Gellért Oszkár: A haldoklóhoz
Gellért Oszkár: A haldoklóhoz
S most utolsó csókra nyújtja feléd a pap
A feszületet.
A feszületet.
És fölkísért mégegyszer gyermekkorodból
Első emléke a fegyelemnek:
Ahogy karbatett kezekkel ülsz az iskolapadban.
Első emléke a fegyelemnek:
Ahogy karbatett kezekkel ülsz az iskolapadban.
Egymásra feszített csuklóidon,
Ahogy utólszor ég felé emeled őket,
Még ott feketéllik a bilincs árnyéka,
Örök fegyenc itt aki voltál!
Ahogy utólszor ég felé emeled őket,
Még ott feketéllik a bilincs árnyéka,
Örök fegyenc itt aki voltál!
S már érzed melleden súlyosodni
Keresztbefektetett karjaidat.
Keresztbefektetett karjaidat.
Szemed káprázik, kettőzve lát,
És egybefutnak a vonalak.
És egybefutnak a vonalak.
A kancsal csillagok sugárkévéi
Ollókként metszik egymást.
Ollókként metszik egymást.
Közelít, közelít már fölszabadítód,
Hogy köldököd zsinórját elvágja a földtől
S új életre segítsen.
Hogy köldököd zsinórját elvágja a földtől
S új életre segítsen.
Ő a te jóságos, igazi bábád.
Ne nevezd halálnak.
Ne nevezd halálnak.
