Lánczi Jenő: Demokrácia

Full text search

Lánczi Jenő: Demokrácia
Azt mondja Ignotus, hogy bár számításnak hibás, Wilson, Lloyd George meg Balfour azért követelnek a központ országaiban demokráciát, mert azt hiszik, hogy a népuralom meggyengítene és felrobbantana bennünket.
Nem valószínűbb-e azonban az entente vezetőinek következő gondolatmenete:
„Minálunk – mondják Wilson, Lloyd George és Balfour – demokrácia van. Plutokrata demokrácia az igaz, mely talán nincs is messze egyik-másik szövetségesünk országában a plutokrata demagógiától, de mégis csak demokrácia. Mégis csak a mi államformánk áll ahhoz a típushoz közelebb amit tiszta ökonómiainak neveznek, viszont a porosz ahhoz van közelebb, amit bürokrata-militarista típusnak hívnak. Már most mi sem estünk a fejünk lágyára, mi is tudjuk, nemcsak Tirpitz és Reventlow urak, hogy a nemzetek közötti fegyveres mérkőzésben utóbbi az erősebbik. Vagy minálunk is meg kell tehát csinálni ezt a rendszert és ezt a szellemet, vagy a poroszt kell arra szorítanunk, hogy a miénket fogadja el. Két ilyen ellentétes rend és szellem nem élhetnek békésen egymás mellett, és a történelem tanítása szerint rendszerint az ökonómiai az mely militarizálódik. A szomszéd kényszerít erre, a léte függ ettől. Ezért kerülnek népszavazat útján a III. Napóleonok, Boulangerek az állam élére. Azonban mi nem akarunk militarizálódni, sőt az igazat megvallva, a szocialistáink és syndikalistáink szakadatlan ostroma alatt nem is tudnánk. Nem marad hát egyéb hátra, mint az, hogy harcias szomszédunkat kényszerítsük a magunk formájára. Feltéve, hogy nálunk a Pénz az úr a pénz polgárságot jelent, ellenfeleinknél pedig a nemesség kezében van az államhatalom, és a polgár nálunk maga is csak másodrendű lénynek érzi magát. Nálunk a polgárok, nálunk az ulánustisztek és assessorok. Nézzétek meg őket közelről, és mindenütt ugyanazzal a korpuszszellemmel fogtok találkozni, mely egyetemeiken uralkodik, mely zárt körökre osztja őket származás, hivatás, vagyon, vallás szerint, mely nemcsak a szocialistát tekinti bélpoklosnak, hanem a polgárral sem akar érintkezni házának küszöbén túl, legfeljebb szükségből az utcán és a kávéházban. Nem mi mondjuk, hanem egyik tudósunk, Sombárt professzor, a „Händler und Helden” szerzője, hogy „anélkül, hogy valakit bántani akarnánk, elmondhatjuk, hogy amit mi jó vagy rossz értelemben kultúra és műveltség alatt értünk, úgy haladt el, e nemesi rétegek felett, hogy alig érintette őket.” Korpskommandantjaik 80%-a tartozik a régi hűbéri nemességhez, a lovasságnál szolgáló hadnagyaik 2/3-a, Rittmeistereik 3/4-e, őrnagyjaik 4/5-e, ezredeseik és vezérőrnagyaik 6/7-e, tábornagyjaik 7/8-a, lovassági tábornokaik pedig kivétel nélkül a régi hűbéri nemességhez tartoznak. Bennünket kereskedők ivadékainak neveznek, magukat hősök ivadékainak nevezik, a valóság az, hogy elszedik Afrika közepéről is vevőinket, és nem a mi, hanem az ő egyik tudósuktól származik az a jellemzés is: hogy a mi kereskedőink foglalkozást űző rentier-k, az övéig üzlethajszoló parvenük. Ha igaz, hogy mi vagyunk a „Händler”-ek, és ők a „Held”-ek, egymás mellett békességben csak úgy nem élhetünk, mint a középkori kereskedő a középkori lovag mellett. És mert a mi polgárainkat nem kényszeríthetjük, hogy úgy éljenek, mint középkori lovagok, kényszerítsük az ő lovagjaikat, junkereiket, hogy a XX. században úgy éljenek, mint békés polgárok.”

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi