Ignotus: Liebknecht és Adler
Ignotus: Liebknecht és Adler
Hadi érdeket ne sértsek vele, ha egy percre elábrándozom azon, hogy az orosz munkások s katonák tanácsa Liebknechtet s Adler Frigyest egyenlő jogon szavazó tagjának választotta. Lehetetlen észre nem venni, hogy ez is abba a szentül és meghatóan gyermekes másolásba vág, ahogy most az orosz a nagy francia forradalomnak hol görcsös utánzás, hol az utánzástól való félelem formájában kísértő igézete alatt áll. Így választotta volt a francia nemzetgyűlés is francia polgárnak, és ha jól tudom, saját maga tagjának Schiller Frigyest és Pestalozzit. Ugyanígy a nagy offenzíva előtt, mikor a szövetkezett ellenség már Verdun körül járt, s a forradalmi sereg a szabadság, egyenlőség s testvériség nevében esett neki sorainak. Ugyanígy – vagy nem, ez még korai szó – tehát nem ugyanígy, hanem akkor, mikor XVI. Lajos még élt, de már csak kevéssel azelőtt, hogy vérpadra került. Higgyük, hogy Romanov Miklós ezredes nem jut ilyen sorsra, – hiszen Kerenszki ügyvéd és miniszter exprčs kijelentette, hogy nem kíván az orosz Marat lenni… Mindenesetre megható, ahogy egy önmagában vívódó, nemzeti hivatása s emberiségi rendeltetése közt vergődő nagy vállalkozás keresi a támasztékot, a társaságot, a szövetséget – mint ahogy az újon lett úr ősöket keres. Nyilvánvaló, hogy ez a félig naiv, félig fönséges tüntetés izenet akar lenni a németeknek, osztrákoknak és magyaroknak, hogy az offenzíva, melyre a forradalom rászánta magát, nem nekik szól, hanem politikájuknak – s ha ez ellen azt vetik, hogy a politikájuk nem egyéb, mint ők maguk: íme itt a példa: a német ember s az osztrák ember, kiknek más a politikájuk.…
S hogy ezeknek politikája törvénytelen, tehát nemcsak őrült, hanem gonosztévő is? Lehet. Ám az orosz forradalom azt gondolhatja, hogy az a józanság s a törvényesség, ami ellen a Liebknechtek és Adlerek ma hadban állanak, valaha szintén forradalom, tehát őrület és gonosztett volt. S hogy ami ma forradalom, tehát őrület és gonosztett, az egy nemzedék múlva már józan törvényesség lesz. Igaz, hogy ha mindjárt a háború elején minden német csupa Liebknecht s minden osztrák csupa Adler Frigyes lett volna, akkor a nagy orosz forradalom most e két apostolt alig választhatná be nemzeti tanácsába, mert nem lett volna módja és alkalma kitörni, s a hadban diadalmasan előretörő cárság otthon is sokkal hatalmasabbá erősödött volna, hogysem bolsevikiket úgy, mint mensevikiket egyformán ne vihetett volna a frontra vagy Szibériába. Viszont az is igaz, hogy ha mindenütt a világon minden politikus egy-egy Liebknecht vagy Adler Frigyes volna, akkor a világon csakugyan nem volna már háború, s a Liebknechtek s az Adlerek józan és törvénytisztelő férfiak volnának, s nem kellene őrülteknek s gonosztevőknek lenniök. A forradalmak is, mint a királyok, kézrátevéssel gyógyítanak. S az orosz forradalom most ráteszi kezét Liebknechtre és Adlerre, hogy egészségessé törvényesítse őket.
