Sárközi György: A halott katona
S most magasztos arccal, komor nyugalommal fekszik a csatatéren.
Im, az enyészet pántlikázza már szomorú rekrutáját.
Mely durva golyó osztá néked e zord parancsot?
Szólhat a trombita, lábad nem mozdul több rohamra.
Nincs már kék ég, sem felhő elborult szemeidnek.
S minden hangok, melegek, hidegek és fájdalmak.
Gőgös-magad vagy, az embereket elfeledted.
Füledbe túlvilági dobok peregnek.
Égi fényszórók vakítanak szemeidbe.