Szalai Imre: Hegytetőn
most mindenestül itt vagy: az enyém, -
rezgő levél a lombos jegenyén.
Járatlan út koplaló kövein
lábam alatt gördűl a meredek.
Jövő élet fája, lombok, levelek!
Uj világ a célnál, hegy magasán,
igy, összeomoltan teveled.
A testem tüz, a szemem ragyog,
körülnézek és - egyedül vagyok.
hová a multam útja elvezet, -
szegény bohóc: a csörgőm elveszett.
de minden vágyak minden eredője
hozzám vezet. - És várok, várok, várok.
Fergeteg daccal, egyedülvalón
állok a szélben. A hajam lobog.
A szemem mélység. A szivem pokol.