Andersen György: Önarckép
Gyöngéd és halvány homlok,
Mely ráncoktól még ment maradt,
Rajt csak pár bánatnyomdok.
Megszakadnak az orrnál,
Alattok árnyékolt ivek,
Miket a pilla formál.
Szemem úgy fénylik kéken.
Könny, mit a vágy s a bánat hajt,
Két örök kincsem nékem.
Kétoldalt tőle könnyed
Csatornát vágott a gyönyör,
Most itt folynak a könnyek.
Sokszor véresre tépem
Sok bánatos hejehuja
Gyönyörkínos hevében.
Sorsom mi volt s mi lesz még:
Sebes élet, lassú halál,
Vágy, bú, mely enyhet nem talál
S szomorú, nagy rögeszmék.