Kassa, aug. 15.
Kassa, aug. 15.
Kassa kedves város így éjfél körül. Az Andrássy meg a Royal még fent van, jobbadán katonatisztekkel tele, a Fő utca most igazán barátságos, rokonnak tetsző járókelőivel, messziről erős nótázás hallik, a kis kávéházakból cigánymuzsika, vidám lárma; az ég felhős, s ez kár, mert ma éjjelre vártuk tőle a tegnapi titok nyitját; most mindenki az eget nézi s felfelé fordított arccal járunk az utcán – hátha mégis kiderülne. Tegnap ilyenkor lázban és ütközetben volt a város: repülőgépnek néztek egy csillagot és (ez a huszadik század: máskor, mint a régi krónikák rettegve beszélik, véres kardnak, csodálatos égi jelnek nézték ugyanezt ilyen vad időkben) a katonaság elhitte a polgárságnak, hogy repülőgép, alarmot fúvattak, kivonultak, sortüzet adtak, gépfegyverekkel lőttek; a polgárság elhitte a katonaságnak, a polgári biztosok futva oltogatták az utcai lámpákat, egy negyedóra alatt sötétben és ostromállapotban volt a város s mindenki kint az utcán, hajnalig lesve a titkos égi utas gyönyörű fényét, fel-felvillanásait, szabályos, nyugodt útját. Az ég ragyogóan derült volt s egyre szóltak a fegyverek: lehetetlen volt tévedni. Két fényes szárnya volt, olyan háromszegletes volt, olyan nagy volt, mint az a kék tál, akibe mosogatok, mondja hittel Kati, hát kérlek, mondja Kővári Szilárd, a-mmes-ter, akkor volt, mint egy centiméteres, egy másfél centiméteres téglány, mint három „csillag együtt”; láttam az autós ágyút, hogy rohant Bárca felé, így egy ügyvéd; és: „éjjel ismeretlen eredetű sortűzre riadt fel legénységünk, mire nagyon megijedtünk, mert nem volt töltényünk”, jelentette reggel, hír szerint, egy városszéli gyárban elhelyezett szakasz őrmestere; de azért szuronyszegezve, óvatosan indult ki az egész szakasz a kapun kikémlelni az ellenséget, amely – egy század harmincnégyes – a gyártól nem messze tüzelt az égi rejtelemre: azért ott, mert ott már vége van a házsoroknak és jobban látni s bátorságosabb lőni. És szerencse, hogy nem volt a szakasznak éles tölténye. „No, a jó isten biztosan gondolta magában, jó, hogy le nem lőnek, mondja vad kálvinista tréfával Sándor, amennyit lövöldöztek az égre.” De ő se látott még több ellenséges repülőgépet éjjel s nézte fél kettőig, kimenve utána a szomszédos faluig. Akkor aztán lefeküdt: csinálja most már más.
A háborúnak minden izgalma volt ez, ezen a nyugodalmas helyen.
Kassa csendes, békés város itt, két különböző világ határán. Az Alföld felől vonaton közeledve nem veszed észre, hogy már nem az Alföldön jársz; a szelíd hegyek a Hernád tágas völgyének két oldalán csak az Alföld egy ágát szorítják itt össze. Kassa alig fekszik valamivel magasabban, mint az Alföld széle körül: erre még búza terem, bár az aratás már egy-két nappal későbbre esik, mint odalent, a termés is gyengébb valamivel. Búza és magyarok. Magyarok laknak még itt, mintha az alföldi magyarság nagy tavából ide is beömlött volna egy tálra való; ritkásabb ugyan, mint lent Borsodban és még lentebb, de jóval sűrűbb azért a lakosság, mint fent Sárosban, a Hernád kapuján túl.
Sáros már az egész világ. Közvetlenül Kassa felett, ahol a Hernád egészen szűk kapuval nyitja meg ezt a felső, idegen világot, hogy a vonat is csak alagúton búvik át ide és tovább szorosan a Hernád mentén fut fel a Szepességre s tovább, Lengyelország felé, átmenet nélkül kezdődik a hegyes világ. Sáros is medence ugyan, de átlagos szintje több száz méterrel magasabb, mint a Hernád alsó völgyéé és az Abaújé; lakosságának már csak egytizede magyar, Abaújban és Kassán még háromnegyede; erre már nincs búza, ami keveset vetnek – alig ötödényit, mint Abaújban –, az is gyengébben terem, de krumpli, az háromszor annyi van, mind odalent, krumpli és zab, ez jellemzi Sárost: mert a krumpli itt holdanként három mázsával ad többet, mint Abaújban, a búza meg három mázsával kevesebbet, mint ott. Népe már a 48 léleknyi sűrűséget sem éri el, Abaújé Kassával együtt hatvankettőnél is több.
