Komjáthy Aladár: Éjszaka
Komjáthy Aladár: Éjszaka
Fényes volt az égnek arca
minden báját kitakarta,
mint az alvó lányka
úgy fürdött a föld a fényben,
az isteni békességben,
szinte kapott szárnyra.
minden báját kitakarta,
mint az alvó lányka
úgy fürdött a föld a fényben,
az isteni békességben,
szinte kapott szárnyra.
Halgatott az erdő, berek,
álmothozó halk szenderek
hulltak le a holdból,
csak egy madár az egyik fán
csapott kis neszt. Megijedt tán
valami koboldtól.
álmothozó halk szenderek
hulltak le a holdból,
csak egy madár az egyik fán
csapott kis neszt. Megijedt tán
valami koboldtól.
Hát amott az erdőaljban
szép-titokban, csöndes-halkan,
mit csinál ott két fa?
Megkapaszkodva a szélnek
szárnyába, csókot cserélnek,
gondolják: sötét van!
szép-titokban, csöndes-halkan,
mit csinál ott két fa?
Megkapaszkodva a szélnek
szárnyába, csókot cserélnek,
gondolják: sötét van!
Ilyen kor a mező, patak
elnyujtózik a hallgatag
fények takaróján,
csillag fürdik a vizében,
megmossa arcát az éjben
tükör villanóján.
elnyujtózik a hallgatag
fények takaróján,
csillag fürdik a vizében,
megmossa arcát az éjben
tükör villanóján.
Ez a pompás, nagy nyugalom,
ezüst zápor, hűs fuvalom,
gyógyít minden kórból,
a világ oly csöndben piheg,
álmodnak békélt szivek
szeretetről, jóról.
ezüst zápor, hűs fuvalom,
gyógyít minden kórból,
a világ oly csöndben piheg,
álmodnak békélt szivek
szeretetről, jóról.
Istenem, ha így lehetne,
mindég csönd és béke vetne
takarót a földre,
azt a sok bajt, gonoszságot,
szívemésztő hitványságot
felednénk örökre.
mindég csönd és béke vetne
takarót a földre,
azt a sok bajt, gonoszságot,
szívemésztő hitványságot
felednénk örökre.
De mint harci, bősz paripák,
fúj és liheg ez a világ
a nappal megjöttén,
"öljed gyerek az apádat,
ne kíméljed az anyádat":
süvölt az örök Tél.
fúj és liheg ez a világ
a nappal megjöttén,
"öljed gyerek az apádat,
ne kíméljed az anyádat":
süvölt az örök Tél.
Hej! Szomorú bánat, ború,
szőrköntös, töviskoszorú,
meddig viseljünk még?
Ne engdedd, hogy tönkre menjünk,
isteni törvényt feledjünk:
könyörülj rajtunk, Ég!
szőrköntös, töviskoszorú,
meddig viseljünk még?
Ne engdedd, hogy tönkre menjünk,
isteni törvényt feledjünk:
könyörülj rajtunk, Ég!
Mert ha te nem könyörülsz, hát
megácsolja a keresztfát
a sok gonosz ember,
még éjjel sem lesz békesség,
csillagoktól beszédes ég,
csak könny, mint a tenger.
megácsolja a keresztfát
a sok gonosz ember,
még éjjel sem lesz békesség,
csillagoktól beszédes ég,
csak könny, mint a tenger.
Ki önt majd ez a nagy tenger,
megfagy a szív, mint november
havában a tócsa,
forró könnytől fagy meg a szív,
nem volt ez még sohasem így
világkezdet óta.
megfagy a szív, mint november
havában a tócsa,
forró könnytől fagy meg a szív,
nem volt ez még sohasem így
világkezdet óta.
Ezért küldd le minden dalod,
amikkel csak vigasztalod
a vándort, te Jóság,
a szeretet legyen az úr,
lángoljon, mint örök, az úr
legnagyobb valóság.
amikkel csak vigasztalod
a vándort, te Jóság,
a szeretet legyen az úr,
lángoljon, mint örök, az úr
legnagyobb valóság.
