Délután utaztak. Sietve ették az ebédet, Alice kalapban ült, a tanár úr szigorúan nógatta az étellel játszó gyermekeit. Még készen sem voltak, kocsi zörgött a ház mögött. A tanár úr fölállt és szertartásosan búcsúzni indult. Fölálltam, kezet fogtam vele s Alicehoz siettem:
– Kezét csókolom, nagyságos asszonyom.
– Isten vele, Sey!
Kezünk egymáséban feledkezett, szemünk egy fájó, édes pillantásban villantotta össze ismeretlen nyomorult múltunkat, jövendőnket s e vigasztalanul elfoszló percnyi boldog jelent.
Ahogy az ebédlő tágas ablakán utóbb kitekintettem, a haladó kocsiról Alice kedvesen, udvariasan visszabólintott.
Fölálltam, meghajoltam.
Ó, rettentő, nyomorú komédia!
Egy hete már s még itt ülök mezőmön, fáj elmenni s mégis úgy kívánkozom haza.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.