Szabó Lőrinc: Élet zenéjét, ritmusok életét!
Szabó Lőrinc: Élet zenéjét, ritmusok életét!
Zenét, zenét akarok, Testvérem! A tenger élet ritmusát, eleven véred
piros ütemét!
Nem versek csinált muzsikáját, szabályosan billegő jambusokat, útált
émelygést, tengeri betegséget:
élet zenéjét, ritmusok életét!
piros ütemét!
Nem versek csinált muzsikáját, szabályosan billegő jambusokat, útált
émelygést, tengeri betegséget:
élet zenéjét, ritmusok életét!
Tán hangszereket is, zsúfolt termek vonagló hintázását, hol szédül a szív
és szédül az agy és elismerő taps lesz a részeg bűvöletből,
vagy nyílt terraszokon hajlongó cigányzenét, míg alattunk zúgva nyargal
a városi villanyos,
tán hangversenyeket, Wagner pergőtüzeit, csattogó cintányérokat és katona-
bandát is, - de még inkább a magányos holdfényben úszó
romantikus hegedűszót:
életet! életet!
Vagy erdei lombsusogást, virágok hangtalan orgiáit, juhnyájak záporozó
topogását, méhdöngést, falusi verandán lármás verebek és rigók
reggeli kardalát:
életet! életet!
Mézes dobolást, mit a porhanyó barázda szivén ver a tavaszi permeteg,
fehér hajnalkák égnek forduló pici trombitáit, tücsökcirpelést,
hangtalan tündéri zenét, rétek zenéjét: millió láthatatlan hang-
szer egybefonódó,
örvénylő, kusza, ringató, puha, harmatos, álmos, napsugaras selyem mu-
zsikáját,
vagy szirtről-szirtre ugráló patakok ezüstmoraját, beszélgető éjszakai csil-
lagokat, távol harangszót és kocsizörgést fenyvesi gerle búgó
szerelmét, hazatérő vagy induló kanász egyhangú tülkölését:
életet! életet!
Vagy habzó fellegek elsuhogását, hullámok anda ütemét, amint fáradha-
tatlanul kergetik egymást az Idő parttalan partjai felé, lemerülő
és felbukó evezők dalát,
vagy az útrakész hajó háromszoros üdvriadását, amikor csenget és orrát
a vízbe merítve megindítja sustorgó lapátjait,
vagy vidéki állomáson az alagútból előugró gyorsvonat elnyújtott diadal-
füttyét, amely surranva szalad a sinek fölött, mint a kilőtt nyíl, -
de életet! életet! életet!
és szédül az agy és elismerő taps lesz a részeg bűvöletből,
vagy nyílt terraszokon hajlongó cigányzenét, míg alattunk zúgva nyargal
a városi villanyos,
tán hangversenyeket, Wagner pergőtüzeit, csattogó cintányérokat és katona-
bandát is, - de még inkább a magányos holdfényben úszó
romantikus hegedűszót:
életet! életet!
Vagy erdei lombsusogást, virágok hangtalan orgiáit, juhnyájak záporozó
topogását, méhdöngést, falusi verandán lármás verebek és rigók
reggeli kardalát:
életet! életet!
Mézes dobolást, mit a porhanyó barázda szivén ver a tavaszi permeteg,
fehér hajnalkák égnek forduló pici trombitáit, tücsökcirpelést,
hangtalan tündéri zenét, rétek zenéjét: millió láthatatlan hang-
szer egybefonódó,
örvénylő, kusza, ringató, puha, harmatos, álmos, napsugaras selyem mu-
zsikáját,
vagy szirtről-szirtre ugráló patakok ezüstmoraját, beszélgető éjszakai csil-
lagokat, távol harangszót és kocsizörgést fenyvesi gerle búgó
szerelmét, hazatérő vagy induló kanász egyhangú tülkölését:
életet! életet!
Vagy habzó fellegek elsuhogását, hullámok anda ütemét, amint fáradha-
tatlanul kergetik egymást az Idő parttalan partjai felé, lemerülő
és felbukó evezők dalát,
vagy az útrakész hajó háromszoros üdvriadását, amikor csenget és orrát
a vízbe merítve megindítja sustorgó lapátjait,
vagy vidéki állomáson az alagútból előugró gyorsvonat elnyújtott diadal-
füttyét, amely surranva szalad a sinek fölött, mint a kilőtt nyíl, -
de életet! életet! életet!
És ha beteg vagy, szomorú vagy dühös és megbántottak: torkodban
a bor bugyborgó dalait,
akár a szelek himnuszait, autószirénát, ordító viharokat, ha akarod: menny-
dörgést és villámsuhogást,
félelmesen ropogó jéghegyeket, gépházakban egymásnak rugaszkodó vas-
szörnyek alattomos és fekete dübörgését,
lihegő városokat, háborút, a lázadás vörös rakétáit, aknák iszonyú rob-
banását,
de életet! ÉLETET! -: ne nyivákoló és zörgő hangszerek gondűző
kellemességét, hanem rugalmas izmokat, a vér pezsdülését,
eleven élet zsongó ütemét:
a bor bugyborgó dalait,
akár a szelek himnuszait, autószirénát, ordító viharokat, ha akarod: menny-
dörgést és villámsuhogást,
félelmesen ropogó jéghegyeket, gépházakban egymásnak rugaszkodó vas-
szörnyek alattomos és fekete dübörgését,
lihegő városokat, háborút, a lázadás vörös rakétáit, aknák iszonyú rob-
banását,
de életet! ÉLETET! -: ne nyivákoló és zörgő hangszerek gondűző
kellemességét, hanem rugalmas izmokat, a vér pezsdülését,
eleven élet zsongó ütemét:
élet zenéjét, ritmusok életét!
Élet-zenét, mely - mint a tánc ott alszik a lányok meztelen tagjaiban
és ha felébred, betölti szemünket a test langyos hullámaival -:
titkos istenként alszik a borzas erdőkben, hegyek közt, szobádban, vagy
az álmatlan tengerek aranytükrein,
titkos istenként alszik: hangok mágnese és lelkek visszhangja a lelke,
titkos istenként rejtőzik előled, és néha csak kedvesed szíve, halk dobogás,
vagy a felriadó madarak rebbenése árulja el, hogy ő is veled van…
és ha felébred, betölti szemünket a test langyos hullámaival -:
titkos istenként alszik a borzas erdőkben, hegyek közt, szobádban, vagy
az álmatlan tengerek aranytükrein,
titkos istenként alszik: hangok mágnese és lelkek visszhangja a lelke,
titkos istenként rejtőzik előled, és néha csak kedvesed szíve, halk dobogás,
vagy a felriadó madarak rebbenése árulja el, hogy ő is veled van…
