén redők: titkos jelek,
de nem érti senki, hogy mit jelentenek
s ők állnak, vén házak a régi sorból
hajlott háttal… Oly fájdalmas-fura
megadásuk s körül csupa új palota.
s szivárványa ívlett a boldog tűznek.
De már nem ösmernek, csak látomást,
mert befelé fordultak s vissza néznek,
csak ó szavuk van, azt is félve adják
kézről-kézre, mint a nászi kendőt
vagy régi csipkét eldugott fiókból.
Sokan hiszik, belátják a jövendőt
s arcuk pergamentjén redők: titkos jelek,
de nem érti senki, hogy mit jelentenek
s ők állnak, vén házak a régi sorból
hajlott háttal… Oly fájdalmas-fura
megadásuk s körül csupa új palota.
Ám néha, mint ritka vendégét ház ura
végigkiséri mind az ünnepi szobákon,
ők is, egy nyíló percben megmutatják
azt az e g y e t, melynek fala öröklét, álom
s míg az idő pora elfátylaz léptükön
végigvisznek egész lelkükön.
végigkiséri mind az ünnepi szobákon,
ők is, egy nyíló percben megmutatják
azt az e g y e t, melynek fala öröklét, álom
s míg az idő pora elfátylaz léptükön
végigvisznek egész lelkükön.
S egyszerre csak nem látom sehol őket.
Mint halódó madár eltűnik nyom nekül
és nem tudja senki, hová temetkezik,
elvesztem szem elől a sötét fejkötőket.
Talán azért járják reggel a temetőket
megnézni a helyet - most ki következik?
Mint halódó madár eltűnik nyom nekül
és nem tudja senki, hová temetkezik,
elvesztem szem elől a sötét fejkötőket.
Talán azért járják reggel a temetőket
megnézni a helyet - most ki következik?
Óh olvasó, ki este, elejtve drága könyvet
(únt s mindig visszahívott barátodat) lefekszel,
s találkozol álmodban e hű, öreg szemekkel,
kik rádnéznek szelíden, még most is gyermekül
ne szégyeld, hogyha arcod elöntik tiszta könnyek…
(únt s mindig visszahívott barátodat) lefekszel,
s találkozol álmodban e hű, öreg szemekkel,
kik rádnéznek szelíden, még most is gyermekül
ne szégyeld, hogyha arcod elöntik tiszta könnyek…
Küssnacht.
