Babits Mihály: Jászai Mari halála
Babits Mihály: Jászai Mari halála
Mint a munkás ha elállítja gépeit
gyásza jeléül: állítsd el titokzatos
szövőszéked, Poézis! Zokogj, mostoha
kitagadott Orestes, mert Elektra tünt
az alvilágba, nővéred, ki gondosan
ápolt és dajkált, áldozott és siratott
és siratott…
De te éltél, Orestes, s láttad homlokán
a csillagot, amilyen nem égett talán
koldus korunkban senki másnak homlokán;
a csillagot, mely hit volt, fenség, és kemény
magasságok dacával izzó tiszta fény:
hiába már! a csillag elhunyt, s nincs remény!
És nincs remény!
Aegisthos úr itt s Klytaemnestra! Alacsony
mimek fertőzik palotánkat: és te bolygsz,
királyfi, rongyban, s nem tudják, ki vagy? mig Ő
elszállt az Ürbe! Hol a mozgókép amely
megőrzi léptét? hol a fonográf, nemes
hangjának? Elszállt a sugár! Ki hozza vissza?
Ki hozza vissza?
gyásza jeléül: állítsd el titokzatos
szövőszéked, Poézis! Zokogj, mostoha
kitagadott Orestes, mert Elektra tünt
az alvilágba, nővéred, ki gondosan
ápolt és dajkált, áldozott és siratott
és siratott…
De te éltél, Orestes, s láttad homlokán
a csillagot, amilyen nem égett talán
koldus korunkban senki másnak homlokán;
a csillagot, mely hit volt, fenség, és kemény
magasságok dacával izzó tiszta fény:
hiába már! a csillag elhunyt, s nincs remény!
És nincs remény!
Aegisthos úr itt s Klytaemnestra! Alacsony
mimek fertőzik palotánkat: és te bolygsz,
királyfi, rongyban, s nem tudják, ki vagy? mig Ő
elszállt az Ürbe! Hol a mozgókép amely
megőrzi léptét? hol a fonográf, nemes
hangjának? Elszállt a sugár! Ki hozza vissza?
Ki hozza vissza?