Új, idegen világ ez; a Hernád kapuja.
Ez a kapu, ez teremtette meg Kassát. Abaúj csak eltartotta, de Sáros, a Szepesség, Lengyelország tette gazdaggá. Kassa már esik, talán le is esett, gazdagságából csak a régi maradt meg, újat nem szerez. Sárost elhódította tőle Eperjes, a Szepesség már nem a régi, zárt iparosvidék többé, amelynek Kassán át vezetett az egyetlen útja; a gömöri, borsodi bányatelepek feltárásával egységes területté alakult ki a Felvidéknek ez a része, és a természetes súlypontjában ennek a vidéknek nem Kassa áll, hanem Miskolc. Miskolc fejlődik tehát, nem Kassa, az Alföldhöz is közelebb van, s nem egy zárt medencére támaszkodik, mint Kassa, Pesttel is szomszéd, és ami Kassára legnagyobb kár, éppen azon az úton, amelyik innen Pest felé visz. Itt Kassán sokszor hallani, hogy a város Miskolc miatt nem fejlődik. Miskolc kapja a jó vasúti összeköttetéseket (Budapest felől Kassára jövet majdnem minden vonattal át kell szállani Miskolcon, s Kassa felé még a gyorsvonatok sem járnak mind Pullmann-kocsival); Gömör megyével a városnak közvetlen összeköttetése nincs, még a másik oldalon, Sátoraljaújhely felé sem elég jó a közlekedése: telefonon ugyanannyiért beszél Kassa Újhellyel, mint Ungvárral, vagy Budapesttel. Miskolc mindent megkap, még talán hajózható csatornát is, itt bizalmas körökben arról beszélgetnek a komoly emberek, hogy Kassa nem grata persona többé: haj, pedig az derék bravúr volt, ahogy Vargha Gyulával a város megajándékozta – önmagát.
Minden megváltozott Kassa körül, ennélfogva a város mindig ugyanaz marad: nincs ereje a megújhodáshoz. A város bukása még sokkal távolabbi dolgokkal is nagyon szoros összefüggésben van: mint Lengyelország elestével. Lengyelország itt nem elmélet, hanem fájó emlék: mióta a Hernád völgye nem Lengyel-, hanem Németországba vezet, Kassának nem volt jó napja és nem voltak reménységei, tervei többé.
Régen kereskedő, ma hivatalnok, pap, katonaváros: kulturális intézmények menedékhelye. Csakhogy az ipar, a kereskedelem kultúrát teremt, de fordítva nem így van, a kultúra nem teremt semmit, a kultúra az erős, életre való dolgok ékessége. Egyetlen, tehát erős pozíciójú város a Felvidéken, mégis mit ér az egész. Ami forgalom évente a városon keresztülfut, együtt a kétszáz millió korona érték körül járhat, ennyi vagy talán valamivel több lehet a városban felhalmozódott vagyontömeg is, és a városba befutó, itt megoszló jövedelem 18–20–22 millió korona körül. Részvénytársaságokról, magánosokról tudunk, kiknek nagyobb gazdagsága van, mint amiből ez a negyvenötezer lélek él, költ, pazarol s amiből most háborút visel. Ha ezt a várost nézzük, a maga aránylagos nagyságával, nehéz elképzelni, hol is fordul meg az a sok milliárdos forgalom, miből az ország élete áll, hol az a vagyon, az az erő, az a tervszerű munka. Minden Budapest?
De azért jó itt: Kassa a becsületes polgári megállapodottság városa. A kereskedelmi utazók szeretik tisztességes, megbízható közönségét. Nem úgy Miskolcét: Miskolc veszedelmes város, az utazók félnek tőle, rosszakat beszélnek róla és csakugyan, mind ott csinálják a nagyobb üzleteket és csakugyan, lassanként egészen kihúzza a talajt Kassa lába alól.
