Schöpflin Aladár: Szerelem hajnala • (Bán Ferenc regénye)
Schöpflin Aladár: Szerelem hajnala •
(Bán Ferenc regénye)
(Bán Ferenc regénye)
Ez a regény jó pár évvel ezelőtt a Nyugatban jelent meg először s első érdemleges jelentkezése volt Bán Ferencnek, akinek tehetségét azóta tartottuk számon. Nagy kár, hogy csak most jelent meg könyvalakban, az író azóta fejlődött, változott, más utakra is tért s publikuma előtt, ha ez ebből a regényéből akarja megítélni mai állapotát, sok tekintetben a valóságnak meg nem felelő színbe kerül. Az az aprólékos, a tényekhez szorosan hozzátapadó realizmus, a pszichologikai elemzésnek az a szinte mikroszkopikus módszere, amely ennek a regénynek legfeltűnőbb jellemvonása, ma már eltűnt Bán Ferenc újabb írásaiból s összefoglalóbb, szimbolikus és a fantasztikussal érintkező szemléleti mód fejlődött ki belőle.
A Szerelem hajnalá-nak az ifjúság fanyarsága adja meg az ízét. Egy fiatal diák történetét mondja el, aki először találkozik a két leghatalmasabb szellemi hatóerővel: a filozófiai gondolattal és a szerelemmel. Rousseau tanítása az emberek egyenlőségéről felforgatja gondolkodását és az imént olvasott s félig megemésztett gondolatokat próbálja mindjárt megvalósítani, mikor szerelembe elegyedik a fiatal paraszt cselédlányukkal. Természetesen mindjárt arra gondol, hogy felemeli a leányt magához, előbb felvéteti családjába mint menyasszonyát, kiműveli, megfinomítja és aztán feleségévé teszi. Közben mohó, gyermekesen vakmerő szerelmi játékot játszik végig vele s e mellett folyton izgatottan jár, dolgozik a képzelődése saját s a leány sorsáról, mint elszánt hős akar szembeállani családjával elveiért, a leányért. Mikor aztán a szerelmi tapasztalatoktól élesszemű nénje leleplezi a titkot, alaposan elbánnak vele és elszakítják a leánytól. Ugyanakkor a rousseaui eszmékben is megrendül annak láttára, hogy akit mint az ige megtestesülését bámult s aki a genfi bölcs gondolatvilágába beavatta, az az ember rácáfol a saját teoretikusan vallott eszméire s a család mellé áll ő vele szemben. Mindez pedig sajátságosan összesűrítve, három nap alatt megy végbe, mint egy viharos, hirtelen válság, minden ami történik, belül a fiúban történik, a fiú lelkén keresztül, csak sziluettben jelenik meg a többi alak, mintegy homályos tükörben: a cselédlány, a fiú nénje és ennek két udvarlója, meg az apa. A cselédlány képe egyes vonásokba esik szét, nincs igazi kontúrral összefogva, a Pestről jött udvarló inkább papíros, mint megelevenített ember, a másik udvarló és az apa néhány egyszerűsítő vonással, rajzvázlat módján, a környezettől elkülönítetten van odavetve. Legélesebb profilja a fiú nénjének van: az energikus, tapasztalt, csalódások után új, biztos elhelyezkedést kereső s környezetén erős kézzel uralkodó asszony elevenen áll előttünk.
Az író úgyszólván gondolatról-gondolatra követi a fiú belső hullámzását, amint diákosan elmélkedik, a rousseaui gondolatból kiindulva képzelődik jövőjéről, belebotlik a cselédleányba: amint a szerelem jön, rombol és elviharzik. A pubertáson éppen hogy túlesett sihederről van szó, akiben a gyerek éretlensége, tapasztalatlansága, hiúsága és nagyzolása még szervetlenül, elemeiben szétkülönböztethetően keveredik a leendő felnőtt ember karaktervonásaival. Ahogy ezt megláttatja az író, ahogy előzetes képet ad a gyerekben a leendő férfiról, ez a regénynek legértékesebb vonása, ebben mutatkozik meg legbizonyosabban az igazi író.
