Réti Ödön: A Vilmos császár-úton
Réti Ödön: A Vilmos császár-úton
A Fasoron mentünk a villamoson. A Vilmos Császár-úton leszálltunk, ő balra ment, én jobbra. Velünk együtt leszállt egy úriember, megböki a vállamat. – Jó napot! Ki volt az a pap, akivel beszélgetett?
Ránézek, látom, hogy egy régi, vidéki ismerősöm.
– Az a pap Osvát Ernő, a Nyugat szerkesztője.
Kinyitotta a szemét. – Osvát? Ismerem.
Visszafordult s utána nézett, én is megfordultam, pár pillanatig még láttuk fekete ruhás, komoly alakját.
– Akkor mégis pap – szólt az emberem, – a magyar irodalom felkent papja, apostol – tette hozzá s szemével a szemembe intett.
– Nem apostol – feleltem, – az apostolok: akik köréje sereglettek – s felsoroltam egy csomó nevet, a nyugat munkatársait, azt hiszem hirtelenjében tízen kettőnek a neve jutott eszembe.
Az emberem mosolygott. – Szép dolog, de nem szeretnék a bőrükben lenni az apostolokat ütni szokták s olajba főzni, rá sem merek gondolni, mi vár szegény Osvátra?
