Strém István: Új tavasz
Strém István: Új tavasz
Sebeim vére festve volt - nem festve színed, hajnalég!
Könnyek zsonglőr voltam én - a szél az súgja: "Már elég!"
Szeretet! Jóság! - a mezőn ma drága fényre gyúl a lég.
Könnyek zsonglőr voltam én - a szél az súgja: "Már elég!"
Szeretet! Jóság! - a mezőn ma drága fényre gyúl a lég.
Ma villámmal birkózom én mezitelenül a hűs mezőn,
szarvasbikák agancsait cibálom pajzán vakmerőn.
Te karcsú nyírfa, hálj velem! Légy büszke, hószín szeretőm!
szarvasbikák agancsait cibálom pajzán vakmerőn.
Te karcsú nyírfa, hálj velem! Légy büszke, hószín szeretőm!
Hozzád tapadván, arcomon lüktetve ifjú tested él,
megsúgja titkát: Egy nagy Úr csókján remeg minden levél,
s mint napsugár az ágadon oly szűz erembe még a vér.
megsúgja titkát: Egy nagy Úr csókján remeg minden levél,
s mint napsugár az ágadon oly szűz erembe még a vér.
Tenyeremen forog a Föld s 2X2:4, trallala!
Amerre forró csókom ér, ezer virág fesel ki ma.
A zengő csermely millió lányszemtől fényes és lila.
Amerre forró csókom ér, ezer virág fesel ki ma.
A zengő csermely millió lányszemtől fényes és lila.
Mert várban éltem eddig én - le most a felvonó hidat,
eladni kérdőjeleim` egy bimbóér` legyen szabad,
az őzikék szűk homlokán kis koronák ragyogjanak!
eladni kérdőjeleim` egy bimbóér` legyen szabad,
az őzikék szűk homlokán kis koronák ragyogjanak!
Midőn a borjú azt mondá: "Bú-bú…", ez olyan furcsa volt:
A végtelenbe látva telt szívem új bölcsődalt dúdolt
mint áldott, fiatal anya, ha gyermekére süt a hold.
A végtelenbe látva telt szívem új bölcsődalt dúdolt
mint áldott, fiatal anya, ha gyermekére süt a hold.
