Gellért Oszkár: Babylon asszonya
Gellért Oszkár: Babylon asszonya
(Jelenet)
133. «Ha valakit hadifogoly gyanánt hurcolnak el a hazájából és hites felesége akkor, bár életét a házban fenntarthatja, a házat és udvarát elhagyja és más házba megy, állíttassék törvény elé és dobassék vízbe.»
135. «Ha valaki hadifogollyá lesz és felesége, mert a házban semmiféle élelmiszer nincsen, más házba megy és ott gyermekeket szül, a férj pedig a fogságból kiszabadulva hazatér: akkor az asszony férjéhez térjen vissza, a gyermekek pedig az atyát kövessék.»
136. «Ha valaki hazájáról lemond és elmenekül és felesége azután más házba megy, a szökevény pedig később visszatér és feleségét magához akarja venni, ez, mivel férje lemondott hazájáról és elmenekült, nem köteles hozzá visszatérni.»
(Hammurabi törvénykönyvéből)
(Mahler Ede nyomán.)
(Törvénynap Babylonban, a XX. században Kr. e. A templom kapuja előtt ül a papi bíróság. A tárgyalás nyilvános, a felek a tárgyalásvezető felhívására szóbelileg adják elő ügyüket, azután kihallgatják a tanukat és szakértőket. Ebben a jelenetben a férj, aki hadifogságból tért vissza, igényt tart távolléte alatt újra férjhezment feleségére.)
Az első férj:
Mikor el kellett hagyjam kis házamat s hazámat,
Ő férjhez ment újra... de nem korholom, én, nem.
Hisz úgy hagytam hátra egyedűl, szegényen,
S tudom én, a nyomor kergette csak arra,
Idegen nyoszolyára, más férjfiúkarra...
Mikor el kellett hagyjam kis házamat s hazámat,
Idegen rabságban is csak ő maradt reményem:
Adjátok vissza most! Adjátok vissza most!
Ő férjhez ment újra... de nem korholom, én, nem.
Hisz úgy hagytam hátra egyedűl, szegényen,
S tudom én, a nyomor kergette csak arra,
Idegen nyoszolyára, más férjfiúkarra...
Mikor el kellett hagyjam kis házamat s hazámat,
Idegen rabságban is csak ő maradt reményem:
Adjátok vissza most! Adjátok vissza most!
A második férj:
Törvényes társammá tettem őt utánad,
Hogy visszaengedjem, tőlem ne kivánjad.
Ő gyermeket szült nekem, drágát, aranyost...
Hogy visszaengedjem, tőlem ne kivánjad.
Ő gyermeket szült nekem, drágát, aranyost...
Az első férj:
Hammurabi törvényét én jól tudom, papok,
És várom, igazamra itéletet kapok:
A gyermek apjáé, az asszony enyém!
És várom, igazamra itéletet kapok:
A gyermek apjáé, az asszony enyém!
Az asszony:
Jaj, nem megyek vissza házába, nem én!
Az első férj:
Majd kényszerítlek...
Az asszony (gyűlölettel):
Nem, soha! Hazúg!
Ne higyjetek néki, nem is volt az úgy.
Ám esett volna csak tisztes fogságba,
Nem szólnék ellene, de gyáva volt, gyáva!
Ne higyjetek néki, nem is volt az úgy.
Ám esett volna csak tisztes fogságba,
Nem szólnék ellene, de gyáva volt, gyáva!
(kitörve):
Mert lemondást szított és csüggedést hintett,
S azt mondta, a fegyver se segít már minket,
S elhányta s futott, amerre vitte lába,
Mert gyáva volt, gyáva,
S mert nem is fogoly volt, csak szökevény!
S azt mondta, a fegyver se segít már minket,
S elhányta s futott, amerre vitte lába,
Mert gyáva volt, gyáva,
S mert nem is fogoly volt, csak szökevény!
(kimerülten megtántorodik):
Jaj, nem megyek vissza házába, nem én...
Az első férj:
Ne higyjetek néki! Ó asszonyi ravaszság!
Szavak, szavak, hogy szívetek maghassák.
Szavak, szavak, hogy szívetek maghassák.
(fölháborodva):
Én, gyáva! Én, gyáva? Ó lázas, vad álom!
Ne higyjetek néki, igaz birák, papok.
Futottam?... Futottam! Hogy új csapatot,
Új harcosokat gyűjtsek a határon...
Ha szöktem volna, elárulom hazámat!
S ő tudja, hogy akkor nem illetne meg...
Ne higyjetek néki, igaz birák, papok.
Futottam?... Futottam! Hogy új csapatot,
Új harcosokat gyűjtsek a határon...
Ha szöktem volna, elárulom hazámat!
S ő tudja, hogy akkor nem illetne meg...
Az asszony (nyöszörög):
Jaj, nem hagyom el a gyermekemet...
Az első férj:
Ne higyjetek néki, boszorkányos szavának,
Mind csak kitalálta, hogy vesztemet megérje,
De higyjetek nékem, becsűletes szavamnak...
Mind csak kitalálta, hogy vesztemet megérje,
De higyjetek nékem, becsűletes szavamnak...
(a második férjhez):
Mondd, hiszed–e rólam ezt, te, második férje?
Hisz tanuim is vannak! Tanuim vannak!
Hisz tanuim is vannak! Tanuim vannak!
A második férj: (hallgat.)
A tanuk:
(előlépnek és előadják az első férj erőszakos lefegyverzésének históriáját, vitéz ellenállását az el amitákkal szemben.)
Az asszony (gépmódra):
A gyermekemet, jaj, nem hagyom...
Az első férj (gúnyosan):
Tán mondd, hogy a második férjedet!
Az asszony (mély, búgó szóval):
Őt sem.
