Bécs, február 6.
Bécs, február 6.
Roland hatalmas, brutális színésznő – természeti jelenség. Délután meglátogattam, idegesen – sírva találom. „Mi baja?” – „Nézze – mondja –, hogy éreztem a tehetségemet, mennyit küszködtem, micsoda akadályokon kellett átugorni, s ha ez a szerep nincs, talán még most se bírok egészen felülkerekedni… szinte minden a véletlen – ezen ijedtem meg.”
Rosszabb, mint a véletlen… engem inkább a törvényszerűsége ijeszt meg. – Tisztán látom és érzem az élet egész alaptalanságát, a biztos végét, az egész vonalát az ifjúságtól az öregségig, a születéstől a halálig. Ezt a tisztánlátás bizonytalanná teszi a létezésemet, nincs reális életérzésem. Átmeneti állapotnak érzem az egészet, és semmi, amibe belekapaszkodhassak. Csak tünemények szemlélete. – Furcsa emberek és fantasztikus viszonylatok.
