Gellért Oszkár: Egyszer mélyebbre mártottam a tollam…
Gellért Oszkár: Egyszer mélyebbre mártottam a tollam…
Egyszer, emlékszem, mélyebbre mártottam a tollam
S a tanítóm a kezemre csapott,
Mert tintafoltos lett az irkám.
S otthon nem mertem szólni róla
S kicsentem belőle azt a lapot…
Milyen éjszaka volt, alig jött reggele!
S szendergésem könnyü hajója
Is tintatengerrel lett tele.
S a tanítóm a kezemre csapott,
Mert tintafoltos lett az irkám.
S otthon nem mertem szólni róla
S kicsentem belőle azt a lapot…
Milyen éjszaka volt, alig jött reggele!
S szendergésem könnyü hajója
Is tintatengerrel lett tele.
S aztán, emlékszem, szívem az Úrban
Sokszor mélyebben megfürösztém.
S Dávid fiáért – új keresztény –
Elhagytam egy nap Dávidot.
Apámnak fájt, korholt, szidott…
Milyen éjszaka volt, alig jött reggele!
S az Írás akkor könnyemmel lett tele.
Sokszor mélyebben megfürösztém.
S Dávid fiáért – új keresztény –
Elhagytam egy nap Dávidot.
Apámnak fájt, korholt, szidott…
Milyen éjszaka volt, alig jött reggele!
S az Írás akkor könnyemmel lett tele.
S most, húsz év után itt ülök
S irok, mert húz a papiros:
Csak egy kicsike lyuk a szív fölött
S egy nagy piros folt, nagy piros,
S jönne utánna nyugalmas, örök éjem,
Ha megbocsátná az Ő kegye!
S nem lenne többé soha reggel…
Mert tinta és könny: nem mindegy-e?
És tinta és vér: nem mindegy-e?
És minek éljen az ember, minek éljen?
S irok, mert húz a papiros:
Csak egy kicsike lyuk a szív fölött
S egy nagy piros folt, nagy piros,
S jönne utánna nyugalmas, örök éjem,
Ha megbocsátná az Ő kegye!
S nem lenne többé soha reggel…
Mert tinta és könny: nem mindegy-e?
És tinta és vér: nem mindegy-e?
És minek éljen az ember, minek éljen?
De egy kis fiú a hátam mögé lopózik,
Kezében nádpálca,
– És minek éljen az ember, minek éljen? –
Orrán mézeskalács-okuláré,
– Ha jönne végre nyugalmas, örök éjem
S ha nem lenne többé soha reggel! –
Kezében nádpálca, orrán mézeskalács-okuláré,
Piros üveggel.
S figyeli: nem mártom-é be a tollam újra mélyen.
Kezében nádpálca,
– És minek éljen az ember, minek éljen? –
Orrán mézeskalács-okuláré,
– Ha jönne végre nyugalmas, örök éjem
S ha nem lenne többé soha reggel! –
Kezében nádpálca, orrán mézeskalács-okuláré,
Piros üveggel.
S figyeli: nem mártom-é be a tollam újra mélyen.
