Fóthy János: A magányossághoz
Fóthy János: A magányossághoz
Osvát Ernőnek.
Másnak a Béke szigete vagy és áldott
Menedéke, ó Magány,
Ki hangos kínját zsibbadt csöndre váltod,
Ringatva szelíd öleden.
Másnak az álom édes ízeit hinted
Vagy örömét a Csöndnek,
S a titkos órán forrón meglegyinted
A Művész hűvös homlokát.
A magába szállás, a jóság, a könnyek
Felbuzgó mélye te vagy
S fagyát te oldod fáradt, bús közönynek,
Idézve tündér vágyakat.
Szép istenasszony komoly, hűs márvány keble,
Hová hajolni: balzsam,
Tajtékzó tenger sima csendes öble,
Hol megpihennek a hajók.
Másnak az Élet száz réve vagy és áldott
Menedéke, ó Magány,
- - Csak nékem Szörny, ki karmai szívembe mártod
S a téboly mered rám szemedből.
Menedéke, ó Magány,
Ki hangos kínját zsibbadt csöndre váltod,
Ringatva szelíd öleden.
Másnak az álom édes ízeit hinted
Vagy örömét a Csöndnek,
S a titkos órán forrón meglegyinted
A Művész hűvös homlokát.
A magába szállás, a jóság, a könnyek
Felbuzgó mélye te vagy
S fagyát te oldod fáradt, bús közönynek,
Idézve tündér vágyakat.
Szép istenasszony komoly, hűs márvány keble,
Hová hajolni: balzsam,
Tajtékzó tenger sima csendes öble,
Hol megpihennek a hajók.
Másnak az Élet száz réve vagy és áldott
Menedéke, ó Magány,
- - Csak nékem Szörny, ki karmai szívembe mártod
S a téboly mered rám szemedből.
