KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: KÉT VERS • («A bús férfi panaszai.»)
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: KÉT VERS •
(«A bús férfi panaszai.»)
(«A bús férfi panaszai.»)
Nem félek a haláltól, mert tudom mi.
Olyan, akár a többi földi holmi.
Nem nagyszerű hullás, mint egykoron,
Csak por és por és por, az én porom.
Olyan, akár a többi földi holmi.
Nem nagyszerű hullás, mint egykoron,
Csak por és por és por, az én porom.
Most már te vagy az én félelmem, élet.
Édes fiam, mivel int a szavad,
Hogy itt maradjak jó soká te véled
És a halállal szólnom nem szabad,
Csupán tusázni, foggal és körömmel
És támogatni mindig a karod.
Megkeserülten, elvásott örömmel
Őrjöngve élni, élni akarok.
Édes fiam, mivel int a szavad,
Hogy itt maradjak jó soká te véled
És a halállal szólnom nem szabad,
Csupán tusázni, foggal és körömmel
És támogatni mindig a karod.
Megkeserülten, elvásott örömmel
Őrjöngve élni, élni akarok.
Mert az árvának szomorú a sorsa.
A téli délbe, piszkos abroszán
Búsan gurul el asztalán a morzsa
És vérszegény kisarca halovány.
Vár a sarokba s felsóhajt aléltan,
Ingecskéjében nyiszlett a nyaka,
Benn a gyerekszobába régi kép van,
Törött keretben a halott apa,
Ki látta őt hajdanta, kiskorába
És nézi pusztulását hidegen,
Hogy ültetik hátrább az iskolába
És símogatja a sok idegen.
Jön egy rokon, cukrot hoz néki olykor,
Vagy egy ajándékkönyvet odatesz.
De elfelejtik. Ő kiáll a sorból
És azt se tudják később, hova lesz.
Jaj az árváknak. A lányt leszakasztják
Zsíros zsiványok s nincs előtte út.
És a hétéves férfi-kisfiút
Irtózatos pribékek felakasztják.
A téli délbe, piszkos abroszán
Búsan gurul el asztalán a morzsa
És vérszegény kisarca halovány.
Vár a sarokba s felsóhajt aléltan,
Ingecskéjében nyiszlett a nyaka,
Benn a gyerekszobába régi kép van,
Törött keretben a halott apa,
Ki látta őt hajdanta, kiskorába
És nézi pusztulását hidegen,
Hogy ültetik hátrább az iskolába
És símogatja a sok idegen.
Jön egy rokon, cukrot hoz néki olykor,
Vagy egy ajándékkönyvet odatesz.
De elfelejtik. Ő kiáll a sorból
És azt se tudják később, hova lesz.
Jaj az árváknak. A lányt leszakasztják
Zsíros zsiványok s nincs előtte út.
És a hétéves férfi-kisfiút
Irtózatos pribékek felakasztják.
*
Hattyú kutyám.
Ülj itt s vigyázz a házra,
Te farkasok szelíd, fehér fia.
Ős embergyűlölő, kinek a léptünk
Álmatlan, éber neuraszténia.
Ne engedd, hogy istentelen lerontsák,
Mit szívből, agyból raggatott e kéz.
Hadd álmodozzon pár évig a gazdád
A körbe, mely szűk és bezárt egész.
Kik messze vannak tőlem és igémtől,
Ne jőjjenek át soha a falon.
Ott túl ugyis az utca van, az utca,
Rokontalan szívemnek borzalom.
Állj a határnál, hűen, régi jelkép,
Igaztalan világban az igaz.
Tiltó szoborként nyúlj el a küszöbre,
Fajtám őrzője, bölcs, magyar kuvasz.
Te farkasok szelíd, fehér fia.
Ős embergyűlölő, kinek a léptünk
Álmatlan, éber neuraszténia.
Ne engedd, hogy istentelen lerontsák,
Mit szívből, agyból raggatott e kéz.
Hadd álmodozzon pár évig a gazdád
A körbe, mely szűk és bezárt egész.
Kik messze vannak tőlem és igémtől,
Ne jőjjenek át soha a falon.
Ott túl ugyis az utca van, az utca,
Rokontalan szívemnek borzalom.
Állj a határnál, hűen, régi jelkép,
Igaztalan világban az igaz.
Tiltó szoborként nyúlj el a küszöbre,
Fajtám őrzője, bölcs, magyar kuvasz.
Most jőjj ide.
Leckét adok tenéked.
Nyisd rám ködös, rövidlátó szemed,
Amelybe jóság és örök gyanú van.
Őrizd a csöndet mindenek felett.
Mard el veszetten, aki megzavarja
S a semmiségről fájón zakatol,
Mert én reám még hosszú-hosszú út vár
S munkás kezembe hittel jár a toll
Aztán ne haragudj a koldúsokra,
Kik bámulják, szegények, a kaput
És a holdfényben állanak soványan,
Hiszen azoknak annyi a bajuk.
Inkább figyeld talán az irodalmat
S ha erre jár nehány sunyi utas
És meghallod, hogy engemet ugatnak,
Légy szíves és reájuk te ugass.
Nyisd rám ködös, rövidlátó szemed,
Amelybe jóság és örök gyanú van.
Őrizd a csöndet mindenek felett.
Mard el veszetten, aki megzavarja
S a semmiségről fájón zakatol,
Mert én reám még hosszú-hosszú út vár
S munkás kezembe hittel jár a toll
Aztán ne haragudj a koldúsokra,
Kik bámulják, szegények, a kaput
És a holdfényben állanak soványan,
Hiszen azoknak annyi a bajuk.
Inkább figyeld talán az irodalmat
S ha erre jár nehány sunyi utas
És meghallod, hogy engemet ugatnak,
Légy szíves és reájuk te ugass.
