(Az osztrák-magyar monarchia.)
(Az osztrák-magyar monarchia.)
Ily címen érdekes cikket közöl a bécsi „Wage” idei 42. száma Zenker tollából. Kiindul abból a tényből, hogy ötvenként hónappal ezelőtt hadat üzent a monarchia, hogy megvédje fennállását, melyet állítólag a kis Szerbia veszélyeztetett. A hadsereg hősiesen viselkedett, mondhatni, napjainkig egyre csak győzött, s mégis, az az államszervezet, melyért minden áldozat és vér elfolyt, ma romokban hever. 1918. okt. 15-én a magyar miniszterelnök elszakadt az 1867. évi XII. törvénycikktől s ezzel minden államjogi közösséget Ausztriával megszüntetett. Milyen magyarázatot fog ezekre az eseményekre a történetíró elfogulatlan tolla adni? A dualizmus a monarchia két államának tisztán katonai egyesülése volt, a két állam egyébként önálló volt, vagy állandóan önállóságra törekedett, annyira, hogy a megegyezésekkel és törvényekkel szabályozott gazdasági vonatkozások is mindinkább meglazultak. Számtalanszor hallhattuk a múltban, hogy a monarchia legerősebb, elszakíthatatlan köteléke a közös hadsereg. E kötelék fenntartásáért már a békében feláldoztuk minden pénzügyi és gazdasági erőnket. A hadsereg tekintelyéért a szűkebb Ausztriában elutasítottak minden nemzeti érzékenységet, legázoltak minden jogot és viszonylagos szabadságot s ezzel elvetették a gyülőletnek azokat a magvait, melyekből a mai nemzeti (nemzetiségi) háború fakadt. A vezető katonai személyek véleménye irányította külpolitikánkat is. A cikkíró ebből a szempontból nézi a német szövetséget, jelentős szerepet tulajdonít e szövetség mellett való kitartását annak a csodálkozásnak, mellyel tábornokaink a katonai mintaállamot nézték s a biztos várakozásnak, hogy ezzel a legyőzhetetlennek látszó katonai hatalommal való szövetségben a monarchia állománya feltétlenül megvédhető. Az egész Habsburg birodalom egyetlen alapra, a katonaira támaszkodott, mert egy percig se kételkedtek ennek az államfenntartó eszköznek győzelmes hatalmában, elmulasztották ápolni és fejleszteni a modern államok minden természetes erejét. A katonai páncél mögé bújva eltekintettek minden nemzeti fejlődéstől s nem vették észre, hogy „egy európai Tibet” felé haladnak. A természetes fejlődést pedig meg lehet ideig-óráig bénítani, de teljes megakasztására nincs emberi erő. A monarchia számára történelmi kísérlet volt ez a háború; még egyszer megkisérlették vassal és vérrel összeolvasztani a birodalom ingadozó pilléreit. Minden élő erőt és halott tömeget meggondolás nélkül az erőszak szolgálatába állították, friss sebekkel akarták gyógyítani a régieket, tömegek halálából akarták újraszülni a roskadozó kísértetet, szeretetre kényszeríteni az ellenkező néptörzseket, az idegen hatalmakkal elismertetni a csörtető kard hatalmát: ez volt a kísérlet. A kísérlet nem sikerült. A militarizmust legyőzték, az erőszak állama összeomlott, a régi kardnak elvette élét a csendesen túlfejlődött gazdasági élet s az új gondolatok ellenállhatatlansága.
