Lévay István: Megint itt az ősz!…
Bánatszakállas öreg cammogó.
Most nem fáradt nyugalmas öreg úr, aranysárga őszilevélpiros:
Vad szeleket káromkodik szilaj öreg szája,
Öndühödten tépi a haját.
Lágy napfényszeme most nem nevet,
Hideg átkos könnyei potyognak – folyton – folyton.
Kinek tán megölték fiát.
Le szeretné szórni a levelet – nyárcsókolt
Szegény levelet:
Idejekorán.