Marconnay Tibor: Őszi lázak látomása
Marconnay Tibor: Őszi lázak látomása
Büszkén, és mintha bilincsekre vágyna
vetetted hátra fejed és fürtjeid,
akkor lehullt a földre szürke fátyla
s az őszi aranylomb.
vetetted hátra fejed és fürtjeid,
akkor lehullt a földre szürke fátyla
s az őszi aranylomb.
Aztán halántékra omlattad ujra,
szagos fürtök tévesztő rengetegjét
s mintegy zászlók árnyában elborulva
törtünk egymásra vadul.
szagos fürtök tévesztő rengetegjét
s mintegy zászlók árnyában elborulva
törtünk egymásra vadul.
Vágyunk ormán lobogsz. S hogy lezuhanjon
hajszálaiddal övezett szerelmünk,
alszik karizmom, ájult-vad a hangom:
nyügöz mély földi dübörgés.
hajszálaiddal övezett szerelmünk,
alszik karizmom, ájult-vad a hangom:
nyügöz mély földi dübörgés.
Hajdani nimfák meg fürge, vidám
faunok körtáncába reszket a föld ma,
harsan a bronz, de búg a sirám
keserű, régi sipokból.
faunok körtáncába reszket a föld ma,
harsan a bronz, de búg a sirám
keserű, régi sipokból.
S az elmulás fájdalma most csikarja
szivünkből a legégőbb vágyakat,
miket csókolni nincs embernek ajka
úgy se, ha űzi kisértet!
szivünkből a legégőbb vágyakat,
miket csókolni nincs embernek ajka
úgy se, ha űzi kisértet!
Ne is idézzük hát a múltak árnyát
talajtalan, megroppant üdvöt, átkot,
bús lelkünket menny és pokol bezárják:
idők lakatja, liderce.
talajtalan, megroppant üdvöt, átkot,
bús lelkünket menny és pokol bezárják:
idők lakatja, liderce.
De Szabadság-illat száll dúlt hajadból,
a méla perc szikrája szítva száll,
mely minden vért szilaj, nyers lázra hangol
meztelen ég alatt!
a méla perc szikrája szítva száll,
mely minden vért szilaj, nyers lázra hangol
meztelen ég alatt!
S holnap vak szerelmünkön pilla pattan
és Mederbe talál az indulat
mikor felhőket ringató patakban
eltünt az aranylomb.
és Mederbe talál az indulat
mikor felhőket ringató patakban
eltünt az aranylomb.
