I.
I.
Fernand Crommelynck-nek hívják a belga drámaírót, ki 1922-ben háromfelvonásos színdarabot írt ezen a címen: «Le cocu magnifique». A címet talán így adjuk vissza némiképp: «A felszarvazott Adonis». Jelzete: «farce». Tehát írjuk mi is: «bohózat».
Ezt a drámát ismertetem itt, mert néztem szerint évtizedek óta nem termett különb. Írója a lehetetlent kísérli meg. Szeme, keze csalhatatlan. Lélektani mondanivalója pontos. Azon a területen, hol a legnagyobbak is visszatorpantak, kényelemből, gyengeségből vagy álszeméremből, ő mint vakmerő északsarki utazó megy előre és új fokokat foglal el. Eszközei egyszerűek, a valóságon alapulnak, ezért újak. Alakjai egytől-egyig élnek. Módszere az, hogy a lelki történéseket kivetíti szemünk elé, a színpadra, kézzelfoghatóvá, érzékletessé teszi, mint költő. Szóval expresszionista, a szó nemes értelmében. Párbeszédeiben olyan fuldokló bensőség és ijedelmes közelsége van az igazságnak, melyre eddig gondolni sem mertek. Röviden: alkotó lángelme.
Feladatom ezúttal majdnem könnyű. Pontról pontra követhetem a cselekményt és «elmesélem tartalmát», nem félve attól, hogy az önmagában tökéletes váz, megfosztva díszétől, elveszti varázsát.
