XVIII.
XVIII.
Neked adom, testvér, barát, egyetlen,
Ezt a koszorút és isten veled,
Hűs, téli illat és gyér levelek,
Hideg a föld, szülőanyánk kegyetlen,
Niobe méhe nem oly fekete,
S fagyos a sírunk öblös ürege.
De érd be ezzel, befejezted, ó jaj,
Az életed akármiként zavart,
Te már nem hallasz soha zivatart,
Neked a förgeteg is néma sóhaj,
S a víz áll, mint part.
Ezt a koszorút és isten veled,
Hűs, téli illat és gyér levelek,
Hideg a föld, szülőanyánk kegyetlen,
Niobe méhe nem oly fekete,
S fagyos a sírunk öblös ürege.
De érd be ezzel, befejezted, ó jaj,
Az életed akármiként zavart,
Te már nem hallasz soha zivatart,
Neked a förgeteg is néma sóhaj,
S a víz áll, mint part.
