Sárközy György: Egy isteni torzóhoz
Sárközy György: Egy isteni torzóhoz
Istennő voltál egykor, néma, magányos, templomod márvány oszlopai a mai,
Között legszebb oszlopként élted a régi időt, amikor még
Égnek emelt karral imádott a szép görög ifjú, nem térdreborulva, mint
Ott álltál a síma talapzaton, sárgás kőbe faragva,
Orcádon csöndes nagyság ült, a ruhádnak ráncain fönséges egyszerűség
S tágranyitott szemeid sok századon át álmodva merengtek
A kőfalakon túl, hol besütött aranyosan a hellaszi felhőtlen, derüs ég.
Között legszebb oszlopként élted a régi időt, amikor még
Égnek emelt karral imádott a szép görög ifjú, nem térdreborulva, mint
Ott álltál a síma talapzaton, sárgás kőbe faragva,
Orcádon csöndes nagyság ült, a ruhádnak ráncain fönséges egyszerűség
S tágranyitott szemeid sok századon át álmodva merengtek
A kőfalakon túl, hol besütött aranyosan a hellaszi felhőtlen, derüs ég.
Aztán barbár fegyverek és az idő barbár buzogánya a fénylő oszlopokat napokat
Széttörték s mint harcban esett királyok, levert koronával
S roppant derékkal hevertek előtted az egykori társak, akik között a dicső
Töltötted boldog márványmosolyoddal s fagyos méze nem olvadt
Szépívű ajakadnak s nem buggyant a méla ökörszemeknek könnye elő,
Mikor annyi halottnak özvegye, égi királynő, magad is lezuhantál
A romlott kövek közé és romjaidat sötét ölére fogadta a kőtemető.
Széttörték s mint harcban esett királyok, levert koronával
S roppant derékkal hevertek előtted az egykori társak, akik között a dicső
Töltötted boldog márványmosolyoddal s fagyos méze nem olvadt
Szépívű ajakadnak s nem buggyant a méla ökörszemeknek könnye elő,
Mikor annyi halottnak özvegye, égi királynő, magad is lezuhantál
A romlott kövek közé és romjaidat sötét ölére fogadta a kőtemető.
De nem halandó mása voltál, noha emberi kéz vésője csiszolt, faragott,
S födhetett ezer év pora és ezer év füve nőhetett ki fölötted,
Romolva is éltél és tört tagjaid nem voltak hitvány márványdarabok, -
A kései kor csákánya elé eleven, kéjes ragyogással
Tárult isteni tested, amelyre mint reggeli köd tapadott csak a lenge ruha,
Fej és kar nélkül is babonázott még maradék szépséged
S új templomod lett hitetlen időknek pogány kinccsel teli múzeuma.
S födhetett ezer év pora és ezer év füve nőhetett ki fölötted,
Romolva is éltél és tört tagjaid nem voltak hitvány márványdarabok, -
A kései kor csákánya elé eleven, kéjes ragyogással
Tárult isteni tested, amelyre mint reggeli köd tapadott csak a lenge ruha,
Fej és kar nélkül is babonázott még maradék szépséged
S új templomod lett hitetlen időknek pogány kinccsel teli múzeuma.
Sok omladék, kusza lim-lom közt tán únva bolyong a közömbös látogató,
De ahol te állsz fájdalmas nyugalommal, döbbenve akad meg
Útjában s amíg elnéz, hittel érzi szivét terhesnek a tátogató,
Mert nemcsak egészben voltál isteni, minden ránca ruhádnak
S szép kebeled legkisebb árka vagy dombja is az, ami teljes, ép alakod,
S ha elomolsz ezer szilánkra, benne leszel egészen mind az ezerben:
Izzó ősnap a tested, melyben a csillagok szertegomolygó ősnépe lakott.
De ahol te állsz fájdalmas nyugalommal, döbbenve akad meg
Útjában s amíg elnéz, hittel érzi szivét terhesnek a tátogató,
Mert nemcsak egészben voltál isteni, minden ránca ruhádnak
S szép kebeled legkisebb árka vagy dombja is az, ami teljes, ép alakod,
S ha elomolsz ezer szilánkra, benne leszel egészen mind az ezerben:
Izzó ősnap a tested, melyben a csillagok szertegomolygó ősnépe lakott.
