Szedő Mihály: Álom, virágzás
Szedő Mihály: Álom, virágzás
Atyámfia, gazdag lakomákban ingen sem osztozó,
hanem csak kopasz szőlőhegyeken mezgérel maradt fürtös szüret után
alázatos ujjad és szemed nem nyílott még meg a világító Napnak,
csupáncsak vetett árnyékát befogadni -: fakó az árnyék,
alázatos ujjad és szemed nem nyílott még meg a világító Napnak,
csupáncsak vetett árnyékát befogadni -: fakó az árnyék,
mint a város-virrasztónak nappal-nem ismert, örök éjszakája,
ki mindegyre vártál s virágjában a kert vak néki, kelyhét a liliom összevonja,
alszik a fa akkor, gyümölcseit érlelő, álmában ringatván már csak a fészkek lakóit.
ki mindegyre vártál s virágjában a kert vak néki, kelyhét a liliom összevonja,
alszik a fa akkor, gyümölcseit érlelő, álmában ringatván már csak a fészkek lakóit.
Nem vigadozhat az ifjak vitéz játékai láttán s a kapukban ülő
vének foghíjas, szelíd fecsegése nem hat füléhez,
huzamos léptei konganak egykedvűen a kőfalak ormán.
vének foghíjas, szelíd fecsegése nem hat füléhez,
huzamos léptei konganak egykedvűen a kőfalak ormán.
Ottan-ottan a holdnak valamely kóros szerelmese tél-túl kószál,
vagy egy gonosz-szándékú búvó-zugolyából lapulva el-kioson,
mígnem kakasszóra, őrváltáskor, mint a kísértet, pillát hajt a győztes Nap előtt, maga-megvonván.
Mikor szemed föltárul, egyszer csak meglátod mátkádat a verőfényes mezőn
s a hangtalan, teljes virágzást szűzlő szemében,
benne a napsugárnak száz hímporos méhe pihegvén.
vagy egy gonosz-szándékú búvó-zugolyából lapulva el-kioson,
mígnem kakasszóra, őrváltáskor, mint a kísértet, pillát hajt a győztes Nap előtt, maga-megvonván.
Mikor szemed föltárul, egyszer csak meglátod mátkádat a verőfényes mezőn
s a hangtalan, teljes virágzást szűzlő szemében,
benne a napsugárnak száz hímporos méhe pihegvén.
S egy szemfordulásból megpillantod a völgyben a tündöklő tábort
juhok nyája közt elnyújtózni, a békét
tábort a delelő világban -: Mily szépek Jákob a te sátraid!
juhok nyája közt elnyújtózni, a békét
tábort a delelő világban -: Mily szépek Jákob a te sátraid!