Az első férj (felvillanva, kegyetlenül):
Hát így vagyunk? Ennyire?...
Az asszony (lehajtja a fejét, egyszerűen):
Nagyon!
Az első férj:
Nos akkor, birák, ítéljetek!
Parancsoljátok, hozzám visszatérjen!
Parancsoljátok, hozzám visszatérjen!
Az asszony (kezét kulcsolva):
Ne engedj, ne engedj, én igazi férjem...
A második férj (megszólal végre):
Mit tegyünk a Törvény szent betüje ellen?
Az asszony (felcsattan):
Ejh, elavult betü és elavult szellem!
A második férj (súgva, áhítatos törvénytisztelettel):
Szentségtörő te, eljátszod a pered,
Hammurabi törvényét ha szidni mered!
Hammurabi törvényét ha szidni mered!
Az asszony (zokog, kiáltva):
És mondom és hétszer is, ha így itél felettem,
Hogy ostoba törvény és gonosz és kegyetlen,
Ha, csak mert szerettünk, ily konokul büntet!
Hogy ostoba törvény és gonosz és kegyetlen,
Ha, csak mert szerettünk, ily konokul büntet!
A második férj:
Csillapodj, édes, a gyermekünket
Majd felnevelem...
Majd felnevelem...
Az asszony (vonagló szájjal):
És rólam lemondasz?
A második férj:
Könyörgök, az égre, ne mondd így, ne mondd azt!
A törvény parancsol, de tudod, de érzed,
A sírig szeretlek. Mondd, mit tegyek érted?
A törvény parancsol, de tudod, de érzed,
A sírig szeretlek. Mondd, mit tegyek érted?
Az asszony:
Mintsem én őhozzá... Akarnád, elváljunk?
Ha szeretsz, kivánjad inkább a halálunk!
Mondd, jönnél–e vélem, utánam jönnél–e?
Ha várnék rád drága, szerelemmel, holtan...
Ha szeretsz, kivánjad inkább a halálunk!
Mondd, jönnél–e vélem, utánam jönnél–e?
Ha várnék rád drága, szerelemmel, holtan...
A második férj: (megint hallgat.)
Az első férj (diadalmasan):
Nos, hős utódom, mennél–e véle?
Az asszony (mintha a túlvilágról jönne a hangja):
Ha várnék rád drága, szerelemmel, holtan...
(eszelősen):
Hát akkor, birák, ítéljetek felettem!
Mert eddig hazudtam, csaltam... vak voltam.
Nem igaz, nem igaz, hogy ezt szerettem,
Sohase szerettem, csak a himért bomoltam!
S mig az első ette keserű kenyerét,
Parázna hálómat őrá kivetettem...
Mert eddig hazudtam, csaltam... vak voltam.
Nem igaz, nem igaz, hogy ezt szerettem,
Sohase szerettem, csak a himért bomoltam!
S mig az első ette keserű kenyerét,
Parázna hálómat őrá kivetettem...
A második férj:
Óh asszony, asszony!
Az asszony:
Elég, elég!
Óh mert ismerem én is a Bölcs törvényét,
És most már kimondom, akármi történjék:
Im itt a férj: élt rabkenyeren.
S mi volt a bére?
Im itt a hitves: a kanért pezsdült csak a vére!
Szerelem?...
Óh mert ismerem én is a Bölcs törvényét,
És most már kimondom, akármi történjék:
Im itt a férj: élt rabkenyeren.
S mi volt a bére?
Im itt a hitves: a kanért pezsdült csak a vére!
Szerelem?...
(hörögve elomlik):
Halált a ledérre!
A második férj (szinte nyög):
Éhségtől támolygott, elájult a szegény,
Mikor asszonyul házamba vezettem én...
Mikor asszonyul házamba vezettem én...
Az első férj:
Már vissza se perlem s bár fáj, ha látom:
A halált helyettem választani készebb,
Vidd vissza magadhoz... és hagyjuk az egészet.
A halált helyettem választani készebb,
Vidd vissza magadhoz... és hagyjuk az egészet.
A második férj:
Óh köszönöm, köszönöm, felebarátom.
Az asszony (az elsőhöz):
Nem kell a kegyelmed!
(a másodikhoz):
Nem kell a szánalmad!
Gyávák! Az asszonyok így halnak, ha halnak!
Gyávák! Az asszonyok így halnak, ha halnak!
A második férj (kínlódva):
Én, gyáva?
Az asszony:
Te gyáva, te gyáva!
Mert azt akartad: inkább visszamenni
Az ő házába, mintsem halni eggyütt.
Mert azt akartad: inkább elfeledjük
Mind a gyönyört... ej, elmúlt, vége, semmi.
S mert azért asszony csak az asszony,
Hogy mikor nincs már más, akit válasszon,
És mikor nincs, akivel menjen eggyütt:
Megy egyedűl.
Megy egyedűl s könnyét a por felissza,
Megy egyedűl.
Megy egyedűl, megy messze, messze,
A házba, honnan nincsen többé vissza,
S hol por ülepszik ajtóra, reteszre,
Megy egyedűl, megy egyedűl...
Mert azt akartad: inkább visszamenni
Az ő házába, mintsem halni eggyütt.
Mert azt akartad: inkább elfeledjük
Mind a gyönyört... ej, elmúlt, vége, semmi.
S mert azért asszony csak az asszony,
Hogy mikor nincs már más, akit válasszon,
És mikor nincs, akivel menjen eggyütt:
Megy egyedűl.
Megy egyedűl s könnyét a por felissza,
Megy egyedűl.
Megy egyedűl, megy messze, messze,
A házba, honnan nincsen többé vissza,
S hol por ülepszik ajtóra, reteszre,
Megy egyedűl, megy egyedűl...
