Török Sophie: Történet Donna Ginevráról

Full text search

Török Sophie: Történet Donna Ginevráról
miképp esett szerelembe egy fráterrel, hogyan szállta meg az ördög s hogy jutott messer Capretta két gyerekhez, melyek közül egyik sem az övé
Messer Capretta gyöngéden emelte tenyerére a kis liliomos ékszert s odatartotta a műhely ajtaján beömlő fénynek:
– Hitemre mondom, ilyen szép ékszert még nem viseltek Firenzében! Ma este elviszem hercegünk nejéhez, – vajon hány arany scudót fizet érte?
Paoló gúnyosan mosolygott s újra szájához illesztette a fújtatót, hogy a két rőf magas, domborművekkel cifrázott ezüstkancsó fülét megforrassza a lihegő faszén fölött.
Paoló első segéd volt Ascanio Capretta ötvösmester műhelyében, szemöldökig fésült sima barna haja alatt mandulavágású, hűséges szemek lobogtak – s a mester könnyelmű szép feleségét szerette! De donna Ginevra elhagyta őt egy sápkóros csuhásért s azóta Paoló forrt a dühtől és bosszútól.
Vörösen izzott a parázs a fujtató alatt s felvillanó fényénél szikrát vertek a műhely nagy tölgyfaasztalán fölhalmozott drágakövek, agát, karniol, zöld kalcedon, onyx és lapis lazuli hevert ott nagy csomóban s a hosszú állvány roskadt a drága, ékes gyertyatartók, tőrök és kelyhek pompázó súlya alatt.
A Ponte Vecchio fedett árkádjai közt bújt meg a sokkincsű műhely és messer Capretta szívesen ácsorgott a boltajtóban, hogy a hídon átsétáló előkelő firenzeieknek eldicsekedhessen híres művészetével. Büszkén emlegette Piero Medicit s Cornaro bíborost, akik minduntalan megrendeltek nála valamit, aranykelyhet, pecsétnyomót, nagyon szép domborműves cifrázásokkal, de ez semmi. Múltkor maga a pápa üzent érte, mert a tiaráját újra akarja foglaltatni, meg a pluvialéjára új csatot kíván és messer Capretta művészete és becsületessége már a pápai udvarban is híres. Szívesen mutogatta a heverő kincseket s a fejedelmi ékszerek fénye gyakran becsalta a kis boltba a kocsikázó firenzei szépségeket, akik pihegve illesztették aranycsipkékből kivillanó keblükre a hercegnő gyémántos násfáját.
Francesco del Nero, a kalendáriumkészítő, lépett most be az alacsony boltajtón, prémes süveggel, köpenye alól hetykén mutogatva smaragdos tőrét.
– Hé, Ascanio! Kész-e már a kegyelmes püspök úr csóktáblája?
– Majd ha itt lesz a hozzávaló arany! Arany nélkül még a Szűz Máriának se készítek semmit! – hetvenkedett messer Capretta.
– Ne járjon a szád? Kész van vagy nincs kész?
– Nincs hát! Majd ha aranyat kapok…
Hát akkor add ide, úgy ahogy van, majd becsületesebb ember fejezi be! De sürgős ám! Ha rögtön elő nem adod, alabárdosokkal kísértetlek be a Signoriára!
Messer Capretta gyorsan felkapott kezeügyéből egy márványkazettát, mely a Panteon kapuja előtt levő porfírkoporsó mintájára készült, hogy fejbevágja vele a szemtelen naptárcsinálót, de a hídon támadt hirtelen zajra letette a dobozt s mindannyian kiszaladtak megnézni, mi történt?
Két nemes ifjú civódott meztelen karddal kezében, az egyik már néhány súlyos sebet is kapott. Hamarosan csődület támadt és sokan a sebesült pártjára állva kövekkel kezdték hajigálni a támadót.
Messer Capretta a győztes ifjúban egy rokonát ismerte fel és sietve fúrta át magát a tömegen, hogy segítségére legyen. Azonban kard és barátok nélkül lévén, hamar belátta, hogy nem bír a túlerővel, ezért odakiáltotta az ifjúnak, hogy vonuljon el tisztességgel, mert amit tett, az már elegendő. De ekkor egy téglákkal megrakott szamár nekiütődött a hadonászó ötvösmester oldalának, aki erre olyan hasrágást kapott, hogy nyögdécselve kapkodott gyomrához. A tömegből néhányan vihogni kezdtek – messer Capretta megfordult s egy vigyorgó arcra néhány ökölcsapást mért, de úgy, hogy a gúnyos ifjú véresen terült el a kövezeten.
– Így kell elbánni ilyen gyáva latrokkal! – kiabált az ötvös.
De az eszméletlen ifjú barátai nem hagyták annyiban a dolgot, s fenyegető öklökkel akarták megtorolni a sérelmet, mire Capretta kirántotta kését s dühöngve villogtatta:
– Ha valamelyiktek ide mer lépni, akkor a másik gyóntatóért fusson, mert Istenemre, orvosnak nem marad itt tennivalója!
A tömeg erre tényleg ritkulni kezdett s morogva, szitkozódva oszlott el. Capretta még hallotta, hogy a Nyolcak tanácsával fenyegetőznek.
– Gazfickó! Ocsmányképű szamár! – ordított vissza és sötétvörös arccal csörtetett be műhelyébe, az útjába került kis inast úgy felrúgva, hogy a gyerek bömbölve bukfencezett keresztül a háromlábú széken.
Bizony, tele volt bajjal az élet s Capretta mester lehűlve találgatta, hány scudó bírságra ítélik majd el a mai verekedésért. Legutóbb még könnyen szabadult a Nyolcaktól, csak négy véka lisztet kellett beszolgáltatnia a delle Murate kolostor számára – igaz, hogy akkor csak egy sárga 0-t viselő zsidónak szurkálta meg a lábaszárát…
– Polgár volt az a szájhős, vagy nemes? Mit gondolsz Paoló – messer Capretta idegesen csapkodott finom kis kalapácsával a forró szurokba nyomott ezüstlapra, szent Ambrus képe volt rávésve, amint korbáccsal kergeti az áriánusokat.
– Mit avatkozik mindig más dolgába! Donna Ginevra nem sokat ad a hősködésre, jobb szeretné, ha inkább templomba járna! – Paoló arcán gúnyos mosoly villant.
– Hallgass te fattyú! – talán asszonyi lotyogással törődjek! Megkapja azt a szép ezüst chiavacuorét, amire úgy áhítozik, azután kész! Hanem a Nyolcak!
Paoló Ginevra buggyantívű gyönyörű hűtlen szájára gondolt, s oly erővel fújt a tűzre, hogy a szelíd parázson magasra lobbant fel egy vészes, kék lángocska.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi